2020. november 30., hétfő

Köves József: Isten veled, Tiszavirág!

Egy szépségkirálynő története

Ez a könyv egy időutazás az 1933-as év Budapestjére, ahol megismerhetjük Gál Júliát, akit ebben az évben Magyarország szépségkirálynőjévé választottak. Természetesen nem csak Júliát ismerhetjük meg, hanem a családját is, a korabeli Budapest társadalmát, a hangulatot, az életfilozófiát, ami abban az időben jellemző volt.

Olyannyira sikerült ezt Köves Józsefnek átadni, hogy végig éreztem az olvasás során azt a naivitást, amit az akkoriban készült fekete-fehér filmekben is láthatunk. Azt a kettősséget Gál Júliában is, miszerint egyik pillanatban egy valóban 17 éves gyereklánynak látszott, a másikban pedig már fel kellett nőnie a feladathoz, mely szerint Magyarország legszebb nőjeként képviselnie kellett az országot Európa szépségkirálynőválasztásán is. 

Ki is volt Gál Júlia, az 1933-as évek magyar szépségkirálynője? Egy 17 éves fiatal lány, egy józsefvárosi szegény zsidó családból, egy kezdő áruházi eladó, akit egy újságban látott hirdetés nem hagyott nyugodni, és rábeszélte szüleit, hogy megengedjék, jelentkezhessen a szépségkirálynő választásra. Akkoriban nem volt jellemző, hogy a társadalom szegényebb rétegéből jelentkezzenek lányok a megmérettetésre, többnyire középosztálybeli családok lányai neveztek a versenyre, amellyel legfőbb céljuk az volt, hogy felhívják a házasulandó férfiak figyelmét magukra. 

Júlia több szempontból is kilógott ebből a sorból, de abban az évben ő nyerte a szépségversenyt, Gábor Zsazsa előtt lett első helyezett. A történet valós, még egy korabeli videófelvételt is találtam a szépségverseny eredményhirdetéséről. Nagyon érdekes volt olvasni az 1930-as évek szépségkirálynő választásának minden apró részletét. 

A magyar verseny után Európába is elkísérhetjük Júliát és kísérőjét, láthatjuk, hogy mekkora volt ez a változás a szegény sorból származó lány életében, milyen örömöket, élményeket hozott ez az egyszerű lány életébe, hogyan viszonyult ő ezekhez a változásokhoz, az állandó rajongáshoz, ami a külföldi versenyen is követte. Részletesen olvashatunk a madridi versenyről és különös volt, hogy mennyire nagy népszerűség övezte Európában ezeket a lányokat.

Az európai választáson a második helyezett lett Júlia, hazatérvén pedig egy más élet várt rá, mint azelőtt, több-kevesebb sikerrel alkalmazkodott is ehhez az élethez, miközben arra várt, hogy a dél-amerikai magyar "vajkirály" érte jöjjön és feleségül vegye.

Érdekes volt látni, hogy akkoriban a lányok számára a férjhez menés, a jól férjhez menés volt a legfontosabb életcél és Júlia is ezt remélte ettől a szépségkirálynő választástól. Ami sikerült is, meg nem is. 

Gál (született: Goldstein) Júlia életét szépségkirálynőként nagy sajtóérdeklődés övezte, köszönhető ez a zsidó származásának és a vajkirállyal kötendő házasságának. A család szerény anyagi helyzete kihatott a szépségkirálynő választásra is, ami később egy pert eredményezett, egy rosszindulatú pártfogó részéről, amit szintén nagy érdeklődés követett. 


Júlia családja nem volt a sikerre felkészülve, nem is tudták jól kezelni, sem a sikert, sem a támadásokat, Júliának nem tudtak megfelelő segítséget, védelmet nyújtani, ő pedig fiatalsága, tapasztalatlansága, naivsága miatt került méltatlan helyzetekbe, érték kudarcok.

Szórakoztató, figyelemre méltó könyv, remek korrajz és igaz történet alapján íródott. 

A bejegyzésben említett videót IDE KATTINTVA meg is nézhetitek.

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése