2018. június 19., kedd

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

A könyv első fejezete után ismét elgondolkodtam azon, ami már A nagy illúzió olvasásakor is eszembe jutott: miért nem világhírű író még Benyák Zoltán. Szerintem könyvei a nemzetközi könyvpiacon is megállnák a helyüket, és méltán vontak párhuzamot a könyv fülszövegében Stephen King, Neil Gaiman és Benyák Zoltán között.

Nagyon kíváncsi voltam a szerző új könyvére, próbáltam a címből és a fülszövegből kitalálni, mire számíthatok, milyen típusú könyv lehet Az utolsó emberig, de a valóság messze felülmúlta az elképzeléseimet. Igen, igen, én most egy rajongó véleményt fogok írni!!


Kezdjük a végén. Már több, mint egy hete befejeztem a könyvet, és azóta is foglalkoztat, eszembe jutnak a szereplői, a cselekmény, de mindenekelőtt legtöbbször a fantasztikus befejezés. 

Ez egy tökéletes Benyák Zoltán-féle befejezés, amely egyszerre lezárt, ugyanakkor mégis ott motoszkál állandóan vissza-visszatérve a fejedben, próbálod kitalálni, hogy nem hagytál-e ki valami apró és fontos részletet, amely hozzásegít ahhoz, hogy levond a következtetésedet a jó és a rossz harcát illetően, elhidd, hogy az idő végleges, vagy éppen reménykedj, hogy végtelen.

Benyák Zoltán könyvében fontos szerepet kap az idő és az ember. A könyv cselekménye bátran végigszáguld az emberiség által megélt életeken és történelmi eseményeken.  Az 1500-as évekből indul, majd átverekszi magát a következő évszázadokon. Történelmi és híres-hírhedt személyeket ismerhetünk meg közelebbről, jelentős eseményeket élhetünk át és vizsgálhatunk meg egy eddig ismeretlen szemszögből.

Egészen közelről utálhatjuk és viszolyoghatunk De Sade márki személyisége felett, miközben személyi asszisztense Jean-Christiansen Latour igyekszik minden kérését megvalósítani, borzonghatunk London utcáin, ahol Hasfelmetsző Jack és Aberline felügyelő macska-egér harcából vehetjük ki a  részünket, majd más időben, más helyszíneken találhatjuk magunkat, és kísérhetjük figyelemmel az egyik ember örök harcát a másik emberrel. 

Az idő segítőkész száguldását figyelhetjük meg, amely néha nem hiába rohan, nemes célt szolgál vele. A rossznak hamarabb vége szakad, és új, jobb idők jöhetnének. Már amennyiben el tudjuk dönteni, hogy melyik helyzetben mi a jó, és mi a rossz.

Betekinthetünk közben az emberi lélek legmélyére, a történelmi idők legsötétjébe, és csak egy ideig ülhetünk nyugodtan abban a tudatban, hogy mi már ismerjük a jövőt, mert a cselekmény egyszer csak tovarobog a távoli jövőbe, ahol nem tudjuk mi várhat ránk.


Árnyék vagy fény, élet vagy kárhozat, látóhatár vagy végtelen. Az életről, a halálról, a jóról, a rosszról, a múltról, jelenről, a jövőről szól ez a fantasztikusan érdekes, színes, izgalmas, elgondolkodtató könyv, végigkísérve a világot az utolsó emberig.

10/10

Bea

Idézetek:

"Minden szervezet számára, amely egynél több ember csoportja, a tisztesség csupán vágyálom."

"Miként  lehetne úgy berendezkedni, hogy az élet élet legyen? Milyen isten milyen törvényeit szolgálják? Jó-e az, ha egy közösségnek vezetője van? Mennyire tesz beteggé a hatalom mások felett?"

"Jó-e a háború, ha magasztos ügyért vívjuk? Egyáltalán, mik a magasztos célok, és feláldozhatóak-e értük az alacsonyabb rendűek?"

"A részletek viszont roppant érdekesek. Elvégre ezért  vagyunk itt mind, nem? Hogy lássuk, hová tart ez az egész. Hogy lássuk, mit is értünk el."

"Ahogy öregszik az ember, hajlamos másként látni a dolgokat, mint ifjan. Néha homlokegyenest másként. Ha pedig megéri az ezer esztendőt, alig marad valami a hajdani hitéből. Az Úr talán azért teremtett minket halandóank, hogy mindig lehessünk fiatalok, és higgyünk."

Az értékelés írása közben ilyen és ehhez hasonló zenéket hallgattam:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése