2019. április 12., péntek

Könyvutca-ajánló #4


Sziasztok!

Ismét itt a Könyvutca-ajánló, amiben azokat a könyveket gyűjtöm össze, amelyek friss megjelenések vagy még megjelenés előtt állnak, esetleg már itt várakoznak nálam a polcon. Két okból is hasznos lehet ez az ajánló, egyrészt talán ti is találtok majd benne olyan könyvet, amiről még nem hallottatok,  talán itt látjátok először és támad fel bennetek a vágy, hogy felvegyétek a várólistátokra (amennyiben így lesz, jelezzétek egy kommentben:)), másrészt nekem is segíthet, hogy fejben tartsam a tervezett olvasnivalóimat.


Adam Bray: Marvel Studios - Szereplők nagykönyve

A fülszöveg rajongóknak ajánlja a könyvet. Én nem tartozom ebbe a körbe, viszont Tituszt ide lehet sorolni, azt hiszem. Az biztos, hogy nagyon sok Marvel filmet látott már, azt is megkockáztatom, hogy az utóbbi években az összeset. 

A fiúk biztos nagyon fogják díjazni nálunk ezt a könyvet, én pedig azért fogom végigolvasni, hogy hiányosságaimat pótoljam és némileg felzárkózzak hozzájuk. Hogy legalább egy kicsit képben legyek, amikor a Marvel filmekről beszélgetnek.

Sőt, most jut eszembe, hogy legutóbb vásárolt társasjátékunknál, az Imagine-nél is hasznát vehetem majd, mert a fiúk nagy örömmel választják azokat a feladványokat, amelyben filmeket vagy szuperhősöket kell kitalálni, Eddig ebben csak ők rúghattak labdába. Most kiművelem magam én is ebből a könyvből. 


Bosnyák Viktóra - Dudás Győző: Pacák a pácban


Szeretem Bosnyák Viktóra könyveit, a mantyusokkal ismerkedtem meg először, majd az Elképesztő! című ifjúsági regényét olvastam. Legutóbb a kis kaméleon kalandjait olvastam, amelyben a színek kaptak főszerepet, ez volt az És most hogy festek? című könyv, aranyos volt szerettem. 

A Pacák a pácban című történetében egy kiborult tintásüveggel kezdődik minden, életre kelnek a pacák, mi pedig követhetjük őket humoros, nyelvtörő kalandjaikon.

Dr. Seuss rajongóknak kifejezetten ajánlott!






David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei 2. 

Úgy vettem észre, hogy a könyv első része és az abban elsőként bemutatott 10 gyerek története igencsak megosztó volt. 

Volt, aki imádta és volt, aki nem értette, mi volt ezzel az írónak a célja, nem találta viccesnek és nem kíváncsi a következő részre.  

Én kíváncsi vagyok a következő részre, bírom David Walliams Roald Dahl-hoz hasonlatos stílusát, így mindenképpen szeretném ezt a részt is elolvasni.

Nem mondom, hogy nem volt gusztustalan és igencsak szokatlan ezeknek a rossz gyerekeknek a felsorolása és bemutatása, de én nagyon élveztem.

Milly Johnson: Napsütés a Vadvirág Kunyhó fölött


Milly Johnson a szórakoztató történetek nagymestere. A romantikus, megható és vidám történeteké, melyeknek a végén minden megnyugtatóan elrendeződik, közben csetlenek, botlanak, csalódnak a szereplők, de csak azért, hogy a végén mindenki boldog legyen. Mi is.
Ez a történet egy Vadvirág Kunyhó nevű állatmenhelyen kezdődik, újrakezdések, kapcsolatok, szerelmek várnak bennünket a könyvben, szóval minden, amit Millytől megszoktunk.

Legutóbb a Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban című könyvet olvastam Milly Johnsontól, nagyon szerettem.


Joy Jordan-Lake: Kínzó könyörület

Ennek a könyvnek a fülszövege fogott meg:
"Félelmetes és felemelő történet az emberi brutalitás és árulás mélységeiről, valamint a szabadságba és megbocsátásba vetett hit éltető erejéről. Depressziós édesanyja halála után Kate Draytont megválaszolatlan kérdések sora és a saját jövője miatti bizonytalanság gyötri. A Harvardról egészen a dél-karolinai Charlestonig menekül, választ keresve arra, miért szakadhatott szét a családja. Elhatározza, hogy információkat fog gyűjteni a sikertelen 1822-es rabszolgalázadásról, amellyel kapcsolatban korábban az édesanyja is folytatott kutatásokat. Csaknem két évszázaddal korábban Tom Russell rabszolga, a tehetséges kovács, gyötrelmes választás előtt áll: felfegyverezze a felkelést vezető független Afrikai Metodista Episzkopális Egyház tagjait, vagy tartsa távol a nyakát a bitófától, és védelmezze a szeretett nőt. A váltakozó idősíkokon játszódó Kínzó könyörület lenyűgöző történet titkokról, rasszizmusról, családról és az idő múlásának is makacsul ellenálló szeretetről."

Kiss László - Bérczesi Róbert: Én meg az Ének


Mivel a családban több zenész is van, ezért különösen érdekelnek a zenéről, zenészekről szóló könyvek. Az életrajzi, önéletrajzi írásokat is szeretem, tehát ennek a könyvnek mindenképpen az olvasnivalóim között a helye.

"A Hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos: az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe."

Richard Ford: Vadon


A Vadonból Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal főszereplésével 2018-ban film készült. Nem láttam még, sőt nem is hallottam róla csak a könyv kapcsán. Ha pedig már film is készült belőle, akkor szeretem a könyvet először elolvasni, és utána megnézni a filmet.

"A ​montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét. 
A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön. Ford regényeit és novelláit a „dirty realism”, a „piszkos realizmus” irányzatába sorolják."

A szerző számos díjjal rendelkezik, úgy gondolom ez egy remek olvasmány lehet, hogy megismerjem.

Jodi Picoult: Szívverés


Ha Jodi Picoult, akkor minden lehetséges listámon ott a helye. 

A kívánságlistámon, a várólistámon és a Könyvutca-ajánlóban is, természetesen. Sokszor elmondtam már, hogy Jodi az egyik kedvenc íróm, imádom a könyveit, a stílusát, a témaválasztásait.
A Szívverésben is egy meglehetősen kényes témát dolgoz fel, az anyai szeretet témáját. Paige ötéves volt, amikor elhagyta az édesanyja. Felnővén úgy érzi, hogy meg kell értenie, tudnia kell, hogy miért hagyta el. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy nyugodt szívvel lehessen ő is édesanya.

Azt gondolom, hogy nagyon kevés elfogadható ok lehet arra, - de inkább azt mondom, hogy nem is tudom elképzelni -, hogy valaki elhagyja a gyerekét. Ezért nagyon kíváncsian várom Jodi új könyvét. A borító gyönyörű!

Révész Szilvia: A Hópárduc felesége


Életem Erőss Zsolttal 
Sterczer Hildával beszélget Révész Szilvia

"Sterczer Hilda Erőss Zsolt felesége, kétgyerekes édesanya, aki alig harmincévesen lett özvegy. A Hópárduc Alapítvány vezetője ma a terápiás mászásban ötvözi mindazt, amit pedagógusként, hegymászóként és Zsolt feleségeként megtanult. Révész Szilvia interjúkötetében vele együtt járhatunk be magasságokat és mélységeket, miközben a Himalájáról, házasságról, hitkrízisről mesél."

Nagyon erős embereknek tartom azokat, akik elveszítik társukat, és bár valószínűleg ők is belehalnak kicsit a tragédiába, de főnixként kelnek életre és megpróbálnak a tapasztalataikkal segíteni másokon. Példamutató, erőt adó lehet egy ilyen élet, és mindig is szerettem az erős nőkről szóló történeteket.

Mörk Leonóra: Ködkirálynő


A fülszöveg alapján azt gondolom, hogy Mörk Leonóra egyszerre ötvözi a jelent és a múltat, a valóságot és a mesét, történetében szó van csalódottságról, szeretetről, gyűlöletről, újrakezdésről. Ki a Ködkirálynő és mi a titka a Zarándoktölgynek? Kíváncsivá tett ez a könyv.

"Mihez ​kezdjen egy nő, ha hamarosan ötvenéves lesz, a házassága tönkrement, a lánya felnőtt és külföldön él, az anyja érzelmi zsarolással tartja őt sakkban, és ráadásul még a munkahelye is megszűnt? Megpróbálja maga mögött hagyni a múltját, és új életet kezdeni. A tolmács és nyelvtanár Kriszta hátat fordít magányos hétköznapjainak, a világtól elvonulva beköltözik a Türingiai-erdő közepén álló kolostorba, és ott fordítani kezd egy jó kétszáz évvel korábban született német mesekönyvet. Ám ahogy halad előre a munkával, egyre erősödik benne a meggyőződés, hogy a történetekben a szerző saját életének fájdalmas eseményeit rejtette el."

Rubin Eszter: Árnyékkert


"Az ​Árnyékkert egy pár és egy család harminc évet felölelő, sodró lendületű, fordulatos krónikája. Az 1980-as években kezdődő, és napjainkig ívelő történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lépnek át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, a rendszerváltás lehetőségeit megragadva igyekeznek boldogulni, és lépésről lépésre jutnak előre. Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ettől fogva különös, rejtélyes módon a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. 
Rubin Eszter családregénye, ez a sokféle olvasatot és értelmezést kínáló, sejtelmes hangulatú mű szimbólumokban gazdag, mágikus erejű szövegével a kortárs próza magával ragadó darabja." 

Általában egy új könyvről a fülszöveg, a borító és a cím alapján döntjük el, hogy szeretnénk-e elolvasni. Ennek a könyvnek az esetében mindhárom tényező egyformán nagy szerepet játszott.


Simone de Beauvoir: Szelíd halál


Megrendítő és fájdalmas olvasni a halálról, betegségről szóló könyveket, nem is tudom, miért olvassuk őket. 

Talán azt gondoljuk, amíg olvasunk róla, amíg másokról olvasunk, addig nem szólhat rólunk a dolog, talán addig távolmarad tőlünk minden baj és ha becsukjuk a könyvet, akkor jobban tudjuk becsülni a jelent.  Nem tudom. De szeretném ezt a könyvet elolvasni.

"SIMONE DE BEAUVOIR Szelíd halál című művében, amelyet Jean-Paul Sartre a felesége egyik legjobb írásának tartott, feloldozásként és vigaszként fogalmazza meg, hogy bár az emberi lélek és élet véges, a szeretet végtelen lehet."



Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk


Régóta tervezgetem már, hogy ismét olvassak orosz irodalmat. 18 éves koromban végigolvastam a Csendes Don mind a négy kötetét és imádtam. Azóta is ott van Anyukám könyvespolcán, mindig tervezem, hogy jó lenne újraolvasni. 

De olyankor eszembe jut, hogy mennyi mindent szeretnék olvasni még orosz szerzőktől, és akkor előveszem az éppen aktuális olvasnivalómat, és ezzel tulajdonképpen nem tettem egy lépést sem annak érdekében, hogy ez a vágyam teljesüljön. 

Turgenyev Apák és fiúk új, nagyon szép borítójú kiadásával végre megteszem az első lépést. Majd beszámolok róla, természetesen.




Írjátok meg, rajta van-e valamelyik könyv a ti kívánságlistátokon is,  vagy ajánljatok nekem még újdonságokat és tartsatok velem a következő alkalommal is. Szép hétvégét kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése