2021. május 22., szombat

Blogfaggató Abdulwahab Liánával


Néhány napja olvashattátok a várva várt 30. Művészetek Völgyéről szóló bejegyzésemet, ezúttal pedig egy  blogfaggató interjút olvashattok Liánával, aki egy nagyon kedves, közvetlen Völgymunkatárs. Mi a tavalyi Völgyhétvégéken ismerkedtünk meg vele személyesen, és neki köszönhetünk több programot és helyszínt is, amit meglátogattunk. Igazi házigazdaként ajánlott különböző lehetőségeket a figyelmünkbe, mi pedig nagyon örülünk, hogy hallgattunk rá és részt vettünk olyan programokon is, amikre azelőtt nem biztos, hogy felfigyeltünk volna. Egy dolgot hagytunk ki a Völgyhétvégéken, a táncházat, de sokszor megfogadtuk az elmúlt hónapokban, hogy idén mindent bepótolunk.

Olvassátok szeretettel Blogfaggatónk újabb részét, remélem ti is kedvet kaptok a Völgyhöz és ellátogattok nyáron Kapolcsra. 

Mióta vagy a Művészetek Völgye munkatársa? Mi a feladatod? Ez egy főállású munkakör?

2015-ben, a Völgy 25. évfordulójára érkeztem Beck Marci kollégám meghívására.  A megújuló Művészetek Völgye kommunikációján dolgoztunk együtt, nekem pedig akkora szerelem lett a fesztivál, hogy maradtam. A feladatom, hogy a Völgy híreit közvetítsem a sajtó felé, de sokat ötletelünk közösen a stábtagokkal, így mindenbe belekóstolhatok picit. A központi stáb már a fesztivál utolsó napján elkezdi a következő évet összerakni, ez abszolút egész éves előkészítést igényel, persze vannak lazább és sűrűbb időszakok. Mivel imádom, folyton gondolkozom, ötletelek én is, így a fejemben és a szívemben főállású munkakör, de csinálok mellette mást is.:)

Jártál-e azelőtt is a Völgyben, mielőtt munkatárs lettél? 

Nem jártam előtte a Völgyben, egészen másnak is képzeltem. Nagyon szeretek alaposan utána járni a dolgoknak, mindent részletekbe menően feltérképezni, megismerni, úgyhogy amikor elvállaltam a feladatot, elkezdtem beleásni magam a Völgy történetébe. Régi videókat és képeket néztem, beszámolókat olvastam, haladtam évről évre, olyan élmény volt, mintha egy új világot fedeztem volna fel. És ez tulajdonképpen fedi is a valóságot. Ha ismered a koordinátákat, megnyílik egy ajtó és már ott is találod magad egy párhuzamos valóságban, egy csodahelyen.


Mit szeretsz a legjobban a munkádban, feladataid melyik része az, amit legszívesebben végzel?

A Művészetek Völgye koncepciója annyira zseniális szerintem és olyan gazdag múltra tekint vissza, hogy már attól odáig vagyok, hogy a része lehetek. Fantasztikus az, hogy amin egész évben dolgozunk, az egyszer csak életre kel és 10 napon keresztül vibrál és lüktet és ennyi embernek okoz örömöt. Rajongásig szeretek a Völgyben lenni, találkozni és beszélgetni régi és új szereplőkkel. Valahogy mindenre kerül számomra egy mesefilter, megannyi karakter nyüzsög az udvarokban és itt érzem igazán, hogy ha felszabadultak vagyunk, nyitottan és szeretettel közeledünk egymáshoz, mennyire tudjuk értékelni és csodálni a különbözőségeinket és hasonlóságainkat. Kimerülve, de egyben maximálisan feltöltődve szoktam visszajönni Kapolcsról Budapestre és igyekszem ezt a nyitottságot megőrizni a hétköznapokon is. 

Részt tudsz-e venni így, munkatársként olyan programon, amit kinéztél magadnak?

Az első évemben emlékszem, hogy szépen bekarikáztam a programokat, amiken részt szeretnék venni, rengeteg volt természetesen. Semmit nem láttam ezekből, de elolvastam az élménybeszámolókat, megnéztem a képeket, begyűjtöttem a visszajelzéseket és úgy is nagyon boldog voltam, hogy jól sikerült a tíz nap. Azt szoktam egyébként csinálni, hogy ha van egy kis szabadidőm, akkor gondolkozás nélkül belevetem magam valamelyik udvar sűrűjébe és igyekszem a tíz nap alatt mindenhova eljutni legalább egyszer.


A fellépőkkel kapcsolatban mi az, amire szívesen emlékszel? Buliztál-e már velük, kellett-e már olyan kívánságot teljesíteni, ami meglehetősen szokatlan volt, merültek-e fel olyan igények, amelyek megleptek benneteket?

Az egyik különlegessége a Völgynek, hogy itt a fellépők, a házigazdák és a közönség egy közösséget alkotnak és ezt minden túlzás nélkül mondom. Végre mindenki emberszagú (mármint nem szó szerint.:)). Szóval itt tényleg az van, hogy aki az előbb a színpadon állt, az a következő percben mögötted vár a sorban a langallóra, majd melletted ül egy színházi előadáson. Vannak olyan művészek, akik pedig a teljes tíz napot itt töltik és maguk visznek egy egész udvart. Ők állítják össze az udvaraik programját, választják ki a fellépőket, a helyszínen pedig házigazdaként fogadják a művészeket, látogatókat. Minden évben lenyűgöz, ahogy jelen vannak. Ahogy eltűnik a távolság az alkotó és a befogadó között, tényleg létrejön valami kapocs és könnyedebben, mégis mélyebbre lehet merülni a egymásban és a művészetben.

A fesztivál mennyire figyel a feltörekvő zenekarokra? Van-e esélye egy kezdő, de jó zenekarnak bejutnia a Művészetek Völgyére fellépőként, anélkül, hogy valahol megnyert volna mondjuk egy tehetségkutató versenyt?

A Völgyben mindig jelen voltak a feltörekvő zenekarok. Sőt a mostani nagyzenekarok is jelen voltak már akkor, amikor még feltörekvő zenekaroknak számítottak.:) Taliándörögdön jövőre is lesz Hangfoglaló Udvar, ahol szintén helyet kapnak majd az NKA Hangfoglaló program nyertesei mellett. Örömmel vesszük a jelentkezéseket minden évben.

Mi történik, ha valamelyik zenekar lemond egy fellépést? Ilyenkor van egy B-terv?

Mindig kell egy B terv. A 2020-as év után azt is mondjuk, hogy C és D is. :)


Te mit gondolsz, az emberek miért szeretik a Művészetek Völgyét?

Erről szerintem órákat tudnék beszélni! :) Először is ott van a környezet. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend olyan települések, amik akkor is feltöltenek, ha épp nincs fesztivál. Erdő, kedves házak és utcácskák, patakpart…egyszerűen jó ott lenni. Gyönyörű minden évszakban. Van jó pár túraútvonal is a környéken. Aztán ott vannak a fesztiválhelyszínek. Az, hogy a települések épületei, terei alakulnak át fesztiválhelyszínekké, szerintem adnak egy alap otthonosság érzetet. Az egésznek van egy “leugrom a telekre” hangulata, de csak a felszabadultság, lazaság tekintetében, mintha mindenkit ismernék, aki itt van, tudom, hogy egyívásúak vagyunk mindahányan. Miközben elképesztő kulturális programokon vehetünk részt. Ezt nagyon hasznosnak gondolom. Hogy ahogy belépünk a Völgybe, egy nyitott, kedves közösség tagja vagyunk. Szerintem sokan kapunk itt rá a kulturális programokra, mert eltűnnek a korlátok. Elvárások és gátlások nélkül vethetjük bele magunkat az előadásokba, koncertekbe, workshopokba, megérezve, hogy ez nekünk, rólunk szól. Ha valaki csendre vágyik, elég csak kicsit arrébb mennie, leheveredni a fűbe. Lehet távolról figyelni a pezsgést vagy belemenni a sűrűjébe. Lehet elmélyülni a finom jazz muzsikában, ugrálni egy popkoncerten vagy megtanulni az első tánclépéseket egy népzenei helyszínen. Mehetünk színházba, kiállításra, kipróbálhatjuk magunkat különböző művészeti ágakban, bringázhatunk, sétálhatunk, beszélgethetünk vagy csak úgy leülhetünk a patakpartra hallgatni a víz zúgását, vagy bámulni a naplementét. Nehéz egyébként szavakkal visszaadni a Völgyben tomboló energiákat. :)


Melyik program volt a Völgyhétvégékből a kedvenced?

Nagyon sok jó program volt a hétvégéken! Mivel kevesebben voltunk, lassabb lüktetésű esemény volt, így mi, a stáb is több programon tudtunk részt venni. Például volt idő beülni a templomba komolyzenét hallgatni, csodálatosan szól odabent a hang, jól esett elmélyülni benne. Társasoztunk, festettünk, magamba szívtam a kiállítások anyagait. Korán kelek általában és nagyon szeretek kirándulni, így amíg mindenki aludt, egyik reggel a Királykőhöz sétáltam fel, egy másikon pedig végigjártam a Malmok Völgye útvonal egy szakaszát. Veletek a Kalapos Kertben találkoztunk sokat, jó volt, ugye? :) 
(Igen, nagyon jó volt, a Kalapos Kertben nagyon finom kávét kaptunk, növényi tejjel és a programok és workshopok is nagyon kedvünkre valók voltak. :) - Bea)


Mit vársz a 30. Művészetek Völgye programjai közül a legjobban?

Hááát, én mindent végig fogok járni! 2020-ban elmaradt a klasszikus formátumú Völgy, ezért már nagyon be vagyok sózva a 2021-es fesztiváltól. Nagyon kíváncsi vagyok a POKET közösség helyszínére, új udvarként lesznek jelen Vigántpetenden. A Némafilmhez filmzenét! pályázat döntőseinek előadását is nagyon várom. A Filmarchívum csapata régi magyar némafilmeket választott ki, amiket annak idején élő zenekari vagy zongorakísérettel vetítettek a filmszínházakban, de hang nélkül őrződtek meg. Egy pályázat keretében zeneszerzőket kértünk fel arra, hogy álmodjanak új zenét ezekhez a filmekhez, hogy ezáltal új lendületet kaphassanak. A döntős alkotásokat élőzenés filmvetítésen hallhatjuk majd. A Völgyhétvégéken csináltunk ilyet először, egészen különleges élmény volt. Nagyon várom a Völgy 30 csomag programjait, minden korábbi Völgyből megidézünk egy programot. A legeslegjobban pedig azt várom, hogy újra találkozzunk a régi Völgyarcokkal. Legyen Kaláka koncert és versimpró Lackfi Jánossal, nevetés a Momentánban, csodajazz Harcsa Veronikánál, újraértelmezés az 51-es körzetben, zene utáni mély csönd Szirtes Edina Mókus koncertjén, világmegváltás a Zöld Udvarban, patakparton langallózás, zölddió lekváros palacsinta Magdi néniéknél, fröccsözés Cili néni kocsmájának lépcsőjén, Csigabuszozás Dörögdre, csillagnézés a Klastromnál, kedvenc mesék a Vegyesbolt falára vetítve és régi újságok közt lapozgatás Retro Tibinél.


Van olyan ismerősöd, aki tőled hallott a Művészetek Völgyéről és esetleg a te hatásodra látogatott el?

Van, szerintem több is, mindig lelkesen áradozom a Völgyről.:)

Szerinted mi az, amit Kapolcson nem szabad kihagyni?

A kis helyszínek. Arra biztatok mindenkit, hogy minél több dolgot próbáljon felfedezni, mert kis udvarokban óriási csodák rejtőznek. Kapolcs mellett pedig Taliándörögd és Vigántpetend is kihagyhatatlan szerintem.

Milyen fesztiválokon szoktál még részt venni?  Van-e kedvenced?

A Völgyes csapat két másik fesztivált is szervez varázslatos helyeken. Az egyik az Örvényeshegy Piknik Zalacsányban, a zalai dombok között. Nyáreleji hosszú hétvége, helyi termelők finomságaival, irodalommal, gyerekprogramokkal, esti koncertekkel. Al Di Meola és Mario Biondi is fellépett itt, odáig voltak a helyszínért. A másik, szintén összművészeti fesztiválunk a Kerekdomb Fesztivál. A Tokaji Borvidék egyik legszebb kis falujában, Tállyán. Borkóstolókkal, színházzal, koncertekkel, dűlőtúrákkal. Kora őszi hangulat, csodálatos! A napnak még van ereje, de már őszi színek és illatok vannak.

Mit tudsz arról, hogy Kapolcs lakossága mennyire szereti a fesztiválszezont?

A Művészetek Völgye szerintem már kicsit olyan, mint a családi rendezvények. Időnként vannak konfliktusok, kérdések, amiben nehéz közös nevezőre jutni, de mindenkinek megvan a szerepe, a feladata és minden résztvevő fontos szereplője a történéseknek.

Amikor nem dolgozol, mivel tudsz kikapcsolódni? 

Túrázunk a kutyánkkal, és sokat járjuk az országot, nagyon szeretek megismerni új helyeket. Van egy táblázatom, amiben az összes település szerepel és abban jelölgetem, merre jártunk már. Otthon sokat olvasok, online is színházaztunk az elmúlt időszakban és természetesen társasoztunk (van egy saját fejlesztésű társasunk is). Viszonylag új hobbim a kerámiázás. Egyszerűen minden szakasza örömet okoz, onnantól kezdve, hogy damillal szelek egy adagot a nagy agyagdarabból, azon át, hogy kézzel alakítgatom az anyagot, a formázáson keresztül a mázazásig. :))

Fotó: Boltresz Attila

Milyen programok, különlegességek várhatóak a jubileumi, azaz a 30. Művészetek Völgye ajánlatában?

Már elérhető a weboldalon a teljes program és a műsorfüzetünk is, érdemes átlapozgatni, mert elfogultság nélkül mondom, hogy fantasztikus a program 2021-ben is: 

 https://www.muveszetekvolgye.hu/programs



4 megjegyzés:

  1. Már viszket a talpam, úgy indulnék, mennék, futnék, rohannék és nagy-nagy izgalommal várom!

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán jó kis kedvcsináló bejegyzés, már alig várjuk, hogy kezdődjön és mehessünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Nagyon jó lenne egyszer ott is összefutni! <3

      Törlés