Hasonló szituációba kerültek a könyv szereplői is, bár azért teljesen más a körítés. Augustine, az idős csillagász, saját döntése következtében maradt magára az elszigetelt kutatóbázison. Amikor egy katasztrofális esemény miatt kiürítik a kutatóállomást, a dolgozókat evakuálják, a 78 éves férfi úgy dönt, hogy ő marad, nem hagyja el az állomást.
A többiek távozása után nem sokkal megtalálja Irist, és ezt a szótlan kislányt a magának való, egoista, érzéketlennek tűnő tudósember hamarosan figyelmével és gondoskodásával veszi körül, és olyan tettekre sarkallja ez a gondoskodás, ami teljesen idegen az addigi viselkedésétől. Egész életében távol állt tőle a felelősségvállalás, a ragaszkodás, a szerelem és a nők csak valamiféle kísérleti lehetőséget jelentettek számára, élete sohasem az érzelmek és a család körül forgott, hanem a tudomány éltette. Nem a siker és nem a hírnév, hanem az univerzum megértése mozgatta előre az életét.
Bár született egy kislánya, soha sem volt igazán az apja, az emberek nagy részét megvetette, csak a távoli csillagokat kutatta és nem vette a fáradságot, hogy megismerje közvetlen környezetét, az őt körülvevő természetet, a növényeket, az állatokat, csak úgy elment az élet szépségei mellett vakon.
A megtalált kislány előhívja apai érzelmeit, elmulasztott lehetőségeit, a magára maradottság és ez a kezdődő új felelősség más perspektívába állítja az életét és előjönnek az elengedett lehetőségek, a magány és az elszigeteltség arra készteti, hogy számot vessen életével.
Miközben Augustine és Iris útját követhetjük a sarkkörön, a csendben, a magányban, a hidegben egy elhagyott rádióállomás felé, Sully és asztronauta társai hazafelé tartanak a Jupiter megismerése céljából indított expedíciójukról, egyszer csak csendbe ütköznek. A Föld nem válaszol, nem sikerül semmiféle emberi kapcsolatot találniuk.
Űrhajósok lévén nem esnek egyből pánikba, megpróbálják kidolgozni a lehetőségeiket abban az időben, míg a hatalmas csendben a Föld felé tartanak. Sullyról és öt társáról is megtudunk egyet-mást, de legfőképpen Sully gondolataiba nyerhetünk betekintést, aki kislányát hagyta otthon két évre, hogy ennek az expedíciónak a részese lehessen.
Egy nagyon szépen megírt, csendes apokalipszis történet, amelyhez talán közelebb vagyunk, mint gondolnánk. Számvetések élettel, elszalasztott lehetőségekkel, hibákkal és kimaradt kapcsolatokkal. Fantasztikusan szép leírások a sarkkör életéről, a természetről, mintegy elbúcsúzva a természet és az élet szépségeitől.
A két történet egy ponton egybeér, kapcsolódik egymással. A két szereplő magányos gyermekkora, mások döntései és a saját döntéseik, hivatásuk, tetteik juttatták el őket ehhez a ponthoz. Lehetnének máshol? Lehetne más az életük? Megbántak-e bármit? Tehetnének még valamit? Mi az ára annak, hogy az ember elérje karriere csúcsát, megvalósítsa álmait? Megérik ezek az álmok a velük járó veszteséget? Kérdések, amelyekre nem mindig van válasz.
A szerző csodálatos világot hozott létre, mind a sarkkörön, mind az űrben éreztem mennyire kicsik vagyunk mi emberek, és mégis mennyire nagyok. Mit tehetünk és mit tehetnénk még magunkért, a Földért, az emberiségért.
A történet befejezése szerintem gyönyörűségesen szép és megindító. Ez a legszebb apokaliptikus regény, amit eddig olvastam.
Érdekességként még annyit, hogy míg én a könyvet olvastam, a férjem a filmet nézte meg. Mikor végeztünk, megbeszéltük a tapasztalatainkat. Nekem tetszett a könyv, neki tetszett a film. A könyv ismeretében én viszont nem tudom, mennyire tetszene nekem a film, mert egy-két lényeges momentum a filmből kimaradt, helyette viszont került bele más, amit most így nem tudok beleilleszteni a könyv eseményeibe.
Megvárom, hogy elteljen néhány hét és talán akkor megnézem a filmet is, hogy kellőképpen el tudjak vonatkoztatni a könyvtől. Van köztetek olyan, aki már olvasta és látta is esetleg?
Bea
A könyvet IDE KATTINTVA megrendelhetitek.
"Megmosom a fogam, és csak a fogmosásra gondolok. Kicserélem a levegőszűrőt, és csak a szűrőcserére gondolok. Beszélgetésbe elegyedem valakivel, ha magányos
vagyok, ami mindkettőnknek segít. Ebben a pillanatban kell élnünk, Sully."
*****
"Se kezdet, se vég, csak ez, örökké. A Föld gondolata innen puszta illúziónak tűnt.
Hogyan létezhet valami ennyire zöld, ennyire változatos, ennyire gyönyörű és védett,
ebben a nagy ürességben?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése