2017. október 31., kedd

Friss és ropogós olvasnivalók őszre

Már régóta szeretnék írni egy őszi megjelenéses bejegyzést, és most már nem is halogatom tovább, egyrészt azért, mert már egy csomó könyv megjelent, amit ide be szerettem volna válogatni, másrészt azért is, mert mindjárt vége az ősznek. :)
Ezeket a szuper könyveket elnézegetve, már hallom is a várólistám keserves sikolyait, meg se merem nézni, mennyi könyv van rajta jelenleg...
Ehhez a jelenséghez mondjuk igazán hozzászokhattam volna, tehát nézzük az idei ősz szuper megjelenéseit:

Jennie Bittleston: Jóga

Titkok nélkül

Ismét egy jógával foglalkozó könyvet szeretnék mutatni nektek, mert ez a könyv kívülről gyönyörű, belülről pedig nagyon alapos és tartalmas.

Úgy gondoltam, semmiképpen nem hiányozhat a gyűjteményemből. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mások is szeretik ezt a könyvet, hogy ez már egy második, bővített, átdolgozott kiadás, az első 2006-ban jelent meg, szintén a Scolar Kiadó gondozásában.

2017. október 30., hétfő

Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádban

A könyv története az 1930-as években indul Londonban, főszereplőnk Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie királyi leszármazott, ám hiába a hosszú és előkelő neve, s származás, nincs egy árva fityingje sem.

Mindennapjait a családja skóciai kastélyában tölti, bátyja Binky és annak kiállhatatlan felesége, Fig társaságában.

Georgie gyermekkora semmiképpen sem volt boldognak nevezhető, szülei elváltak, a kislányra senki sem figyelt, testvérének felesége pedig nem rejti véka alá, hogy már nem igazán látják szívesen a családi házban, s azt sem, hogy véleménye szerint Georgie-nak az lenne a legjobb, ha minél hamarabb megházasodna.

2017. október 29., vasárnap

Instán láttam #2

Bejegyzés az instán látott jóságokról, szép könyvekről, írókról és kutyáikról, valamint egyéb mindenfélékről.

2017. október 28., szombat

Blogfaggató Pachmann Péterrel

A Misu háborúja megrázó könyv. Erőszak, megaláztatás, kiszolgáltatottság, betegség, háború és halál váltják egymást a történetben, rendkívül megrázó és felkavaró eseményekben lesz részünk, ha Misuval és édesanyjával tartunk, és megtapasztalhatjuk az anyai szeretet csodálatos erejét és megrendíthetetlenségét.

Nagy örömömre, Péter válaszolt a kérdéseimre, amelyek a könyv olvasása után fogalmazódtak meg bennem. 

2017. október 27., péntek

Jodi Picoult: Házirend

Úgy esett ez az eset, hogy egymás után két olyan könyvet olvastam el, amelyben a főszereplő Asperger szindrómával él. Nem szándékosan választottam egymás után őket, csak így alakult. Az előző a 19-es holttest volt, ami nagyon tetszett, és érdekes módon párhuzamot is lehet vonni eme két olvasmányom között.

Mindkét főszereplő Asperger szindrómával él, mindketten 18 év körüliek, mindkettőjüket nagyon érdekli az élet és halál közötti választóvonal, és mindketten zseniálisak a maguk módján. Mindkét könyvet imádtam.

2017. október 26., csütörtök

Cozy krimik - avagy mi kell ahhoz, hogy átvészeljük a hosszú, hideg estéket


Kezdetben semmi bajom nem volt nekem az ősszel, nem zavart, hogy hidegebbre fordult az idő, borongósabbak lettek a nappalok, s a mifelénk állandóan fújó szél még hevesebb lett. Én kis csacsi, a sok "őszi bekuckózós", s a mindent elárasztó sütőtökös képek miatt még vártam is a hűvösebb évszakokat.
De aztán amikor már sötétben kellett felkelnem, s a reggeli buszozásaim során majd hőgutát kaptam a kabátomban (amit a kinti hűvös megkövetelt) a már bekapcsolt fűtéstől, hogy a szeptember elejei éjszakai vastag zokni és vastag pulóver viselést már ne is említsem, na akkor éreztem, hogy nekem már most elegem van az őszből, meg az el nem jött télből is.
Az októbert pedig egy nagy megfázással indítván, meg kellett állapítanom, hogy hiába olyan szép színűek azok a tökök és a falevelek, én egy nyári lány vagyok, aki utál rétegesen öltözködni.

Zsebkendőhalmokkal borítva, és forró körömvirágteát kortyolgatva, már éppen kezdett rajtam eluralkodni valamiféle kilátástalanság, amikor is egy, a könyvtárból nemrég kikölcsönzött Agatha Raisin kötet a kezembe került, amibe sikerült minden gondomat feledve beletemetkeznem, sőt a könyv végére érve határozottan optimistábban néztem az előttem álló hideg hónapok elébe, azzal a felkiáltással, hogy Agatha Raisin történetek olvasásával csak sikerül majd ezt az időszakot is átvészelnem.

2017. október 25., szerda

Pataki Éva - Mészáros Márta - Törőcsik Mari: Aurora Borealis - Északi fény

Ez a könyv egy csodálatos beszélgetőkönyv. Pataki Éva jelenlétében a két nagy művészóriás beszélget egymással, ezáltal megosztják életük nagyon sok pillanatát velünk olvasókkal is.  A könyv ötlete az Aurora Borealis című film forgatása idején született, melynek forgatókönyvírója Pataki Éva, rendezője Mészáros Márta és főszereplője Törőcsik Mari. 

Kötetlen beszélgetések, melyekben egészen gyerekkoruktól avatnak be bennünket életük folyamába, nagyon fájdalmas emlékeket elevenítenek fel, és így haladnak szépen sorban, Pataki Éva finom terelgetésével, életük és pályafutásuk minden fontosabb állomásán át.

2017. október 24., kedd

Louise Doughty: Dupla spirálban

Mielőtt bármit is elárulnék arról, hogy tetszett nekem ez a könyv, elmondom, hogy véleményem szerint fog kapni hideget és meleget egyaránt. Lesz olyan, aki szerint túl vontatott, túl szenvedős, túl érzelmek nélküli, de lesz olyan is, aki azt mondja, hogy ez aztán érdekes egy könyv volt, végig feszült és izgalmas, egyszerűen imádtam.

Ebbe az utóbbi csoportba tartozom én is. Imádtam ezt a könyvet, annak ellenére, hogy nem szokványos módon indult a történet, nagyon érdekes volt az elbeszélés formája, a női főhős hol a férfi főszereplőnek mesélte el a történetet, hol pedig nekünk, olvasóknak. Nagyon érdekes az egész történet felépítése és szerintem az írónő stílusa is kivételes, megfog és nem enged. 

2017. október 23., hétfő

John Irving: A cirkusz gyermeke

Ezzel a könyvvel nagyon döcögősen indult a barátságunk, olyannyira, hogy először nem is akartam végigolvasni, de aztán valami isteni sugallat hatására, csak adtam neki még egy esélyt, és milyen jól tettem, mert nagyon bántam volna, ha ez a történet kimarad az életemből.

John Irvingnek először az Árvák hercege című könyvét olvastam el, ami hatalmas nagy kedvencem lett, aztán pedig következett a Fohász Owen Meanyért, aminek egyes részeit imádtam, egyes részeit pedig nem igazán sikerült a magamévá tennem. Éppen ezekért nagy várakozással néztem A cirkusz gyermeke elébe, s a kíváncsiságomat még inkább fokozta a címben szereplő cirkusz is.

2017. október 22., vasárnap

Olvasó hírességek

Igen, már megint egy újabb instagramos bejegyzés következik, most az olvasó hírességek könyves insta fotóit fogjuk szemrevételezni.

Hírességek, színészek, színésznők közül nem sokat követünk instagramon, de mindig felcsillan a szemem, ha észreveszek náluk egy-egy könyves képet, nálam egy könyves kép sok mindenhez elég. :)
Nézzük például Emma Roberts esetét, akit ezelőtt nem igazán kedveltem, de amióta a könyves képei, és a nem rég indított könyvklubja, a Belletrist óta rájött, hogy valójában ő egy hatalmas nagy könyvmoly, meglehetősen megkedveltem. :)
Na de nézzük is akkor, miket olvasnak Hollywoodban:

2017. október 20., péntek

Dr. Joel Fuhrman: Vége a cukorbetegségnek

Minden alkalommal, amikor az egészségünkkel, a testünk működésével kapcsolatos könyvet olvasok, elámulok azon, hogy milyen csodálatos dolog az emberi test és tulajdonképpen milyen sok mindent kibír. Mi pedig sokszor nem vigyázunk rá, nem figyelünk oda arra, hogy mit és mennyit eszünk, nem mozgunk eleget és hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elintézni az egészségünk szempontjából nagyon fontos dolgokat.

Dr. Fuhrman könyve tudományos alapossággal és meggyőző logikával mutatja be a cukorbetegség kialakulását, és arra figyelmeztet bennünket, hogy nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hogy megőrizzük vagy visszakapjuk az egészségünket. Nagyon kemény elhatározással és kitartó elszántsággal meg tudjuk szüntetni a már kialakult cukorbetegséget a módszerével, vagy akár megelőzhetjük ezt a népbetegségnek számító kórt.


2017. október 18., szerda

Angela Marsons: Egy élet ára

Kim Stone ismét jött, látott és győzött. Nálam biztosan. Olyannyira, hogy minden tüskéje, barátságtalansága ellenére én nagyon megkedveltem. Az előző részekben sem sikerült ellenszenvessé tennie magát, de ebben a kötetben meg is szerettem. A szívembe lopta magát, mert most jött át igazán, hogy a zord, barátságtalan külső mennyire érző lelket és szívet takar.

A történet bűnesete egy kettős gyerekrablás, két kislányt, két barátnőt rabolnak el, az ügyet Kim kapja meg, többek között azért is, mert az egyik kislány édesanyja régi ismerőse, aki kifejezetten azt szerette volna, ha Kim vezeti a nyomozást.

2017. október 17., kedd

Joël Dicker: A Baltimore fiúk

Milyen történet is lehetne A Baltimore fiúk, ha nem egy fiús, kalandos, tele a fiatal fiúk lelkesedésével, vágyaival, álmaival. Az élet szépségeivel és örömeivel, barátsággal, szeretettel, összetartással, boldogsággal. Egészen addig, amíg be nem következik a Tragédia.

A történet két részből tevődik össze, először megismerkedhetünk a Tragédia előtti boldog, örömteli eseményekkel, a mindennapok szépségeivel és nehézségeivel együtt, és a Tragédia utáni eseményekkel, amit a felnőtt és közben íróvá lett Marcus mesél el, mintegy emléket állítva ezzel a családja azon részének, akiket mindenkinél jobban szeretett.

2017. október 16., hétfő

Fekete Judit: Időkapszula


Egy időkapszula könyv formájában ez a különleges kiadvány, mely egy gyerekkézben igazán kivirágozhat. 

A lényege, hogy egy gyerek sok érdekes információt leír önmagáról, bemutatja felnőttkori énjének gyerekkori önmagát. A könyv kitöltője határozhatja meg, hogy ő mikor szeretné ezt a kapszulát kinyitni és elolvasni, addig pedig egy nagyon biztonságos helyen kell őrizni.


2017. október 15., vasárnap

Heti ez + az


Tegnap Zsófival vásárlós napot tartottunk, többek között a Glamour kuponjainkkal indultunk útnak, sikerült is egy-két jó dolgot beszereznünk, és hirtelen felindulásból Zsófi javasolta, hogy legyen ma egy beszerzős bejegyzés, ennek én is megörültem, de amikor arra került a sor, hogy menjünk fotózzuk le a kincseinket, már egyikünknek sem volt kedve. Mert a fotózás ugyan egy pár pillanat, de az előzmények, amíg rákészülünk, kipakolunk, megkeressük a legjobb helyet, ahol nem túl sok a fény, de nem is túl kevés, kiválogatjuk a kellékeket, ha nem tetszenek élesben, akkor újabbakat hozunk ki, végre elkészítjük a képeket, aztán egy pár kattintás, visszanézés, a képek rendben, és jöhet az elpakolás. Zsófi általában hamar megunja ezt, én tovább kitartok, azt hiszem, de még most is van egy-két nagy papírtáska a kellékekkel tele, amibe fotózás után csak belehajigáltam mindent, és arra vár, hogy minden a helyére kerüljön belőle.

Ehhez azonban ma nem volt kedvünk, így nem lett beszerzős bejegyzésünk. :D Az ötlet viszont egy újabb bejegyzéshez eszembe is jutott, miszerint készítek majd werkfotókat arról, hogyan szoktam én fotózni az instagram képeinket. IDE KATTINTVA meg is nézhetitek őket!

Egyszer már készítettem egy bejegyzést, ahol az egyik kutyánk, Mangó volt a "kellék", akarom mondani a fotózáshoz felkért modell. IDE KATTINTVA azt a bejegyzést is megnézhetitek.

2017. október 13., péntek

Jane Corry: A férjem felesége


A könyv címe adott némi gondolkodnivalót az olvasás megkezdése előtt, voltak ötleteim, amiből az egyik be is jött, ám ami a történetben várt rám, messze felülmúlta a várakozásaimat. 

Ez a könyv egyrészt egy lassú folyású pszichothriller, amelyben több könyvre való bonyodalom és fordulat történik, a történet nem áll meg a gyilkosságnál és a bírósági ítélethirdetésnél, hanem az ügy szorosan összefonódik a főszereplő fiatal ügyvédnő, Lily életével, akinek ez az első gyilkossági ügye.

2017. október 12., csütörtök

Thriller csütörtök és Én is elolvastam

Ruth Ware: Sötét erdő közepén

Mai olvasmányunk egyszerre passzol a Thriller csütörtök és az Én is elolvastam rovatunkba.

Zsófi határozott ajánlására olvastam el ezt a thrillert, azt mondta, hogy nem tökéletes, de nem tudta letenni.

Valóban igaz mindkét állítás. Már az elején bele tudtam kötni jó pár dologba, pl. miért megy el az ember lánya egy olyan lánybúcsúba, ahová egyetlen porcikája sem vágyik, és ettől szenved már az elejétől fogva.

2017. október 11., szerda

Színes Ötletek


Mai bejegyzésünkben a Színes Ötletek sorozatból szeretnék bemutatni két szuper, kreatív füzetet. Igazság szerint a megszokott módon, a kipróbálással együtt szerettem volna megmutatni, de sajnos mostanában egy kis időhiányban szenvedek. Ám addig is, amíg utolérem magam, szeretném, ha látnátok ti is, milyen fantasztikus technikákat tartalmaz ez a két könyvecske. Ígérem, a technikák kipróbálásakor is készítek majd egy bejegyzést.

2017. október 10., kedd

Malgorzata Musierowicz: A karfiol virága

Nem tudok elég hálás lenni a molyoknak a moly.hu-ról, hogy ilyen könyvekre bukkanhatok általuk, mint A karfiol virága. Sajnos, nem biztos, hogy magamtól levettem volna a könyvtári polcról ezt a könyvet, egyszerűen csak azért, mert talán a rengeteg könyv miatt, észre sem veszem.

De milyen jó, hogy a molyoknak köszönhetően most már mindig van egy 4-5-ös listám, amikor könyvtárba megyek, pontos lelőhelyekkel, amelyeket már itthon kikeresek és  kijegyzetelek. No nem mintha a könyvtárban ne lenne wifi, és akár ott is kikeresgélhetném a mobilomon, de valahogy sokkal jobban szeretem itthon végiggondolni a dolgokat, és egy jól átgondolt listával elindulni. Ami nem jelenti persze azt, hogy kb. 4-5-6 (Zsófi esetében akár 16!!) könyv ne csatlakozna még a szűkre szabott lista mellé. :D 


2017. október 9., hétfő

J.M. Lee: Szökés a paradicsomból

Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez egy krimi lesz, talán a fülszöveg elején található gyilkosságból és letartóztatásból. Ugyanis egy gyilkossággal és a helyszínen tartózkodó szintén megsérült fiatal férfi letartóztatásával indul a történet. 

Kil-mo-val egyetlen egy ember találja meg a hangot, Angela Stowe ápolónő, aki az ápolás és kezelés közben nagyon sokat beszélget vele, miközben számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a fiatal férfi nem a megszokott módon kommunikál, a számok világában érzi leginkább jól magát és a számok nyelvén tud a legjobban kapcsolatot teremteni. Mindezt azért, mert Asperger szindrómás, aki átlagon felüli intelligenciával rendelkezik, és nem szereti, ha megérintik.


2017. október 6., péntek

Interjú vágatlanul - Szurovecz Kittivel


Az a megtiszteltetés ért, hogy készíthettem az Új Könyvpiac 2017. III. számába egy interjút, Szurovecz Kittivel, a legújabb könyve, A sokszívű megjelenésének apropójából.

IDE KATTINTVA elolvashatjátok az interjút, és még sok más érdekességet is találhattok az újságban.

A könyvet én is elolvastam, nagyon figyelemre méltó és elgondolkodtató, különleges élmény volt számomra, értékelésemet a könyvről IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Az eredeti interjú picivel hosszabb lett, ezt szeretném most - vágatlanul - itt megmutatni. Nagyon élveztem a készítését, és köszönöm szépen Szurovecz Kittinek az együttműködést.

Pachmann Péter: Misu háborúja

Misu egy kisfiú. Ötéves. Esélye az életre, édesanyja elszántsága és ereje. Az anyai szeretet mindenhatósága, az anyai szeretet betonkeménysége és az anyai szeretet egyedülállósága. Nem kevés, amivel Misu rendelkezik, az ő története ez a könyv, megtudjuk, mire elég mindez.

Elég-e arra, hogy dacára fogantatása és születése körülményeinek, élete első két éve keménységének és vadságának, életben maradjon a délszláv háború kemény, megrázó és elképzelhetetlen körülményei közepette.

2017. október 5., csütörtök

Will Mabbitt: Mabel Jones és az Ijesztő Kukac

Mabel Jones 1.

Ha még nem ismeritek Mabel Jonest, akkor javaslom sürgősen ismerkedjetek meg vele, mert izgalmas, fantasztikus és vicces kalandokban lesz részetek, ha figyelemmel követitek tevékenységét.

Ebben az első részben megtudhatjuk, kicsoda is Mabel Jones és miért rabolja el az éjszaka közepén az ágyából egy furcsa szerzet, egy néma lóri, akit Baljósh Kussh-nak hívnak. Miért kell a serdülő Mabel Jonest az Ilyesztő Kukac nevű hajóra vinni, ami tulajdonképpen egy kalózhajó és mint láthatjuk a kalózok még helyesen írni sem tudnak, és ugyancsak ijesztő, ha összetévesztik a  j-t és a ly-t.  Sok jót nem lehet tőlük várni.

2017. október 4., szerda

Hálanapló

Nagyon hálás vagyok, hogy a kezeim közé került ez a napló!! Mert egyszerűen gyönyörű!
Egy magamfajta grafomán személyiség, aki meglehetősen nagy notesz-, füzet- és naplógyűjteménnyel rendelkezik, a kicsitől a nagyobb méretekig, a mintásaktól az egyszerűig, (tudjátok, mint a lyukas csokoládé, a kerek csokoládé, a fehér csokoládé, a mogyorós csokoládé, a keserű csokoládé... mondhatnám azt is, hogy én vagyok a füzetek, noteszek, naplók Gombóc Artúrja), szóval egy ilyen megszállott mint én, szerintem teljesen érthetően éreztem olthatatlan vágyat ennek a könyvnek beszerzésére.

2017. október 3., kedd

Belinda Bauer: A 19-es holttest

Mióta befejeztem ezt a könyvet, nem hagy nyugodni. Egészen megmagyarázhatatlan módon hiányzik. Ez több szempontból is nagyon különös. Kezdjük azzal, hogy elhappoltam Zsófi elől, ugyanis, mint tudjátok ő a thriller-rajongó, -imádó, -megszállott nálunk, és ebből eredő természetességgel jogot formált a könyv előszöri olvasására. Ám én végigfutottam a fülszöveget, és azt éreztem, hogy én ezt most azonnal elolvasom, ha kell, megvívok érte Zsófival.

Ritka esetek egyike esett meg velünk, amikor engedett a szülői rábeszélésemnek, miszerint én olyan kevés thrillert olvasok, igazán megengedhetné, hogy elsőként olvassam el, ha ilyen nagy kedvet érzek hozzá. 

2017. október 2., hétfő

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Mindannyiunknak vannak Kardos Margitok az életében. Mindannyiunknak vannak rossz emlékű kollégiumi kalandjai. Mindannyian rendelkezünk fiatal felnőttkori emlékekkel, olyanokkal, amikor már azt hittük, hogy felnőttek vagyunk, mienk a világ, közben más emberek jó- vagy rosszindulata nagyban befolyásolhatta az életünket, és mi fiatal felnőttként, szinte még gyerekként, nem vettük ezt észre. 

Vannak gyerekkori emlékeink, amelyek vagy megszépültek, vagy tüskeként maradtak bennünk. Szentesi Évának is vannak a fent leírtakból bőven, és ezt meg is írta nekünk. Ezért érezhetjük magunkhoz közel ezt a könyvet, ezért van az, hogy szinte otthon éreztem magam a történeteiben.