2019. szeptember 30., hétfő

Adam Kay: Ez fájni fog


Egy fiatal orvos naplója

Adam Kay ebben a könyvben arról mesél nekünk, milyen kezdő orvosként dolgozni Angliában. Ha nem lenne a családban egészségügyben dolgozó ember, akitől szintén sok képtelen történetet hallok, akkor talán azt is mondanám, hogy nem hiszem el, hogy ilyenek történnek, előfordulnak egy kórházban.  Hogy vannak ilyen orvosok és tényleg vannak ilyen betegek. Néha azt hinném, hogy Adam túloz. 

De egyáltalán nem hiszem azt, és még olyanabbak is vannak, mint amit el tudunk képzelni. Az egészségügy, legyen az Angliában vagy Magyarországon, kemény dolog. 

2019. szeptember 29., vasárnap

Megfőzünk mindent is: Sült sütőtök- és vöröslencseleves fokhagymával


Sziasztok!

Ismét egy új rovat indul a blogon, ami ugyanúgy, mint a Vendégkönyv, időnként felbukkan, ezzel is színesítve a blog kínálatát. Lesznek ebben mindenféle ételek, húsosak és húsmentesek, mert a két fiú húsevő, a férjem viszont néhány hónapja, fél éve, már nem is tudom pontosan, nem eszik húst, azóta főzök így is, úgy is. (megjegyzés: a bejegyzés megjelenésének napján, azaz vasárnap délelőtt, közölte velem a férjem, hogy "te bolond, már több, mint egy éve nem eszek húst!" :D - khmmm, kicsit ciki. : D) Teljesen hagyományos ételek receptjeit és elkészítési folyamatát is tervezem leírni, és olyanokat is fogtok majd látni, amit én is most próbáltam ki először. 

Ebben az első részben a blogon nemrég bemutatott,  Gyógyító konyha című könyvből főztem meg egy nagyon finom, nagyon kiadós és egészséges levest, ami egy olyan étel, amit most próbáltam először, de biztos, hogy nem utoljára.

2019. szeptember 27., péntek

Gyerekeknek: Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? és Alfa bácsi titka


Két szuper könyvet mutatok ebben a bejegyzésben, melyeket az 5-8 éves korosztálynak ajánl a kiadó. Most, amikor rengeteg jó gyerekkönyv jelenik meg, betérve egy könyvesboltba, akkora kínálattal találjuk magunkat szembe, hogy hirtelen választani sem tudunk. Ebben segíthet az ajánlóm, mert ha ezeket a könyveket meglátjátok, már eszetekbe juthat, hogy olvastatok róla, és bátran leemelhetitek a polcról.

2019. szeptember 22., vasárnap

Heti ez + az


Sziasztok!

Legutolsó Heti ez+az rovatunkban, ami júniusban volt, azt írtam, hogy egyik hobbim a bolhapiacra járás, bámészkodás és olcsó kincsek felkutatása. Ez így leírva most igencsak vicces, mégpedig azért, mert egész nyáron egyszer jutottam el azóta a bolhapiacra. (Ha jól belegondolok, van még ilyen hobbim, amit majdnem ugyanilyen régen csináltam. :D Ti hogy vagytok ezzel?)

2019. szeptember 20., péntek

Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

Elérkeztem végre Jojo Moyes történetének harmadik részéhez, melyben Louisa Clark ismét színre lép. És micsoda színre lépés ez! Egyenesen New Yorkba tarthatunk vele, ahová mindig is vágyott, mintegy beteljesítve ezzel a nagy álmát, követve Will tanácsait is, miszerint neki New Yorkban igenis van keresnivalója. 

De kezdem előrébb. A Mielőtt megismertelek nagy kedvencem lett, ezért a második részbe kissé félve fogtam bele. Azt gondolom, hogy éppen olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Lou csalódottsága, szomorúsága, magányossága és állandó önbizalomhiánya rányomta a bélyegét a Miután elvesztettelek kötetre, én nem vártam az első rész drámáját és nagy érzelmeit, viszonylag el tudtam vonatkoztatni tőle, ezért nekem ez a rész is tetszett.

2019. szeptember 18., szerda

Játszik a család: 1,2,3 és High Voltage


Mai bejegyzésünkben ismét két játékot mutatunk be nektek a Piatnik Kft-től. Mindkettő kártyajáték, méghozzá nagyszerű és tökéletes kikapcsolódást nyújt az egész családnak. Olvassátok el, miként játszottunk mi négyen  ezekkel a nem csak gyerekeknek megalkotott játékokkal és hogy tetszett a családnak.

2019. szeptember 17., kedd

Dale Pinnock: Gyógyító konyha 1-2.


Napjainkban már egyáltalán nem kérdés, mennyire fontos szerepe van életünkben a helyes, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásnak. A néhány évtizede elkezdődött táplálkozási reformoknak ékes bizonyítékai a sorra nyíló bioboltok, az egészséges étkezéssel foglalkozó szakácskönyvek. Kutatások bizonyítják az ételek és étrendek egészségre gyakorolt hatását, de a könyv szerzője szerint még csak az elején tartunk ennek az útnak.

2019. szeptember 15., vasárnap

Vendégkönyv#3 - Nagymama palacsintázója, Sopron


A Vendégkönyv  rovat ötlete akkor született, amikor magánvéleményeket kerestem egy vendéglátó helyről, amit szerettünk volna kipróbálni. Ekkor jöttem rá, hogy nagyon sok étterem honlapja hiányos, facebook oldala nincs, vagy van, de nem működik, se fotókat, se árakat nem találunk, független véleményeket hétköznapi emberektől pedig még ritkábban.

Így találtam ki ezt a cseppet sem egetrengető ötletet, hogy amerre járunk, eszünk, iszunk, alszunk, arról készítek egy bejegyzést, amelyben a saját tapasztalatainkat osztom majd meg, úgy az ételek, italok minőségéről, mennyiségéről, mint arról, hogy éreztük ott magunkat, milyen volt a kiszolgálás és mennyire pénztárcabarát.

2019. szeptember 12., csütörtök

Varga Szilárd: Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban


A könyv sejtelmes, titokzatos borítója és a beszélő cím, egy hasonlóan sejtelmes, varázslatos mesét rejt magában. Nagyon hamar elragadott ez a történet magával, olyan témával foglalkozik, ami nem gyakori egy könyv esetében, mesekönyv pedig még ritkábban foglalkozik ezzel a témával. 

A Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban a magyar mágia világába, a tündérek, manók, boszorkányok és sellők országába repít el bennünket, ezáltal megalkotva egy izgalmas, fantasy történetet, amit minden tündérrajongó gyerek és felnőtt figyelmébe ajánlok.

2019. szeptember 6., péntek

Tim Peake: Halló a Földdel beszélek?


Tim Peake brit űrhajóst a Csillagközi kérdezz-felelek című könyvben ismertem meg, amiben nagyon érdekes, és gyakran humoros válaszokat ad a neki feltett kérdésekre, miközben bevezeti az olvasót az űrutazás izgalmas és szinte elképzelhetetlen világába. IDE KATTINTVA olvashatjátok, mit írtam arról a könyvről, de elárulom itt is, imádtam. 

Már abban a könyvben is voltak fotók, de ez az a könyv, ami tulajdonképpen Tim Peake űrben és az űrről készített fotóalbuma, ami egy fantasztikus utazásra repít el bennünket.

2019. szeptember 5., csütörtök

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?


Már jó ideje jön velem szemben ez a könyv, Nina Simone-ra pedig egy régebbi olvasmányom hívta fel a figyelmemet, (ha kíváncsi vagy melyik, akkor KATT IDE). Nina Simone-t megszerettem, ezért nagyon kíváncsi lettem, milyen könyv lehet az, amelynek címét egy zeneszám ihlette.

Hamarosan kiderült, hogy nem csak ihlette, hanem fontos szerepet játszik a könyvben ez a csodálatos zene, és miközben próbálom összeszedni a gondolataimat Olivier Bourdeaut történetéről, meghallgatom néhányszor. Nina Simone zenéje nagyon illik ehhez az érzelmekkel teli, bohókás, szeretnivaló, melankolikus könyvhöz, mert éppen olyan szomorú és vidám egyszerre, mint a család története. Próbáljátok ki, hallgassátok olvasás közben. 

2019. szeptember 3., kedd

Ezentúl lesz banán!


Novellák a rendszerváltásról

Kíváncsian vettem kezembe ezt a könyvet, melynek szerzői a rendszerváltás és az ahhoz közeli idők során szerzett emlékeikről írtak, akik a 80-as 90-es években gyerekek, kamaszok, fiatalok voltak és saját személyes élményük alapján tudnak mesélni arról, hogy milyen volt 1989.

Mint a novellagyűjteményekre jellemző, ahány író, annyi stílus, vannak, akiknek konktrétabb emlékeik és élményeik maradtak, és vannak, akik még kicsi gyerekek voltak a rendszerváltáskor, ők inkább benyomásokról, érzésekről és környezetükről írtak.