2019. április 30., kedd

Játszik a család: Aranyásók

Aranyásók - Az elfeledett bányák

Ez számomra egy nagyon érdekes játék. A nagyon egyszerű lapkalehelyezős-útépítős mechanizmus mellett van benne egy apró kis csavar, amitől különösen szórakoztatóvá válik. Majd később részletesebben kifejtem, hogy mit is értek ez alatt. 

A játék  története szerint törpék vagyunk, akik az erdőn keresztül  a titkos bányákba tartanak, hogy minél hamarabb megszerezzék a kincseket. Mindannyian két különböző klánhoz tartozunk, amelyek egymást akadályozva próbálnak minél hamarabb a a bányákhoz érni.




A játék alapvetően egy szép zöld táblából, a törpéket ábrázoló bábukból és karakterlapkákból, valamint jópár kártyából áll. A kártyák nagy része utakat ábrázol, vannak egyenes szakaszok, vannak kanyarok, elágazások. Ezeket kell egymás mellé helyeznünk, úgy, hogy eljussunk a négy bányakártya közelébe. Ezeket még a játék elején a megadott helyére kell tenni, méghozzá lefordítva, így nem tudjuk, melyik milyen kincset tartalmaz, van amelyik gyémántot, vagy aranyat, ezek sok pontot érnek a játék végén, van amelyik csak egy sárkányt, ez mínusz pontokat jelent. 


Egy játékos a körében mindig a következőket teszi, lerak egy lapot a táblára, ezek legtöbbször útlapok, amelyekkel próbálunk a lehető legoptimálisabb módon a kincsek felé haladni. Vannak olyan útlapok is, amelyek különböző akadályokat, szakadékot, folyót, útszűkületet, útra dőlt fákat ábrázol, ezekkel az ellenfeleinket tudjuk akadályozni. 


Akadnak még különleges kártyák is, ezekkel az előttünk lévő akadályokat tudjuk elhárítani (például kötél vagy csónak), esetleg további csapdák és akadályozó tényezők, mint például a troll. Lehetnek még a kezünkben úgynevezett kémkártyák is, amelyeket kijátszva megleshetjük egy bánya tartalmát, vagy akár egy másik játékos titkos szerepét.

 Ugyanis ebben a játékban kezdéskor titkos szerepeket is kapnak az egyes játékosok, ez határozza meg, hogy ki melyik klánhoz tartozik, hűséges-e a klánjához, esetleg áruló vagy önző törpe. Ez azért fontos, mert a játék végén pontozáskor ez határozza meg, hogy a megszerzett pontokat, vagyis a kincseket elosztják-e egymás közt vagy megtartják maguknak. 


Ez az a csavar, ami szerintem nagyon szórakoztató, a játékosok figyelik egymást, vajon ki hűséges és ki áruló, kivel szövetkezzenek és kit akadályozzanak az útépítés során.

A játék két menetből áll, egy menet akkor ér véget ha az összes kincset megszerezték. A legvégén összeadjuk a két menet során szerzett pontjainkat és természetesen az győz, aki a legtöbbet szerezte. 
Nekem nagyon jól átjött a játék fantasy hangulata, az út építése és az akadályok kikerülése közben tényleg olyan mintha, az erdőn át haladva kincset keresnék.


A játék igazi különlegessége számomra abban rejlik, hogy a játékosok folyamatosan kapcsolatban állnak egymással. 

Az egyes akcióink, lépéseink meghatározhatják, a többi játékos hozzánk való viszonyát. Ha például akadályozzuk valakiknek az előrehaladását, akkor elég valószínű, hogy cserébe nekünk is keresztbe fognak tenni egy troll-, vagy netán egy folyókártyával, míg előfordulhat olyan helyzet is, amiben segítünk másoknak egy-egy útkártyával, ilyenkor számíthatunk rá, hogy viszonozzák nekünk a szívességet.



Az Aranyásók - Az elfeledett bányák tehát egy nagyon könnyed hangulatú, pörgős játék, amelyet nem szabad túl komolyan venni, és amelyben a könnyedség mellett azért stratégiai döntéseket is kell hoznunk.

Bence


Az Aranyásókat IDE KATTINTVA rendelhetitek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése