2019. május 25., szombat

Játszik a család: Kuflik itt, kuflik ott


Dániel András: Kuflik a föld alatt

A 11. Kufli könyv méltó volt a címéhez, mert bár már régebben elolvastam, úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. De egyszer csak Ficánka nem bírta tovább, és kikiabált egy hatalmas könyvhalom aljáról, hogy most már ideje lenne kiszednem onnan őket, mert ő bármennyire is szeret a föld alatt lenni, azért ezt a bezártságot hosszú távon nem érdemlik meg. 

Így én is örültem, mert megkerültek és ők is örültek, mert végre kinyílt számukra a világ, a nap is süt, szóval akár mehetnek is a kertbe elültetni a magvakat végre. Azt sem bánom, ha hernyótökmagot ültetnek. Még egy nyuszink is van, akinek a segítségével ki tudják mérni a húsz nyúlláb mélységet.


A könyvben ugyanis az történt, hogy Hilda hernyótökmagot szeretett volna ültetni, amit a már fent említett mélységben kell elültetni. Fel is kerekedtek, Zödön vállalta az ásást, de a húsz nyúlláb mélység az azért nem semmi, meglepheti az embert, akarom mondani a Kuflit. Mint ahogy meg is lepte őket, mert Zödön addig ásott, míg egyszercsak a manótevék barlangjában találta magát. 

Akik igencsak barátságos lények, meg is hívták őket a föld alatti világukba, ahol egy nagyon érdekes és barátságos manóteve univerzum tárult elénk.  Imádtam, mint mindig.

A könyv másik történetében tél van, a Kuflik nem tudják, hogy maradjanak otthon az odúikban, vagy menjenek valahová, ezen aztán jól el is tanakodnak egy ideig. Erről a meséről nem is mondok többet, csak annyit, hogy cickánycucc.



JÁTSZD ÚJRA, KUFLI! 

Ez, jól látjátok, egy kuflis-társasjáték!! Kufli-rajongóknak nagyon ajánlatos beszerezni. A játékban két játéktábla található, mindkettő mindkét oldalán más-más játék, tehát összesen négyféle játékot tudunk rajta játszani. 


A figurákon természetesen kuflik vannak, de mivel vannak játékok, amihez 9 figura szükséges, ezért betársult még a csapatba Mohamanyi és Fatuskó.



1. TENGERRE, KUFLIK! (MALOMJÁTÉK)
    (2 játékos, 5 éves kortól)





Nekünk, nagyobbaknak már nem újdonság a malmozás, én személy szerint imádtam gyerekkoromban. A Kuflis malomjáték egyszerűen gyönyörű. Nem egy unalmas malomtáblára kell pakolgatni a figurákat, hanem egy kalózhajós-tengeres háttérre, ami a szemet is gyönyörködteti és a gyerekek is nagyon fogják élvezni, még azok is, akik ezzel a játékkal fognak megtanulni malmozni.
A játékszabály szerint tilos a csiki-csuki, ami nagy pozitívum, mert mi sokat vitatkoztunk gyerekkoromban ezen, hogy lehet-e vagy sem.


*****

2. SZERINTEM MINDENKI LEGYEN KUFLI!
    (2-7 játékos, 4 éves kortól)


A kuflik jelmezbálba igyekeznek, klasszikus dobókockás, lépegetős játék. Lépegetés közben rétlakókkal találkozunk, akik különböző dolgokat mondanak nekünk, amiket végre kell hajtanunk, és így araszolgatunk a jelmezbálba. Vicces, nevetgélős játék, amit nehezen lehet abbahagyni.




********

3. KUFLIK A FÖLD ALATT
 (2-7 játékos, 4 éves kortól)


Ez is egy dobókockás játék és a fentebb leírt, 11. kuflitörténet részesei lehetünk mi magunk is, a dobásainkkal a manótevék barlangjából kell feljutnunk a felszínre. De ez sem sima ügy, mert vannak előresegítő és hátráltató mezők, ilyen mezőre lépve nagyokat fordulhat a játék menete. A nyertes az lesz, aki először ér fel a rétre.



4. FUTÓVERSENY AZ ELHAGYATOTT RÉTEN
    (2-4 játékos, 5 éves kortól)


Miután kiértünk a rétre, indulhatunk is a Kuflik futóversenyén. Valérral, Fityirccel, Pofánkával és Titusszal versenyezhetünk. 4-4 bábunk van mindenkiből. Dobókockával dobott értékekkel haladhatunk előre,  az előrejutást gombóckövek nehezítik, amiket el is mozdíthatunk, sőt áthelyezhetünk máshová, ha szerencsésen dobunk. Itt is az nyer, aki hamarabb ér a célba az összes bábujával. 



Minden játéknak gyönyörű a táblája, a játékosokat pedig fakorongokra ragasztott kuflimatricák képviselik. Dániel András illusztrációja sok-sok pluszt ad a játékok élvezetéhez, mert valóban a Kuflik között érezhetjük magunkat az Elhagyatott réten, miközben száguldunk, avagy bukdácsolunk a cél felé játék közben.

A társasjáték gyerekeknek készült, de saját tapasztalat, hogy a gyerekek akkor élvezik igazán a társasjátékokat, ha mi szülők is leülünk velük játszani, esetleg nagyszülőket, barátokat is bevonunk a játékba.


Bea

A könyvet IDE KATTINTVA rendelhetitek meg.

A JÁTSZD ÚJRA, KUFLI! társasjátékot pedig IDE KATTINTVA.

2 megjegyzés:

  1. ÚÚÚ, a kuflik nálam is nagy szerelem, kár, hogy egyedül rajongom őket. De ezekkel a játékokkal talán érdemes lenne foglalkozni ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyerekek nem lettek kuflirajongók?! :o Jó ötlet megpróbálni ezekkel a játékokkal. Nálunk most derült ki, hogy Titusz azt sem tudja, hogy kell malmozni. :D

      Törlés