2021. május 7., péntek

Rose Tremain: A kegyelem szigetei


Első és eme könyv előttig, egyetlen olvasásom a szerzőtől a Gustav-szonáta, ami nagyon tetszett, nem is tudom, miért nem néztem utána a másik két könyvének is, amit most már, A kegyelem szigetei olvasása után biztosan meg fogok tenni. 

Ez egy szépséges történet volt, teljesen elvarázsolt. Nem hivalkodó, nem harsány, hanem egy szép, csendesen magával ragadó történet. Egy igazi korrajz azokból az időkből, amikor a nők a férfiaktól függtek, amikor a viktoriánus Angliában nem igazán volt egy fiatal lánynak más lehetősége egy megbecsült életre, mint a férjhez menés.

A főszereplő Jane Adearne viszont nem tartotta ezt élete fő feladatának és a férjhez menés érzése messziről elkerülte.

2021. május 6., csütörtök

James Patterson - J.D. Barker: A madártollas gyilkosságok


Ezt a könyvet akkor kezdjétek el olvasni, amikor semmi nagyobb, komolyabb és fontosabb dolgot nem terveztek az elkövetkező 2-3 napra a család etetésén kívül, de még az is jó ötlet, hogy előtte készítsetek be kétnapi hideg-meleg élelmet, hogy arra se legyen gondotok. 

Egyszerűen letehetetlen volt! A rövid fejezeteknek köszönhetően nem csak elvileg volt letehetetlen, hanem fizikailag is kemény meló volt, ugyanis mindig az járt a fejemben, hogy na, még ezt a rövid fejezetet elolvasom, utána meg ugyanez. Vonultam az egyik szobából a másikba, ahol éppen nem zavart senki, vagy fülhallgatót tettem fel, hogy kizárjam a külvilágot.

2021. május 4., kedd

Ottessa Moshfegh: Eileen voltam


Ez a történet 1964-ben indul, és Eiilenről, egy 24 éves lányról szól. Ezt a lányt lehet sajnálni, viszolygást érezni vele szemben, lehet nem szeretni és nem érteni, egyet nem lehet, megszeretni. 

Eiilen tesz is erről, hogy senki ne szeresse meg. Egyedül él az alkoholista, egykori rendőr apjával és egy javítóintézetben dolgozik, ahol fiatalkorú elkövetőket tartanak fogva. Az anyját már elveszítette egy betegség következtében, az apja pedig egyáltalán nem szereti, és csak a folyamatos alkoholutánpótlás beszerzésére jó neki a lány.

2021. május 1., szombat

Zene a faluban, avagy hogyan tanultam meg zenélni


A mai bejegyzésben ismét egy családi történetet olvashattok. Nagybátyámat kértem meg, hogy mesélje el, hogyan tanult meg zenélni. Amikor gyerek voltam, minden családi eseményen előkerült valamilyen hangszer, ha olyan volt a kedve, még dalra is fakadt. Minden hangszeren iskola nélkül, autodidakta módon tanult, ebben az írásban nem esik szó a gitározásról és a citeráról, de elképzelhető, hogy más hangszerekről sincs tudomásom, amik egyébként benne vannak a repertoárjában. 

Az írásból mindamellett, hogy érdekes és nagyon jól elmeséli a 60-as évek hétköznapjait is, megtudhatjuk,  hogy mi történt május elsején a lányos házaknál a faluban. Amikor a falut említjük, akkor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluról, Nyírgyulajról beszélünk, ahol édesanyám és nagybátyám született és a gyerekkorát töltötte. 

Én is sokat nyaraltam ott, még láttam a legelőről hazatérő csordát, már városi gyerekként mindig félve néztem a teheneket, és csodálkoztam rajta, hogy honnan tudják, melyik nyitott kapunk kell besétálniuk az otthonukba. De ez az írás most nem az én emlékeimről szól, hanem arról, hogyan tanult meg nagybátyám zenélni.