2021. május 1., szombat

Zene a faluban, avagy hogyan tanultam meg zenélni


A mai bejegyzésben ismét egy családi történetet olvashattok. Nagybátyámat kértem meg, hogy mesélje el, hogyan tanult meg zenélni. Amikor gyerek voltam, minden családi eseményen előkerült valamilyen hangszer, ha olyan volt a kedve, még dalra is fakadt. Minden hangszeren iskola nélkül, autodidakta módon tanult, ebben az írásban nem esik szó a gitározásról és a citeráról, de elképzelhető, hogy más hangszerekről sincs tudomásom, amik egyébként benne vannak a repertoárjában. 

Az írásból mindamellett, hogy érdekes és nagyon jól elmeséli a 60-as évek hétköznapjait is, megtudhatjuk,  hogy mi történt május elsején a lányos házaknál a faluban. Amikor a falut említjük, akkor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluról, Nyírgyulajról beszélünk, ahol édesanyám és nagybátyám született és a gyerekkorát töltötte. 

Én is sokat nyaraltam ott, még láttam a legelőről hazatérő csordát, már városi gyerekként mindig félve néztem a teheneket, és csodálkoztam rajta, hogy honnan tudják, melyik nyitott kapunk kell besétálniuk az otthonukba. De ez az írás most nem az én emlékeimről szól, hanem arról, hogyan tanult meg nagybátyám zenélni. Remélem, ti is szeretitek olvasni ezeket a régi történeteket és esetleg emlékeket idéznek bennetek, vagy ha nagyon fiatalok vagytok, akkor ezeknek a történeteknek a hatására ti is megkéritek nagyszüleiteket, szüleiteket, hogy meséljenek a régi dolgokról. 

Az illusztrációkat ismét Palcsák Bence készítette, megtaláljátok az instagramon is: KrixKrax_art


A falunkban volt egy zenetanár, aki a jó hallású gyerekeket kiválogatta és zenei szakkör keretében zenélni és kottát olvasni tanította őket majd fúvószenekart alakított a zenélni tudó fiatalokból. Jeles ünnepeken lépett fel ez a kis zenekar a falusiak nagy örömére.

Az ilyen alkalmakra elmentem én is apámmal, nagyon tetszett a zene. A zenék azok katonaindulók és az akkor szokásos mozgalmi dalok voltak. A kis zenekar 10-12 furulyásból cintányérosból és pergődobosból állt. A tanár bácsi vezényelt és így játszották a pattogós darabokat. Én még akkor nem voltam iskolás, de megjegyeztem apámnak, hogy én is szeretnék így zenélni. A következő héten megkaptam az első furulyámat, ami egy kis alumínium furulya volt, olyan, amilyenekkel az iskolás fiúk is zenéltek. 43 forint volt az ára, akkor az egynapi keresetnek számított. 

Nagyon örültem, fújtam, amikor csak volt egy kis szabadidőm. Akkoriban a falusi gyerekeknek ki volt adva a munka. A szülők dolgoztak és nekünk kellett a ház körül az aprójószágot ellátni. Tyúk, kacsa, liba, malacok, tehén. A kacsának, libának csalánt szedni, összevágni, a disznónak dudvát szedni, a tehenet levinni a fasorokra legeltetni. Még gyakran a tehenek, disznók alól kitrágyázni, a csutka izéket összeszedni, összekötni, mert azt is felhasználta anyám a kemence fűtéséhez, amikor kenyeret sütött. 


Szóval amikor csak tehettem, fújtam a furulyát. A másik utcában lakott egy nagyobb fiú, már az iskolai zenekarban játszott, ő tanítgatott egyszerűbb dalokra. Amikor első osztályos  lettem, a zenét tanító tanár elköltözött Nyíregyházára. Felbomlott a zenekar, így én csak szorgalomból és mástól ellesve furulyázgattam. Harmadikos voltam, a furulya már elég jól ment, szerettem volna egy kis tangóharmonikát. Az akkor nagyon sok pénz volt, 550 forintba került. Apám abban az időben 750-800 forintot keresett egy hónapban. Nemsokára azonban megvették nekem a harmonikát.

Cserében még jobban ki kellett venni a részem a munkákból. Nyáron mikor iskolai szünet volt, jártunk a tehenet legeltetni és még a ház körüli munkát is elvégeztük. Reggel 6-kor keltünk, elvittük a tejcsarnokba a tejet, az aprójószágnak megszedtük a dudvát, majd kihajtottuk a tehenet legelni. Ismertük az egész határt: hol van a "jó mező" a tehénnek, milyen növényeket nem szabad megennie, mitől fúvódik fel, a libának mit nem szabad enni, mert elpusztul. Ezeket megtanultuk és felismertük, mi gyerekek egymástól. 

Azért volt szabadidőnk is, és esténként mi pulyák (gyerekek) az utca végén összejöttünk. Fociztunk az utca porában vagy csendőr-rablót játszottunk. Néha összeverekedtünk, de másnapra szent volt a béke. Így teltek a napjaink, ami így mai szemmel szép, és gondtalan volt. Én közben szorgalmasan harmonikáztam, sok nótát, dalt megtanultam, és ha lehetőség volt rá, sportrendezvényeken, tábortűznél vagy jeles ünnepeken harmonikáztam. Voltak iskolai rendezvények, Ki mit tud, azokon is zenéltem nagy sikerrel. 

Faluhelyen volt egy szép szokás, amin én is részt vehettem már, amikor elvégeztem az általános iskolát. Május elseje éjszakáján a lányoknak éjjeli zenét vittek a fiúk. Amelyik fiúnak tetszett egy lány, annak vittünk éjjeli zenét.

Ez úgy működött, hogy 8-10 fiú összeállt, általában utcabeliek vagy jóbarátok. Megvártuk, míg besötétedik, aztán elindult a csapat. Én vittem a harmonikát és bementünk a lányos ház ablaka alá, ahhoz az ablakhoz, amelyik szobában a lány vagy a lányok aludtak. Eljátszottam 1-2 nótát vagy dalt, a fiúk meg énekelték. Ilyenkor zengett a falu az éjjeli zenétől, mert volt úgy, hogy 5-6 csapat is járta a falut, minden csapatban volt egy zenész (harmonika, hegedű, tárogató, klarinét). A lányok úgy jelezték, hogy tetszik neki a fiú, aki a zenét vitte, hogy vagy gyufát gyújtottak, vagy egy pillanatra felkapcsolták a villanyt. Így jelezték, "fogadják" a zenét, a fiút. Azért akadt olyan is, ahol sötét maradt az ablak (se gyufa, se villany).

Még hozzátartozik a dologhoz, hogy másnap a lányok azzal "dicsekedtek", hogy nem taposták le a fiúk a virágokat a virágoskertben. Én tudom, volt ahol újra kellett ültetni, úgy letaposták, de tulajdonképpen az a lányos házaknál büszkeségnek számított. Volt olyan is, ahol már menyasszony volt a lány, a vőlegény vitte a zenét, az ablakpárkányra már ki volt  téve a fél liter pálinka. 

Ez is elmúlt. Az évek múlásával csak a saját szórakoztatásomra zenéltem. Munkahelyi bulikon, névnapokon, kollégáknak vagy nyugdíjas találkozókon még elharmonikázgattam.

Az unokáim megajándékoztak egy (Bontempi) olasz szintetizátorral. Benne van a dob, ritmus és program, csak a szólót kell rájátszani. Esténként ha olyan a kedvem, elszórakozom vele. 

A falusi élet megváltozott, a régi nótákat már kevesen ismerik. Ha néha alkalom van rá, magyar nótákat énekelek vagy zenélek, már a mai fiatalok nem nagyon ismerik ezeket. A mulatós tudásuk kimerül a "Két pej lóval megyünk haza" meg a "Nézését meg a járását" műdalokban. Eltűnt a vidéki múlt. Szép volt, jó volt.

Szabó Sándor



7 megjegyzés:

  1. A tehénlegeltetős képnél eleredtek a könnyeim, nagyon szép rajzok és nagyon szuper írás. Legalább igy ismerjék meg unokáink és a mai fiatalok, gyerekek a múlt történéseit, ha egyáltalán érdekli őket!? Nekem nagy élmény volt olvasni!

    VálaszTörlés
  2. Szívből gratulálok, csodálatosan, művészien szépek az illusztrációk. A meghatóan szép jeles napról, az igényes megfogalmazásban, öröm olvasni a gyermekkori élményedet Feri. Nagyon nagy boldogság tölti el szívemet, hogy az utókor számára megmaradnak ezek a nagy értékek, kincsek. Csak gratulálni tudok és minden elismerésem, hogy ezt közkinccsé tettétek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm az összes közreműködő nevében. :)

      Törlés
  3. Nekem is aok emlék beugrott erről az írásról. Jómagam is egy fém furulyával kezdtem, még mindig előttem van, hogy a cérnát tekergetem fel rá, ahol össze kellett rakni. Meg amikor a felvételi elbeszélgetésen vissza kellett tapsolni amit a tanár mutatott. Így kezdtem a zenei tagozatos általános iskolát (van még ilyen egyátalán?) Akkor kezdetem a zeneiskolát is, majd pedig a fúvós zenekar tagja lettem, de mint kisdobos. Ültünk az Ifa platóján május elsején (is) és mentünk reggeli zenés ébresztőre a falvakban. Egyik faluban már kint álltak az utcán, hogy lássák, hallják a zenekart, de olyan rossz volt az út, hogy azt mondta a tanár, hogy itt nem játszunk, mert nehogy kiverje a fúvósok fogait a hangszerük. Az emberek meg álltak és nézték értetlenül a néma zenekart, ahogy továbbhalad. 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt csuda vicces volt elképzelni! Legalább tapsolhattatok volna!!!!!!!!

      Törlés
    2. El tudom képzelni szegény emberek csalódottságát. ;)

      Törlés