2019. december 5., csütörtök

Adam Csilinko: Az ifjú projekttitán


Úton a sikeres projekthez

Az ifjú projekttitán egy különösnek mondható könyv, ami tulajdonképpen a szakkönyv kategóriába sorolható, de nem teljesen a hagyományos értelemben. A könyv főhőse Alex, egy lipicai fehér mén, aki élete első munkahelyén dolgozik, és a történet kezdetén egy új feladattal, egy új munkakörrel bízzák meg, amely szerint egy lebetegedett kollégája helyett kell lebonyolítania egy fontos projektet. 

Alex természetesen izgul az új feladat miatt, azonnal kétségei támadnak, hogy fogja ő ezt a feladatot megoldani, amikor még sosem csinált ilyet, hogy fogja ellátni ezt az új munkakört és honnan tudja, hogy mit kell majd csinálni. 


Ismerősek ezek a kérdések? Mindannyian voltunk így egy-egy új munkahelyen, kétségekkel, izgalommal és félelemmel indultunk egy új munkahely első napjára, amikor pedig a nyakunkba zúdították a sok újdonságot és a munkaköri feladatokat, akkor talán hirtelen még annál is jobban megijedtünk. 

Alex is ugyanígy érzett, amikor rábízták a projekt vezetését, szinte kétségbeesett a rá váró feladat súlya alatt, mert új dologba kezdeni mindig félelmetes, legyen az bármi. A történet, ill. a könyv segít az Alexhoz hasonló cipőben járó új dolgozóknak, akik akár életük első munkahelyét találták meg, akár egy új, másik munkahelyre, munkakörbe kerültek és úgy érzik sem a kellő tudással, sem a kellő magabiztossággal nem rendelkeznek. 

Alex esetén keresztül megismerhetik az ifjú munkavállalók, hogyan zajlik egy új munkahelyen egy új feladat, új munkakör megismerése, milyen problémákkal és feladatokkal találhatják szembe magukat a kezdők. A legfontosabb tanács, hogy figyelj, tanulj és próbálkozz. 

Jó esetben van egy mentor, egy segítő, aki megtanítja az adott feladat, munkakör ellátását, elmondja a saját tapasztalatait és praktikáit, és ha figyelmes vagy, akkor sok mindent tanulhatsz tőle. Alexnek volt egy ilyen segítője, mégpedig Rob, a fehér nyúl, aki igazán extravagánsan, elegánsan öltözködött, mert Alex elsőként azt tanulta meg, hogy nagyon fontos a megfelelő megjelenés, és néhány gyakorlati tanácsot is kapott az ingek viselésére vonatkozóan. 

Ezután Rob fokozatosan bevezette a projekt folyamatába, megtanította minden apró és nagyobb dologra, az e-mailek praktikus rendszerezésére, a jegyzőkönyvek írásának fortélyaira, a mindenféle dokumentálásokra,  ismertette vele a megbeszélések menetét, ami a nagy dolgoktól kezdve az olyan apró részletekig is kiterjedt, mint a helyesírás ellenőrzése és a rövidítések mindenki számára érthetővé tétele. 

Rob megtanította Alexet arra, hogyan tud a leghatékonyabban dolgozni, hogyan igazodjon ki a feladatok labirintusában, hogyan állítson fel fontossági sorrendet, hogyan telefonáljon és hogyan lazítson szabadidejében.

De azt is megtanulta és megtapasztalta Alex, hogyan zajlik egy konferenciahívás, hogyan kell levezényelni egy webkonferenciát, hogyan írjon státuszjelentéseket, miként zajlik egy prezentáció. 


Szóval ilyen szuper dolgokat tartalmaz ez a kis könyv, melynek fontos gondolata, hogy tanulj minden kollégádtól, add meg magadnak az időt, hogy tanulhass és fejlődhess, hogy megismerd a munkád minden apró részletét, hogy szeresd azt és szívesen járj be a munkahelyedre. 

Hasznos lehet friss munkavállalóknak vagy azoknak, akik még most keresik a munkahelyüket, de azoknak is, akik már dolgoznak egy ideje, mert biztos találnak ők is olyan új információt, amellyel megkönnyíthetik a munkájukat és segítségükre lehet a hatékonyabb munkavégzésben. 

- Bea -

A könyvet megrendelhetitek most 1990.- Ft-ért, IDE KATTINTVA.


"Mindig nagyon izgalmas és félelmetes egy új dologba kezdeni..."

*****
"Ha nem tudsz 24 órán belül válaszolni egy e-mailre, mert még dolgozol rajta, 
akkor is jelezz vissza, hogy rajta vagy az ügyön és határidőn belül válaszolsz."

*****
"Fontos: sose félj felhívni senkit. 
Sokszor sokkal egyszerűbb, mint levelet írni, 
mert azonnal választ kapsz a kérdéseidre."

*****
"Van valami, amit halogatni szoktál? Mi az? 
Felhívni valakit, megírni egy e-mailt, bejelentkezni fogorvoshoz?"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése