2021. március 13., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Ha figyelmesen követitek a Hajnal tanyáról szóló írásaimat, akkor talán tudjátok, hogy kiket nem mutattam még be a tanya lakói közül. Ebben a bejegyzésben ismét öt csodás tanyalakót ismerhettek meg egy kicsit közelebbről.

Kezdjük három gyönyörűséggel, akikről azt tartják, hogy a látszattal ellentétben értik, amit az emberek mondanak nekik, csak nem érdekli őket. Igen, igen, jól gondoljátok, Vivi cicáiról lesz szó. Persze azért ezt a mondatot nem szó szerint kell érteni, mert inkább alapvetően arról van szó, hogy a macskák nem feltétlenül tesznek meg dolgokat utasításra, hanem többnyire a maguk feje után mennek, öntörvényűek, de a maguk módján kimutatják a ragaszkodásukat, törődnek a gazdájukkal, csak éppen ezt másképp teszik, mint például a kutyák. 

A macskád képes órákig szemmel tartani, egyszerűen csak nézi, hogy mit csinálsz, ha kedveskedni akar, akkor visz neked levadászott egeret, bogarat, gondoskodik rólad, nyalogat és dorombol neked, no és azt is képes elviselni, hogy simogatod. De csak pontosan addig, ameddig ő akarja. 

"Csodálatos az élet, ha tudod, hogy éld. Szerethetsz, ha nyitva a szíved.
Minden gyönyörű, ha szeretettel nézed. Ha tudod élvezni egy macska, madár,
virág jelenlétét...mit mondhatnék, a világ a tiéd lesz."

(Részlet az Isztambul macskái c. filmből)

Kezdjük az ismerkedést Micivel. Mici 2016-ban találkozott Vivivel, aki akkor még rendőrként  dolgozott és munkavégzés közben bukkant a macskára. Egy családi veszekedéshez hívták őket, ahol elhangzott ez a mondat: "ha a macskát nem viszed magaddal, agyonütöm." Így egy percig nem volt kérdés, hogy Vivi megmenti Micit, aki ekkor 6-7 hónapos korú lehetett.

Mici  ivartalanított lánycica. Ez Vivinél fontos információ. Aki ismeri, vagy olvasta az eddigi bejegyzéseket, az tudja miről beszélek. :D 

Kinti-benti cicaként éldegél Vivinél, akit nagyon megnyugtat az a tény, hogy őladysége ennek ellenére nem csavarog el egyedül a mezőre, hanem csak a csapattal közlekedik. Többet van kint az udvaron, mint bent, de leginkább a teraszon pihenget, napozik. Ahogyan egy jó macskához illik, élvezi az életet. Éjszaka azonban mindig bent, a ház biztonságában, melegében, puhaságában alszik.

Kedvenc eledele a nyers hús, ebből aztán jöhet bármi. Vivi a kutyáival és a macskákkal is a BARF etetést alkalmazza, amely tulajdonképpen nyers étkezés, sok információt lehet róla találni a neten. Mici illemtudó macska, az asztalról nem lopkod ételt. Most már. Miután Vivi megbeszélte vele még a kezdetekkor, hogy nem kellene. 

Mindenkivel jóban van kivéve Herceggel , Herceget csak megtűri maga mellett, Igort viszont imádja. Vivi szerint úgy gondolja, hogy Igor az ő kutyája. Nem csak aludni szoktak együtt, hanem játszópajtások is. 

Mici általában szereti ha dögönyözik a hátsó felét, bár elég hisztis macska, és ezt csak akkor engedi, ha kifejezetten neki is van kedve hozzá és ideje rá, nem kell sürgősen heverésznie valahol.

 Mindenhol szeret aludni és minden hónapban új kedvenc helye van.  Olyan új kedvenc is, ami már egyszer volt. De ezt letagadná és azt állítaná, hogy most fedezte fel ezt az új helyet, te ne szóljál bele. 

Nagyon szereti magára felhívni a figyelmet azzal, hogy úgy hajnali 3 óra környékén a hátsó terasz ajtaján zajong, kopog. Ilyenkor ki kell engedni, csak azért, hogy 5-6 perc múlva vissza is legyen engedve. Igazi királynői magatartás, mindenki álljon, bárhol, bármikor a rendelkezésére. 

Herceget tavaly fogadta örökbe Vivi, az oltási könyvében 2020. április szerepel születési dátumként. A cica herpesz vírussal született, melynek következtében látását 80%-ban elvesztette. 

A kezelésektől sokat javult a szeme, tökéletes már nem lesz, de most már több, mint fényeket lát. Nagyon ügyesen navigál, csak néha szalad neki ennek-annak. Szerencsére semmitől nem fél, így attól nem kell tartania Vivinek, hogy megijed valamitől és elszalad, vagy rémületében világgá megy. Nagyon ügyesen játszik, mindenét használja közben. Cuki cicafarkát nyugalmi helyzetben is mozgatja le-fel. 

Ivartalanítás után derült ki, hogy van egy daganat fülében, ami február 8-án eltávolításra került. Hetekig gallért viselt, ami végre lekerülhetett róla, a műtétet is nagyon jól viselte, minden gond nélkül lezajlott.  Nagyon bújós cica, minden este az ágy melegét élvezi Vivi mellett, lerázni sem lehet. Igaz, nem is akarja senki lerázni. 

Herceg nagyon kedves, jó fej cica, kizárólag benti cicaként él, de sűrűn megy Vivivel dolgozni és kirándulni is mindig viszik magukkal.




Az, hogy Mici nem igazán foglalkozik vele, egyáltalán nem zavarja, mert mindenki más örömmel barátkozik vele, ő pedig nagyon érdeklődő kiscica.  Éppen ezért kiránduláskor nagyon kell ügyelni arra, hogy ne menjen idegen kutyákhoz barátkozni, mert ő nem tudja, hogy nem minden kutya tűri meg a cicákat. Mázlival nagyon jó a kapcsolata, sokat játszanak a halőrházban, ha jó idő van, akkor a tó partján.





Nem csak Mázlival barátságos, Hollyt is végtelen kedvességgel közelíti meg. Minden állat érdekli, mindenkivel szívesen és örömmel barátkozik. Rosszalkodni is szeret, mániákus lopóbajnok, mindent a szájába vesz és elszalad vele. Volt már hogy pénzt, tollat, légycsapót, kanalat, gyűrűt  csent.

Ő nem mehet ki felügyelet nélkül, mivel semmi félelemérzete nincs, így könnyebben  érhetné baj.

 

Mázli 2019-ben született. Az út széléről mentették meg a cicalányt, igen ramaty állapotban, több testvérével együtt, bár egyikőjük már nem élt sajnos.

Mázli tüdőgyulladás és macskanátha miatt nagyon sokáig kezelésre szorult. A Farkasdi tó kabalacicája lett, átesett az ivartalanításon és chipet is kapott. A horgásztó látogatói már mindannyian jól ismerik Mázlit, tudják, hogy ő a tó ura, aki szent és sérthetetlen.

Mázli nem csak a horgásztó ura, hanem az egész halőrház is az övé. Mindig van vele valaki, sosincs egyedül, személyes testőrségét vagy Vivi, vagy Gabi, a halőr látja el.  Mázli reggelente, amint meglátja Vivit, örömmel szalad hozzá. Herceggel jól kijönnek, sőt sokat játszanak együtt. 

Mint láthattuk már, Vivinek van egy Hollyja is, aki egy fehér patkánylány, és csodás, hihetetlen képeket  láthatunk, melyen a macskák, kutyák és Holly békésen eszegetnek, pihengetnek, Holly hol a kutyák nyakában pózol, hol valamelyik macska mellett mereszti szép kis gombszemeit. 

Mázli soha nem nézte Hollyt zsákmánynak, ezt már az elején tisztázták Vivivel. Ezért igazából nem is érdekli, Holly az a Holly.

Mázlinak aranyélete van, nagyon sok halat kap a pecásoktól, no meg Vivitől is. Olyan sokat, hogy nem is győzi megenni. Ekkor játszik vele egy jót, majd valahol otthagyja. Sokszor az ágy alatt tárolja őket, aminek egy idő után elég szagos bizonyítéka lesz. Néha egeret is tárol az ágy alatt. 


Mázli mint a legtöbb macska, nagyon jó alvó, mindenhol jót tud aludni, nincs kedvenc helye, vagy úgy is mondhatjuk, hogy havonta keres magának egy új kedvenc helyet. 



Ha kint van, akkor jön, megy  és intézkedik, és nagyon szeret napozni a halőrház tetején. Imád bármivel és mindennel játszani, nem fél senkitől és semmitől és mindenkit elfogad. 


Azt már sejtjük, hogy Vivi ért az állatok nyelvén. Fantasztikus, ahogyan a kutyák és a többiek összerendeződnek egy-egy csoportképre, Vivi irányítása alatt. Egy igazi Suttogó ő, akiért nem csak a kutyái, macskái és az összes többi állata, de két lova is rajong.

Hobót gyermekkori barátjától kapta, amiért  nagyon hálás. Hobó a nagybetűs LÓ Vivi életében. Nagyon közel állnak egymáshoz, ő is sűrűn megy velük kirándulni, ha a környékre mennek. Csodálatos, különleges és megmagyarázhatatlan az a kapocs, ami köztük van. Hobó 2017 óta él a tanyán, most 9 éves.

Ha Vivi a földön ül, Hobó lefekszik, mellé, ha sétálni mennek, megy utána. Hobó nagyon hálás a társaságért, igazi kényeztetés neki, ha valaki vele van, szól hozzá, imádja, ha Vivi simogatja a hátát, vakargatja a popsiját. Imád túrázni, aztán pedig, míg a többiek a tóban úszkálnak, vagy csak napoznak a friss levegőn, ő nagy boldogan legelészik. 

Fő tápláléka széna és víz, nagyon szereti a frissen kaszált füvet, lucernát. Ha hó van és nincs friss fű, akkor kevés zabot, korpát, lótápot eszik. Vitaminbevitel céljából almát, répát, céklát kap.  

Vivi mindig is lovagolt, majd egy lovasbaleset után sérülése és félelme miatt nem tudott lóra ülni többé. Ekkor még nem volt saját lova. Hobó viszont segített túljutni ezen a traumán, őt már nagyon óvatosan, de sikerült Vivinek megülnie, és kellő odafigyeléssel, kis lépésekkel haladnak azon az úton, hogy Vivi ismét félelem nélkül tudjon lovagolni.

Napközben az udvarban van, vagy kikötve legelészik , este pedig az istállóban vannak Csinivel. Egyikőjük sem volt sosem beteg, remek egészségnek örvendenek. Nagyon jóban vannak egymással.

A többi álattal  is jó a viszonya de Vivi felelős gazdaként senkivel nem engedi hosszabb időre vagy egy karámba össze, csak Csinivel. Hiszen Hobó 400 kg, ha csak véletlenül rálép valakire, egy pillanat alatt megvan a baj. 

Eléggé területőrző, így nem igazán szereti az idegen embereket. Megtűr mindenkit, de kicsit szemtelen. Egyszer előfordult, hogy a Tápió partot rendben tartó közmunkásokat átkergette a Tápió másik partjára, annyira nem vette jó néven, hogy zavarják a nyugalmát. 

És vajon Hobó fél valamitől? Igazából egy lónál elég nehéz megmondani, hogy éppen mitől tud megijedni. Nem egy félős ló, de volt már olyan, hogy egy zacskótól képes volt megrémülni,vagy egy fától ami igaz, hogy ott van már vagy 7 éve, de azért neki egyik nap mégis meglepetést okozott. Hű, bammeg, ez itt volt eddig is? pofával nézett Vivire.

És végül ismerkedjünk meg Csinivel is, ezzel a gyönyörű, bűbájos shetlandi pónival. Karácsonyi ajándékként jelent meg a tanyán Vivi és Hobó életében 2018-ban, most három éves. Apró termete miatt, mindenki védené, mintha cukorból lenne, de a látszat csal, Csini egy igazi kis tank. Hobóval együtt vannak, egész nap szabadon, este külön boxban alszanak, mégiscsak jár mindenkinek egy kis magánélet. 

Nem meglepő módon imádja a kirándulásokat, közben megáll itt-ott legelészni. 

Napközben egy menün vannak Hobóval, és talán az sem meglepő, hogy Hobó a legjobb cimborája, őt szereti a legjobban. 

Télen bent alszanak az istállóban, ahol meleg van, de fantasztikusan jó kis téli bundája van, nem kell félteni a hidegben napközben. Aludni mindketten tudnak állva és fekve is, hol így, hol úgy alszanak.

Csini hallgat a nevére, szereti az embereket. Patkójuk nincsen, kéthavonta körmölésen vesznek részt, Vivi szokta őket csutakolni, patájukat takarítani, szőrüket ápolni. 


A képek is azt bizonyítják, hogy nagyon boldog állatok ők is. Köszönöm Vivinek ezúttal is a képeket és a történeteket. 

Remélem, nektek is tetszett, olvassatok bennünket legközelebb is, valamint olvassátok el a régebbi részeket is, ha még nem olvastátok.



3 megjegyzés:

  1. Igaz mese a hosszú hétvégére!

    VálaszTörlés
  2. Cicagazdiként, nagyon érdekes volt. Sokan egy-két jelzővvel ellátják a cicákat, hogy öntörvényű, magánakvaló, nem igen mutat ragaszkodást, érzelmeket. Hát itt a cáfolat!:) Igenis, a cicákból sincs két egyforma tulajdonságú, és igenis, ha nem is idomíthatóak ( ha valakinek eszébe jutna!), de valamennyire lehet őket is szabályozni, és némi kertek között tartani! Két cica gazdijaként, sok mindenben magunkra ismertem!:)
    A lovakat annak ellenére szeretem és felnézek rájuk ( nem a magasságuk miatt!:D), hogy élőben nem sűrűn találkoztam velük, de bármilyen fotón, filmen, könyvben fantasztikus tulajdonságaik, teljesen egyéni természetük, hatalmas ragaszkodásuk, munkabírásuk, hűségük, mindig lenyűgöz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivi cicái megcáfolnak sok mindent. :D Mint ahogyan a többi állata i. Egyik sem hétköznapi. :)

      Törlés