2018. január 30., kedd

Erich Kästner: A repülő osztály

Erich Kästner olvasási szempontból nagyon fontos író számomra. Életem első olvasott könyve Erich Kästnertől A két Lotti volt, és mondhatom azt, hogy a könyv elolvasásával úgy 8 éves korom körül meg is szerettem az olvasást. 

A repülő osztály nagyon sokszor nézett szembe velem a könyvespolcról, de valahogy sosem kerültünk közelebbi kapcsolatba.


Egy szép napon Bence is felfedezte, elolvasta a fülszöveget, és amikor meglátta, hogy karácsonyi témájú, betervezte a karácsonyi olvasmányai közé. Miután elolvasta - ő tényleg decemberben, karácsony előtt -, időnként megkérdezte tőlem, hogy mikor olvasom el.

Karácsony előtt már nem fért bele az időmbe, de még a télen mindenképpen sorra szerettem volna keríteni, így januárban olvastam el, de ez egy cseppet sem veszített az értékéből, sőt nagyon jól visszahozta a karácsony, az ünnep hangulatát még egy pár napra.

A történet egy fiúgimnáziumban játszódik az 1930-as években a németországi Kirchbergben, ahol a diákok egy karácsonyi színdarabot próbálnak, ebben szerepel az a bizonyos "repülő osztály". Megismerhetjük a színdarab körüli hercehurcát, a darab kialakulásának nehézségeit és vicces momentumait. 

A kollégiumban bentlakó fiúk hétköznapjait, az ünnepre való várakozás izgalmát, és egy-két diák életét közelebbről is megtekinthetjük, mindannyiuknak nagyon fontos az ünnep és a családjuk, ezért igencsak felfokozott hangulatban telnek a szünet előtti utolsó napok. A színdarab próbái pedig meglehetős feszültségben telnek. 

Miközben a fiúk felfokozott izgalomban várják a színdarab bemutatóját, mindenféle nehézségek merülnek fel, eltűnnek bizonyos dolgozatok, a szállítójukkal együtt, a gimnazisták és a reáliskolások között háború tör ki, amit hógolyókkal vívnak meg, van, aki a bátorságát akarja bebizonyítani, de lába törik, és olyan is, aki mérhetetlen szomorúsággal próbálja tudomásul venni, hogy karácsonykor a kollégiumban kell maradnia, mert szüleinek nem telik útiköltségre.

Egymásra találnak régi barátok, valóra válnak álmok, mondhatjuk azt is, hogy minden jó, ha a vége jó. Mi mást is várhatunk egy történettől, amelynek minden oldalán ott van a karácsony, a várakozás öröme és izgalma, a szeretet, a barátság, a bajtársiasság pedig kéz a kézben jár.


Nagyon jó ifjúsági regény, szép stílusban és még mielőtt azt gondolnátok, hogy az ünnepvárás és a karácsony miatt túl magasztos történet lenne, megnyugtatlak benneteket, hogy nagyon sokat nevettem is, a szerző kiváló humorérzékkel bír.

Szórakoztató, vicces, tartalmas és megható olvasmány. Nem csak karácsonykor érdemes elolvasni, de akkor mindenképpen! Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlom!

10/10

Bea

Kedvenc idézeteim a könyvből:


Tanuljatok meg bátran szembenézni a balsorssal. 
Ne ijedjetek meg, ha valami rosszul üt ki. 
Ne kókadjatok le, ha kudarcot vallottatok. 
Fel a fejjel! Fő a vastagbőr!


Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, 
hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, 
milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek!


A kivilágított kirakatokat fenyőgallyak és üvegdíszek ékesítették. 
A felnőttek csomagokkal megrakodva egyik boltból a másikba siettek, 
és roppant titokzatos arcot vágtak. 
A levegőnek mézeskalácsszaga volt, mintha az utcák azzal lennének kikövezve.

4 megjegyzés:

  1. nekem ez a megunhatatlan kategória + mindig sírok rajta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt kifelejtettem az értékelésből, hogy akár minden évben újra lehet olvasni. :)

      Törlés
  2. Szép napot!Valaki esetleg tud segíteni!Miről szól Sebastian által ovasott könyv?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem régről, hogy egyszer örökléstanról olvasott

      Törlés