2018. október 3., szerda

Frank Schwieger: Zeusz és bandája

EZ VAGYOK ÉN: BEATE

HALANDÓ
HALHATATLAN 

CSALÁDOM: Az egy külön regényt érdemel, ezért most kihagyom a bemutatásukat.

A HAZÁM: Európa közepén egy kicsike ország, a történet szempontjából kihagyható a pontos meghatározás. 

AMIHEZ A LEGJOBBAN ÉRTEK: Olvasás, na az nagyon megy nekem, merem állítani, hogy jelenleg a legjobban nekem megy az egész családban. Néha szoktam írogatni is, de ha a konyhába kényszerülök, ott sem vallok szégyent. Ruhát mosni már ősidők óta tudok, mióta áttértünk a kéziről a gépire, mindenféle szerkezetet kipróbáltam már. Kedvencem még az edények tisztára sikálása. Nem hiszed? Pedig tényleg. 



AMIT UTÁLOK: A viták. Na azokat nagyon nem csípem, ilyenkor megpróbálok békét tenni. Utálom a butaságot és a felületességet. Meg még nagyon sok mindent. Azt is utálom, amikor a frizurakészítő elrontja a hajamat. 

A TÖRTÉNETEM:
Haha, na itt most nem az én történetem következik, drágáim. Pedig lehet, volna olyan érdekes, mint Akhilleuszé vagy Aphroditéé. De nem, nem szeretném Zeusz haragját magamra vonni és villámcsapásait elszenvedni, vagy éppen azt, hogy lóvá vagy tehénné változtasson, ezért el szeretném mesélni nektek, hogy van ez a könyv. Ami Zeuszról és a bandájáról szól. 

Fogjátok kezetekbe bátran, mert meglehetősen vicces módon vannak ők bemutatva. Kik azok az ők? Pédául Zeusz sok gyermeke, kik születtek jobb kézről és bal kézről, feleségétől Hérától és más asszonyoktól. Istenek és halandók, titánok és mindenféle szerzetek ők, akik ugyancsak érdekes történeteket fognak majd elmesélni.

Ne foglalkozzatok azzal, hogy vannak olyan felnőttek, akiknek esetleg nem tetszik ez a könyv, mert azt gondolják, hogy az istenek nem mondják, hogy tuti, meg hogy vágod, de ezeket éppen Akhilleusz mondta, aki nem is isten, hanem halandó. Viszont elmeséli nektek, hogy maradt ki a sarka a merítésből. 

Aphrodité azonban halhatatlan és van ami még neki is ciki. A szerelem viszont nem az és egy aranyalmáért való küzdelem sem. Mint ahogy nem ciki denszelni sem, és rikácsolni sem a legszebbnek járó aranyalma miatt. De ha engem kérdezel, szerintem tetszeni fog neked, hogy Aphrodité mennyire otthon van a denszelésben, na jó, ha nem tudnád mi az, akkor elmondom, mert mégsem vagy isten, honnan tudhatnád, szóval a táncolás is jól megy neki. 

Na ebből a könyvből aztán jól megtanuljátok, hogy ki minek az istene,  még menők is lesztek, mert azt is fogjátok tudni, hogy még egy Apollónnak is meggyűlik a baja a csajokkal és az istenek sem érthetnek mindenhez. 

Hogy hogyan került Ariadné és a fonala az istenek könyvébe? Ezt is megtudhatod, de én nem árulhatom el, inkább Artemiszről írok, Apollón ikertestvéréről, kinek apja Zeusz, ő maga pedig a Hold és a vadászat istennője. Nimfa barátnőivel hippikként éltek az erdőben, imádták a szabadságot és utálták a háborúkat, de azért volt benne egy kis gonoszság is, mert szarvassá varázsolt egy halandót, aki a közelében mert vadászni. Igaz, egy pompás szarvassá, de akkor is.

Kicsit sokat képzeltek magukról ezek az istenek, és sokukról még nem is beszéltem, de most nem is fogok, mert nem akarom, hogy Zeusz pletykásnak tartson és büntiből füvet legelhetek egész életemben, mert ő a főnök és ő mondja meg, hogy mi legyen. Egyszer ugyan a gigászok kétségbe vonták a hatalmát, de ők húzták a rövidebbet. 


Ha érdekel benneteket az istenek és a közéjük keveredett halandók sorsa, tuti, élvezni fogjátok ezt a könyvet és az sem elhanyagolható, hogy sokkal érdekesebb ezeket az infókat maguktól az érintettektől megtudni, mint egy halandótól, aki sosem ismerte őket.  Okosabbak lesztek, az biztos, na de nekem mennem kell, ti se maradjatok a közelben, ha halljátok Zeusz mennydörgését, mert sok jóra nem számíthattok tőle. 

"A növények sosem alattomosak vagy akarnak rosszat, ezért szeretem őket annyira."

*****

"Remélem, a te tesóid nem istenek, ők ugyanis elég gonoszak tudnak lenni."

*****

"De próbálj csak meg nem szerelembe esni, 
ha eltalál az aranynyílvessző?
Hát az ki van csukva!"




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése