2019. május 21., kedd

Michael Ward: A Narnia-kód

C. S. Lewis és a hét szféra titka

Mindig is érdekesnek tartottam, ahogy a különböző epikus, nagy ívű sci-fi és fantasy történetekben egymástól, és az íróik szándékától függetlenül, újra és újra hasonló karakterek bukkannak fel, és történések mennek végbe, a szereplők hasonló eseményeken küzdik át magukat. 

Mintha egy idő után ezek a történetek saját magukat kezdenék el írni és önmagukon túlmutatva valami nagyobb, egyetemes dolog részévé válnának. 

Mintha ezeknek a műveknek lenne egy titkos mondanivalója, mely szerint a szereplők sorsának alakulását rejtett erők irányítják, melyek szándékai kifürkészhetetlenek ugyan, de mégis mindig a jóság, a béke és a szeretet győzelme a végső cél.


A Narnia sorozat részei is sok mindenben hasonlítanak az ilyen történetekhez, ám valahogy mégis egy kicsit nehezebben megfejthetőek. 

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című részben egészen egyértelmű bibliai utalásokat olvashatunk. Emlékszem ennek kapcsán többször is elgondolkodtam, hogy akkor vajon mi lehet a többi részben az utalás, vajon  milyen rejtett üzenet, mondanivaló húzódik meg a sorok mögött, de sosem sikerült rájönnöm a lényegre. 

A sorozat kötetei látszólag nem következetesek sem a történet sem a hangulat tekintetében, vannak részek amelyek nem is igazán függenek össze, csupán Narnia, mint helyszín és Aslan személye fűzi össze őket. Akkor mégis mi lehet a kapcsolat közöttük?

Michael Ward  erre keresi a választ a könyvében.

Persze elsőre azt gondoltam, hogy nem is biztos, hogy van valami nagyobb mondanivalója a köteteknek, hiszen ezek gyerekeknek szánt történetek, ám a  könyvből egyértelműen kiderül, hogy C. S. Lewis, a Narnia írója, aki egyben egyetemi irodalomprofesszor volt, mindig is fontosnak tartotta, hogy a történeteknek legyen valamilyen belső mondanivalója.

Michael Ward könyvében elénk tárja kutatása eredményeit, és kifejti, hogy szerinte mi lehet az a rendező elv a mi sorozat kötetei felett uralkodik. Hogy mi is az, azt nem írom itt le, nem akarom lelőni a poént , de annyit elmondhatok, hogy szerintem elég meggyőző  és tényleg összeállnak az apró részletek. 

A fejezetek során az író részletesen belemegy elméletének bizonyításába és alátamasztja azt. Mindezt azonban szórakoztató módon teszi, a könyvből sok érdekességet tudhatunk meg mind Lewisról, mind a középkor hiedelemvilágáról, melynek irodalmából sokat merített műveiben.


Talán nem meglepő, hogy sok vallásos gondolat fordul elő a könyvben, ezek nem feltétlenül álltak mindig közel hozzám, de ettől függetlenül a könyv nagyon érdekes volt.

Ajánlom mindenkinek aki szereti a Narnia sorozatot és szívesen nyerne bepillantást a művek hátterében húzódó gondolatokba, esetleg érdeklik az irodalmi művekben előforduló szimbólumok és jelképrendszerek.

Bence

A könyvet IDE KATTINTVA meg is rendelhetitek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése