2021. április 16., péntek

Keleti Ágnes: Egy olimpiai bajnok három élete


"Amikor a hetvenhetedik születésnapomon nagyon egyedül éreztem magam és semmi olyan érdemesnek vagy érdekesnek mondható feladatot nem láttam, amiért érdemes lenne élni, elhatároztam, hogy az évek folyamán papírra vetett firkálásaimból megpróbálok egy "memoár"-t összeállítani. Igyekeztem őszintén írni a történésekről, bár lehet, hogy az évek múlásával az emlékek és az események megszépültek, vagy eltorzultak, talán feledésbe merültek  - de ami lényeges volt, az megmaradt."

Pár év múlva kész is volt a könyv és így olvashattam én is Keleti Ágnes ötszörös olimpiai magyar bajnok fantasztikus életét, aki 2021. január 9-én volt 100 éves. Láttam vele interjúkat és 100 évesen is tele van életszeretettel és energiával, meg tudja csinálni a spárgát, őrületes egyéniség.

Életét három részre bontja, az első élete 1944-ig tartott. Jómódú polgári zsidó családban született és az antiszemitizmus végigkísérte egész életét. Édesapja élete az auschwitzi gázkamrákban ért véget, édesanyja az ötvenes évek végétől Sidneyben élt. Vera nővére nyolc évvel volt idősebb tőle. Az apja fiút szeretett volna, ezért Ágnest fiúnak nevelte, fiús sportokat űztek közösen, Ágnes szerint talán ennek a nevelésnek köszönhetően sikerült túlélnie a nácizmust. 

A szülők mindent megtettek a gyermekeikért, taníttatták őket, sportoltak és szórakoztak velük. Színházba jártak, külföldön nyaralt a család, Ágnesnek boldog gyermekkora volt. A sportos életmódból, a sokféle sportból nőtte ki magát a komolyabb torna, a versenyeken való részvétel. Ágnes fáradhatatlan munkabírással és jó adottságokkal rendelkezett. 

Az 1939-es zsidótörvény félbevágta sportolói pályafutását, vidéken bujkált, ott élte túl a háborút, amikor is a második élete kezdődött. 

Második életét 1945-től 1957-ig határozta meg Ágnes, a harmadik pedig életének azon része, amikor elhagyta Magyarországot, azaz nem tért vissza az olimpiáról, hanem több sporttársával Ausztráliában maradt, majd Izraelben telepedett le. Ahol egy ugyancsak gazdag és eseményekben bővelkedő harmadik életet élt, férjhez ment, gyermekei születtek, és inspiráló élettörténetével megteremtette az izraeli nemzeti sportot és sokat hódolhatott nagy szenvedélyének, az utazásnak.

A könyvben őszintén beszél házasságairól, sikereiről, kudarcairól és a szülei iránt érzett mérhetetlen szeretetéről. Beszél sportszeretetéről, a munkájában jelen lévő nehézségeiről, tulajdonképpen arról, hogyan telt élete 80 éve.

Szeretem az életrajzokat, az önéletrajzokat, nagyon örülök, hogy megláttam valahol ezt a könyvet és szerencsémre még a könyvtárban is megtaláltam. 

Keleti Ágnes mindamellett, hogy a világ legidősebb olimpiai bajnoka, ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász, 46-szoros magyar bajnok, egy életerős, vidám hölgy, aki példát mutat életszeretetével és vidámságával.

Nagyon jó volt olvasni ezt a szeretettel teli visszaemlékezést, mely egy igencsak nehéz életútról szólt, nagyon érdekes volt olvasni arról, hogyan nyerte meg az olimpiai érmeit, hogyan éltek akkoriban, milyen volt az akkori Magyarország, miként élték át az 56-os forradalmat és azt, hová vezetett az életútja, hogyan élt egy olimpiai bajnok egészen a 90-es évek végéig. 

Keleti Ágnes az 1983-as budapesti tornász világbajnokságra térhetett vissza először Magyarországra, a 2000-es évek kezdetétől ismét Magyarországon él. 

Bea

"Hálátlan lennék a Sorshoz, ha nem vallanám be, hogy mégiscsak volt
három vagy négy maradéktalanul  boldog pillanat az életemben,
pontosabban a három életem mindegyikében volt egy vagy két boldog pillanat."

*****

"Végre már nem vagyok Juhász Piroska, de nincs hová mennem."

*****

"Huszonnégy éves elmúltam, amikor újra komolyan kezdtem tornázni.
Ha ezt ma valakinek elmondom, az nagyon csodálkozik,
mert a lányok manapság tizenhét-tizennyolc éves korukra már abba is hagyják."

******

"A másnapi versenyen nem voltam izgatott, sőt a talajgyakorlatot kimondottan élveztem. A gyakorlat befejezése után - szokásomhoz híven - nem néztem meg, hogy hány pontot kaptam. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor a lányok hozzám rohantak és boldogan kiabálták, hogy első lettem a talajon. Ez volt életem harmadik boldog pillanata."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése