2020. szeptember 26., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Beköszöntött az ősz, a Hajnal tanya és a Farkasdi Horgásztó csodálatos színekben pompázik. Mint ahogy tette ezt nyáron is, hiszen minden évszaknak megvannak a maga szépségei. Nem is csoda, hogy Vivi kincsei, állatkái nagyon jól érzik magukat mind a tanyán, mind a horgásztónál. Ebben a bejegyzésben benézhetünk a tóra és Viviékkel tarthatunk kirándulásaikra, mert Vivi egy olyan csodagazdi, aki nem elégszik meg azzal, hogy az állatai a tanyán és a tó körül jól érzik magukat, hanem elviszi őket világot látni, kirándulni, és ez fantasztikus dolog.

Mielőtt útra kelnénk, nézzük meg mi újság a horgásztó környékén, ahol a halőrház lakói hajtják álomra fejüket, nagy nyugalomban és szeretetben. No meg nagy kényelemben. 

Ennél cukibb, szívmelengetőbb képet láttatok mostanában?
A képet készítette: Hajnal Vivi. És az összes többit is. :))





Peti és Mázli egyetértésben és összhangban végigjárják birodalmukat. Peti úr nem mindig tudja Mázli pihe-puha ruganyos lépteivel tartani az iramot, de Mázli annyira kedves, hogy időnként ellenőrzi, hogy hol tart a kollega, és ha lemaradt, akkor megvárja. A tó körüli sétákra Mázli Vivit is elkíséri, közben pedig minden fára felmászik. Aki nem ismerné Mázli előéletét, egy következő részben, majd elmesélem, most elég annyit tudni, hogy ő a tó mentett cicája, aki azóta full szervízen esett át, ivartalanítva, oltva és chipelve is van, és mellette még csodaszép is.

- Ne stresszelj Peti, megvárlak.
Amúgy igen, tudom, hogy gyönyörű vagyok. :))

- Köszi, te vagy a legrendesebb! 
Szerinted jól áll nekem ez a kalap? 

- Várj! Megnézem innen felülről is. 

A Farkasdi Horgásztó Vivi munkahelye is egyben,  ezért nem elég, hogy egy ilyen szépséges helyen dolgozik, még az az öröme is megvan, hogy minden nap más-más állatot vihet magával a tóra. Gyakrant tart vele Márton, a liba, Rozi, Holly, Brúnó, a nyuszi és egy-egy kutya  is. 

A legnagyobb főnök, csakis Igor. 



Jó társaságban, a tóparton, mi kell még ennél több? Nézzétek Hollyt, vajon min töri a kis buksiját?


Három jelentkező a halőr állásra. :))


Vajon Holly is az állásra pályázik, vagy csak a modellválogatásra készül
ezzel a szép, kecses pózolással? 

Holly mindenhol is ott van. :D 

Nem tudom, vajon Vivi volt-e már egyáltalán állat nélkül túrázni. Szerintem ő elképzelhetetlen állatmentesen, nem is tudom, jól érezné-e magát egy ötcsillagos szállodában, ahová nem vihetné magával a kincseit. Szerencsére idén nyáron nem jutott eszébe ezt kipróbálni, ezért ha képeken is, de velük tarthatunk a kirándulásaikra, ahová legtöbbször a kutyák és Rozi az állandó kísérőjük, no meg most már a csintalan, kíváncsi szemű Holly.  Rozi és Peti úr az úton, az autóban is durmolnak, ők tudják, hogyan csináljanak maguknak énidőt. Tessék példát venni róluk! 




Rozi kocsiban utazik a hátsó ülésen, ahol általában lefekszik és békésen kérődzik.




Rozinak fantasztikusan áll ez a kendő, de neki minden nagyon jól áll. Ezúttal a kulacshoz öltözött, legyünk sikkesek, ez mindig, mindenhol fontos. Rozi egyébként imád kirándulni, számára a rét, az erdő egy terített svédasztal, egy kis csipkebogyó és néhány galagonya között falatozik egy-két szép színű falevelet, no meg egy kis fű sem maradhat el. 

Nem csak a kendőviselésben igényes, hanem a vízfogyasztásban is. Csak és kizárólag nagyon-nagyon tiszta vízből, tóból vagy patakból hajlandó inni, ezért minimum két liter vizet kell az udvartartásának magával vinni a kirándulásra, hogy a svédasztal után nehogy szomjan maradjon szépséges Rozink. 



A nagy kutyák a hátsó csomagtartóban utaznak, egy kombi Mercedesben, tehát mindenki kényelmesen elfér. Ha nagyon nagy a meleg, akkor légkondi segít elviselni, de legtöbbször elég, ha az ablakon száll be a friss levegő. 





Egy ideje bővült a csapat Hollyval, aki szintén nagyon szeret túrázni. Könnyű neki, hiszen legtöbbször viszik a kis popóját. A kocsiban a hordozójában utazik, amiben enni, inni és aludni is tud, ez számára a legkényelmesebb és legbiztonságosabb utazási mód. A túra során Vivi nyakában  tartózkodik vagy egy kötött  sapkából készült szütyőből kukucskál kifelé.  Nagyon élvezi ő is ezeket a kirándulásokat, hisz végig kocogtat, ami a patkányoknal azt jelenti, hogy örül és boldog.

Holly semmitől nem fél, kicsi kora óta hozzá van szoktatva a különféle állatokhoz. Így nem stresszeli magát semmin, imád fürdeni, szereti a kutyákat és Rozit is.





A kutyák mind szófogadóak,  így Vivi nyugodt szívvel elengedi őket, ha senki nincs a közelben, hiszen az első szóra visszajönnek. Természetesen ha ember vagy állat jön, azonnal pórázra teszi őket, ugyanígy Rozit is, mivel simán nekimegy kecske létére az idegen kutyáknak. Ez persze annak is köszönhető, hogy sok kutyasétáltató Vivi határozott kérése ellenére is Rozi közelébe engedi a kutyáját.

Sok felelőtlen kutyasétáltató követhetné Vivi példáját, nem egyszer találkoztunk sétáink alkalmával szabadon hozzánk szaladó kutyával, akinek a gazdája csak néhány perc múlva került elő. 



Ha a közelbe megy a kis csapat túrázni, akkor általában Hobó, a szépséges ló is velük tart, vagy épp a kis Csini, a mini póni. Hobó, a maga 400 kilójával végtelen kedves és csodálatos. Vivi és Hobó kapcsolata sokkal több, mint ló és lovas kapcsolat. A legkisebb tanösvényen is nagy nyugalommal, csodálatosan sétál gazdája mögött, ügyelve a kutyákra és Rozira. Idegeneket viszont nem tűr meg a közelében. Se idegen kutyát, se idegen embert.

A kirándulások során ritkán találkoznak emberekkel, de ha igen, többnyire mindenki kedves és barátságos. Persze akad itt is kivétel, és előfordult már, hogy minden kérdezés nélkül fotózni kezd, piszkálja az állatokat kivéve a kutyákat mert azok jelzik, hogy nem kéne...













Peti az idős, örökbefogadott kutyus csak kis könnyű túrákon vesz részt, 12 év az nem kis idő, az izületei kicsit rakoncátlankodnak, így ő csak kíméletes tereptúrákon vesz részt. Ha pedig elfárad, akkor becsüccsen a kutyahátizsákba, amit kimondottan neki vásárolt Vivi, és abban túrázik tovább. Mert hiába kisöreg, a kalandvágy megmaradt.


Nyári meleg napokon nincs jobb dolog a sátorozásnál. Ezeknek a sátorozásoknak állandó résztvevői a kutyák, Rozi és Holly.  Általában vízpart mellett, Duna, Tisza  parton verik fel a sátrat, és amikor elérkezik az este, mindenki nyugovóra tér. A kutyák éjszaka pórázon vannak, leginkább egy arra tévedő ember biztonsága érdekében. Közöttük pedig Rozi alszik, akinek a kikötésére nincs szükség, mert ő nem megy sehová.  

Nem csak ezeken a túrákon boldog Vivi összes állata, egyszerűen csak rájuk kell nézni, és látszik, mennyire jól érzik magukat, mennyire érzik azt a biztonságot és szeretetet, amit Vivitől kapnak. 




Rozi elmondhatja magáról, hogy több helyen volt, mint némelyik ember. Kutyaként megy láb mellett ,  2 méternél többet sosem megy előre és az egyik szeme mindig Vivin van. Tudja azt is, ha jön egy autó, akkor mellé kell állnia és hívásra bizony neki is vissza kell mennie.

Jól sikerült Roziportré őszi nyakkendővel


Lilavirág kutyakoszorúban

Vivi minden részletre figyel. :) 

Három szépség 

Így kirándulnak ők, hol messzebb, hol közelebb, ha látod őket, vagy találkozol velük, csak messziről ints nekik, vagy előtte kérdezd meg őket, hogy szeretnének-e veled társalogni, mert előfordulhat, hogy Rozi szívesen megkínál egy zöldteával, vagy Hollyka megmutatja áramvonalas farkincáját, de még az is lehet, hogy Igor is megmutatja, milyen rettenthetetlen. De hogy ez a három testőr itt az utolsó képen, előnyben részesíti a nyugalmat és a szűk családi társaságot, az már biztos. Legjobb Vivivel kezdeni az ismerkedést, mert ő mindenkiről tud mindent és megbízható felvilágosítással szolgál kis csapata hangulatáról és megközelíthetőségéről. 

A csodÁLLATos tanya első részét IDE KATTINTVA olvashatjátok. Egy hónap múlva új kalandokkal jelentkezünk. Vivinek ismét köszönöm a rengeteg csodás képet, és azt, hogy mesélt nekem gyönyörűséges és szeretetre méltó családjáról.

5 megjegyzés:

  1. Imádnivaló, gyönyörűséges család, végtelen tisztelet és szeretet nekik!!! 😍😍😍💖💖💖

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cukik vagytok! Minddig felvidit ha beneteket látlak. Csak ugy sugárzik a szeretet❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Vivi Te vagy a legcsodálatosabb !!! Persze a családod körében. Le a kalappal előtted.

    VálaszTörlés
  4. Nahát , már vége is van, még olvastam volna és persze jót kirándultam veletek.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, hogy a leírásban is megtaláljuk a "tudnivalókat" az egyes állatokról, tulajdonságaikról, egymással és Vivivel való kapcsolatukról, a mindennapjaikról....de, ha csak a képeket nézem, akkor is érzem a nyugalmat, békességet és szeretet, amit ez a tanya áraszt magából, az összes lakóival együtt. A velük töltött programokhoz, kirándulásokhoz nagy kedvem lett volna csatlakozni!:)

    VálaszTörlés