2021. június 23., szerda

Dekameron projekt


29 új novella a járvány idejéből

A The New York Times válogatása

Ahogy általában a novellagyűjteményekről elmondható, volt, amelyik nagyon tetszett, volt, amelyik egyáltalán nem és a kettő között is elhelyezkedett jónéhány novella. 

Ezeket a novellákat a The New York Times felkérésére írták a szerzők, akik közül 4-5 nevet ismertem, olvastam már tőlük, de a többiek ismeretlenek voltak.

A novellák a vírus korai időszakában születtek, így azok az élmények mozgatták meg a szerzők fantáziáját, amit addig az időig átéltek és abból születtek ezek az időnként szürreális, helyenként pedig teljesen hétköznapi novellák. 

Az ihletet, vagy mondhatnám azt is, hogy ötletet, Giovanni Boccaccio 14. századi Dekameronja adta, ami a pestisjárványhoz köthető, és amiben különböző emberek kitalált történetekkel, mesékkel szórakoztatják egymást.

Ezt teszik szerzőink is, és nagyon érdekes volt, hogy ennyire sokszínűen és más nézőpontból közelítették meg a járványt, a járvány alatt zajló eseményeket, a hétköznapokat, az embereket, az emberek hozzáállását a vírus miatt bekövetkezett változásokhoz, korlátozásokhoz. 

Bár vannak történetek, melyek egyáltalán nem említik a járványt, mégis van bennük valami nyomasztó, valami kiszámíthatatlan. Amelyekben megjelenik, azok sem kevésbé nyomasztóak, viszont igencsak elgondolkodtatóak. A történetek szereplői még nem tudják, hogy melyik szakaszában tartanak a járványnak és mire számíthatnak hosszú távon, milyen következményei lesznek és milyen hatással lesz ez az életükre.

Úgy hiszem, nem ez az első és nem is az utolsó könyv, vagy akár novellagyűjtemény, amely a vírus kapcsán megszületik, és nem is kerülhető ki ezeknek a könyveknek a megszületése, még akkor sem, ha legszívesebben elfelejtenénk az egészet. Hiszen olyan eseményeknek voltunk és vagyunk részesei, túlélői, ami nem fordul elő szerencsére minden nap, sőt minden évben, de még évtizedben sem. 

A történetek vegyesek, vannak kedvenceim is. Ilyen Margaret Atwood Türelmetlen Griselda című története, melyben egy másik bolygóról érkező látogató próbálja szórakoztatni a karanténban ragadt földlakókat és elmeséli, hogy náluk milyen az élet. Liz Moore története egy kisbabáról és aggódó szüleiről minden szülő számára ismerős érzéseket bolygat fel, vagy a Képernyőidő című történet, amely a kisfiúról szól, aki sohasem nézett még tévét és a szüleiről, akik viszont rendszeresen. Mia Couto Kedves rabló című írása pedig a magányról, az öregedésről szól a járvány árnyékában, igazán szívszorító. 

A novellák rövidek, velősek, de néha mégis hosszúnak tűnnek, akárcsak az a több, mint egy év, amelyet a vírus társaságában töltöttünk, megtaláljuk benne félelmeinket, képzelgéseinket, bezártságunkat, magányunkat és tapasztalatainkat. Jókat és rosszakat egyaránt, amiket a vírusnak köszönhetően élhettünk, éltünk meg. 

A történetek New Yorkba és más amerikai városokba visznek bennünket, és bár a világ másik felén jártunk általuk, ugyanazokat az érzelmeket érezhetjük, érezhettük itt ezen a felén is. Mert mindenhol ugyanazok a folyamatok mentek végbe a járvány elejétől megkezdve, az elzárkózás, a reménykedés, félelem a jelentől, reménykedés a jövőben.

Rájövünk a világméretű járvány hatalmas hatására, mely emberek ezreinek életét változtatta meg és talán tanulságokat is levonunk magunkban. Nem feltétlenül a történetekből, hanem a bennünk kavargó gondolatokból. 

A történetek leginkább csak szórakoztatni akarnak, találunk közte sci-fit, szürreálisat, némi ezotériával fűszerezettet és  hétköznapit is. Talán mindegyik nem érint meg, mint ahogy nekem sem lett egytől egyig kedvencem, de mindenképpen érdemes elolvasni. 

A novellák címeinek grafikája, betűtípusa nem a legszerencsésebb választás, mert kissé nehezen olvasható, de a könyv végén megtaláljuk a tartalomjegyzéket, ha nincs kedvünk a fejezetek között rejtvényt fejteni, bár ez is határozottan beleillik a könyv koncepciójába, ugyanis helyenként gondolkodósra kellett venni a figurát a történetek esetében is. Az fejezeteket elválasztó illusztrációk viszont művésziek és egyszerűek, borzongatóak, kellően tükrözik a novellák hangulatát.

Bea

"Az emberiség felosztható azokra, akik, Bachot és Beethovent kezdtek hallgatni
tinédzserkoruk alkonyán,  és azokra, akik nem."

*****

"Köszönöm, uram vagy hölgyem.
Azért használom mindkettőt, mert őszintén szólva, nem látom a különbséget.
A mi bolygónkon nincsenek ilyen korlátozó besorolások."

*****

"A kisfiú édesapja úgy nőtt fel, hogy a televízió folyton ment,
így amikor körülbelül annyi idős lehetett, mint most a fia,
azt sem tudta, hogy a tévét ki lehet kapcsolni."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése