2021. július 10., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok



Jó néhány hét eltelt már azóta, mióta a Hajnal-tanyáról olvashattatok, még tavasz kezdetekor írtam a kutyusokról, egy kicsit közelebbről bemutattam őket. IDE KATTINTVA tudjátok elolvasni a róluk írt bejegyzést. Abban a részben ígértem, hogy bemutatom a két legutoljára érkezett állatkát, bár egyiküket már ismeritek, láthattátok fotókon és néhány sort írtam is róla. Ismerjétek meg most őket és nézzetek meg néhány pillanatot a tanya lakóinak életéből, arról, hogyan fogadták a tavaszt, és mit csinálnak a nyári meleg napokon.

Az egyik cukiság, akit megismerhettek Holly, az örökbefogadott patkánylány. Holly a legjobb helyre került a világon, nagyon kalandos életet él Vivi mellett. Nem elég, hogy lakosztályában függőágyban ringatózhat, de Vivi mindenhová viszi magával. Kirándulni, nyaralni és dolgozni is jár a Farkasdi Horgásztóra.

Holly 2020. áprilisában született, Vivi április elsején ünnepelte a születésnapját, így hamarosan másfél éves lesz.  Sajnos ők nem élnek sokáig, de Vivi bízik benne, hogy még hosszú  ideig élvezhetik egymás társaságát.





Holly nagyon vagány leányzó, semmitől nem fél és szereti az új dolgokat. Étrendje meglehetősen változatos és sokat mozog, így nincs elhízva sem, igazán csinos testalkattal várta strandszezont. 



Rengeteget van a szabadban, ami szintén kimondottan jót tesz neki, szeret úszni, aludni, enni egy igazi kis életművész.  Otthon mindig szabadon mozog, a tanya többi állata is a barátja, nem tart tőlük, hiszen tudja, hogy nincs is félnivalója. 


A másik új tanyalakó Ernő, aki egy sarkantyús teknős és még icike-picike, de évek alatt óriásira megnő majd. A Wikipédia szerint akár 83 cm és 105 kg is lehet, de az átlagos méretük 40-50 kg közé tehető. 


Ernő a nyár beköszöntével nagyon sokat van kint és zöld gazokat eszik, jöhet bármi,  nem válogat.
Ritkán kap zöldséget és gyümölcsöt is, és Vivi havonta ellenőrzi a súlyát, nagyon elégedett a kis teknős fejlődésével. Ernő 2021. március 5-én kelt ki a tojásból.




Ernő imádja a meleget, boldogan döcög a friss fűben ide-oda. Szuper élőhelyet alakított ki neki Vivi a lakáson belül is, ahol minden van, amire csak egy kis teknősnek szüksége lehet. 





Egyedi azonosítóval rendelkezik tehát CIT-es papírja is van. Ez egy engedély, ami bizonyos teknősfajták tartásánál az EU-ban szükséges és kötelező. Ha pedig eléri a 10 cm-t a teknős, akkor mikrochippel is el kell majd látni.

Most pedig nézzük meg, hogy vannak a többiek és hogyan várták a tavaszt.



Mázli elébe ment a tavasznak, már akkor kint feküdt a friss levegőn és a lassan zölddé váló fűben, amikor még a reggelek kicsit csípősek voltak, de éber figyelemmel sasolta, hogy jön-e már a jó idő.



Rozinak igazi terülj terülj asztalkámat hozott a tavasz, friss harsogó fűvel és rengeteg gyermekláncfűvel. 



A csapat is tavaszváró pozícióban, és bár a levelek még nem jelentek meg a fákon, de már csak napok kérdése volt, hogy berobbanjon a tavasz. Jelentkezzen, aki Hollyt csak alaposabb megfigyelés után vette észre. :D
Vivi mindenkinek tavaszi ételt és italt készített nagy szeretettel. Hobó is örömmel lefetyelte a pitypangos-csalános limonádét. 



Cucu és Piri sem maradt ki természetesen a kényeztetésből, ők is kaptak csalános, pitypangos teát, kedves rózsás kislábasban. 



Rozi, Füge és Cécó örömmel teszteli a friss fűszállítmányt. 


Vivi pedig gondol a jövőre is, itt már a napon száradtak a későbbi pitypangteának valók.



Füge és Cécó nem csak a füvet, de a sóskát is nagyon szeretik. 


A kamillát is. :D



Minden formában jöhet a kamilla. Nem csak szép és finom, de egészséges is. 


Vivinél nincs kivételezés, ha tavasz van, mindenki kap a finomságokból, így Cucut és Pirit is megörvendeztette egy szépséges vadvirágcsokorral. 



Természetesen Szépséges Rozika sem maradhat ki. 



Aki Brúnót hiányolta, ne aggódjon, ő is részt vett a tavaszi finomságosztásban. 



Kapott fincsi inni- és ennivalót is. Az akácot Cucu, Piri, Brunó és Rozi is lelkesen majszolgatják. 



Brunót a tavaszi flow is nagyon elkapta.
Talán egy kicsit sok volt a fűből, azért ez az elmélkedős, békés-virágos hangulat? :D
Elárulom, hogy Brunó egy nyuszibőrbe bújt tyúkkergető, ugyanis szívesen kergeti meg a kotkodácsoló népséget. 


Mivel Mici személy szerint nem kapott vadvirágba tekert egeret, ezért gondolhatunk arra, hogy most az jár a fejében, hogy ő ezt a virágot elintézi. Kiborítja, szétrágja, ledobja. Amivel két legyet üt egy csapásra. Egyrészt ő a lakberendező és ő dönti el, hogy az ablakában szeretne-e virágot, másrészt legalább munkát ad annak a nőszemélynek. (Itt természetesen Vivire gondolt.)



Egy gyönyörűséges naplemente Hobóval és virágzó gyümölcsfával. 



Itt pedig Géza Hajnalovna nagyhercegnőt láthatjuk, amint a naplementében az élet nagy dolgain mereng. De az is lehet, hogy csak a gyümölcsfa virágainak lecsipegetésére készült, csak először felméri a terepet. 



Sanyi is kapott a tavaszi menüből, de ő egy igazi hedonista, ezért a konyhában talált egy kis bundáskenyeret és egy korsó sört, még abból is tolt le utána. Csak hogy meglegyen az egyensúly. 


Bingó mester is érezte a tavaszt, ugyanis felfrissítette ruhatárát, a régi kígyóbőrét új, friss, tavaszi stílusra cserélte. 




Mivel már néhány hónap eltelt utolsó bejegyzésem óta, nem csak a tavasz, hanem a nyár is beköszöntött a Hajnal tanyára. A tó teljes szépségében pompázik, a fű a legszebb zöld árnyalatokban ragyog, a virágok mindenféle színekben kelletik magukat. 



Bingó is kilátogatott a tópartra, nagyon élvezte a napsütést, a friss füvet, a köveket,
új bőréhez igazán jól illettek a természet színei. 



Ha már az előbb a kedvenc tavaszi csemegékről volt szó, essen szó a nyári nagy kedvencről is.
Mindenki imádja a dinnyét, és amint látjátok, testvériesen megosztoznak rajta, mindenkinek jut belőle. 



Tyúkanyó is megtanította a kiscsibéit a dinnyeevésre, majd elégedetten távoztak. 



Ricsi is imádja a dinnyét. Kakas úr csak a háttérből szemléli reménykedve, talán majd neki is csurran-cseppen valami.



Ricsi menő ebédje: slambuc kamillavirággal, bükkönnyel, lila akáccal,
 papsajttal, csalánnal és tormalevéllel.



Géza is szereti a dinnyét. 



Hobó és Csini is hosszú nyári sétákra indulnak Vivivel, nagyon jól áll nekik a piros pipacs. 



Ehhez a képhez pedig nem is lehet semmit mondani, magáért beszél.



A legszebb Hobó. 


Hobó és Csini, a két jóbarát.


Herceg itt még bájosan szemléli a tavaszt, de  a következő képeken jön majd az őrület. 






Vivi meggyőződése Herceget illetően, hogy nem macskát fogadott örökbe. Rendszeresen a tó körül bandázik, pancsikol és félelem nélkül be is megy Vivivel, iszik és dorombol, miközben nyakig merülnek  a vízben.





Ha a kertben már nincs víz, ülj be a mosdókagylóba - így okoskodik Herceg. 



Ritka pillanatok egyike. Mici elég hisztis, kb. mindenért vernyákol, Herceg pedig ennek ellenére nagyon kedves vele. Igazából ha csak hozzáérhet a mancsa vége Micihez, akkor már nagyon boldog. Ők ketten azonban sosem lesznek olyan szerelmetes barátok, mert Mici nem a legkedvesebb másokkal (khmm... na jó, idézem Vivit :D: Mici egy f@sz), Herceggel sem. Néha kegyesen megengedi neki, hogy hozzáérjen.


Rozi nem csak a kisebb túrákra, de a nagyobb kirándulásokra is nagy örömmel tart a csapattal. 



Közben azért a munka sem áll meg, a Farkasdi Horgásztónál Vivi minden segítségnek örül.
Rozi mindig szívesen segít neki a munkában. 



Igor is készséggel áll rendelkezésére.
Legyen az bármi, akár egy hasas a vízbe, akár a terület szemmel tartása. 



Itt éppen egy vízi őrjárat után láthatjuk szépséges és hűűdeijesztő kis pofiját.



Még alvás közben sem hagyja el szolgálati helyét. 



A Farkasdi Horgásztó főmunkatársa persze Mázli, aki annyira szorgalmasan végzi a munkáját, hogy a túlmunka során keletkezett felesleget kénytelen az ágy alatt tárolni. Nem is érti, hogy Vivi miért problémázik, amikor előkerül néhány egértetem és halmaradvány, ami a túlóra következtében keletkezett, ahelyett, hogy örülne Mázli szorgalmának.


Mancs őrjárat szolgálat előtt. 



Zara imád megmártózni a tóban, ami ebben a melegben teljesen érthető. 


A fess Peti úrról se feledkezzünk meg.


A kutyák ősi tavaszköszöntőjét előadta a horgásztó partján, amit a természet szép idővel és nyugtató madárcsicsergéssel hálált meg. 



Peti és Herceg imádják egymás társaságát, nincs is jobb egy jó pihe-puha meleg alvótársnál, ezért nagyon szeretnek együtt, egymás mellett aludni.


A legfrissebb hír Peti úrról: gyenge agyvérzést kapott, az orvos szerint nagyon jó kondiban van, és napról napra várható a javulás. 



Peti úr egyre jobban van, követi Vivit mindenhová, estére már vacsorázott, reggel  ügyesen bevette a  gyógyszereit, járása is kezdett stabilizálódni. Már szaladt is egy kicsit, de Vivi szerint elfelejtette hogy hová és minek, de a szaladás a lényeg. Mi pedig küldjünk neki energiával teli jókívánságokat és sok-sok gyógypuszit.



Mártonról sem feledkeztem meg, ő a nyár egyik legnagyobb rajongója, hol is máshol lenne a törzshelye, ha nem a tó partján. Szépséges popóját egy bokor virágra helyezte. De legalább a kisebb bokrot válaszotta. :D


Természetesen bármilyen vízben otthon érzi magát, imád úszkálni és nem távolodik el a többiektől.


Rozi tavaszi örömtánca



Viviék kirándulni is voltak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Csataszög környékén. Csodás nap volt. Fergetegesen jó időjárás, nagyon finom kaja, Márton szuper jól érezte magát, kellemes, 20-21 vízben úszkálhatott, a kutyák is élvezték. 

De erről és más nyári kalandokról már a következő részben olvashattok. Remélem, nem tartottátok hosszúnak ezt a bejegyzést, de én úgy gondolom, hogy Viviből és az állataiból sohasem elég. 

Legyen szép nyaratok, ha van kedvetek, írjátok meg, melyik a kedvenc képetek, amelyeket egytől egyig Vivi készített, én pedig köszönöm, hogy felhasználhattam őket. 

Bea



4 megjegyzés:

  1. Vivinek gratulálok a fantasztikus képekhez, neked a szuper íráshoz, köszönöm, hogy kalandozhattam veletek. Várom a folytatást. / Nekem Rozi tavaszi örömtánca tetszett/ De egyébként mindegyik.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik minden kép, főleg ahol állatok é virágok vannak.

    VálaszTörlés