2017. szeptember 7., csütörtök

Shane Nagle: Vagány rajzok

Ismét egy kreatív könyv akadt a kezembe a könyvtárban és haza is hoztam a fiúknak. Nem is kellett őket egyáltalán nógatni, mindketten nézegették, majd rajzoltak.  Titusz több estén keresztül alkotott, órákon át, nagyon örülök, hogy így tetszett neki a könyv. 


Bence is kiválasztotta a neki tetsző megrajzolandókat, és rajzolt. Remélem megengedik, hogy lefotózzam őket. :)

Megengedték, íme:

Bence rajzai:



Befejezetlen állapotban fotóztam le... (ez fontos!!:))

Titusz pedig ezeket rajzolta:





Na, nem úsztam meg én sem, úgy kaptam meg a rajzaikat, ha én is rajzoltam valamit.

Mivel nagy repülőgép mániás vagyok, egy teherszállító repülőgéppel próbálkoztam, mely a kerekektől eltekintve, amik elég csáléra sikeredtek, nagyon hasonlított az eredeti rajzra. Ennek ellenére Titusz sokáig méregette, mint utólag kiderült, nem tudta, hogy miért rajzoltam egymásra két repülőt, de amikor közöltem vele, hogy teherszállító, akkor megnyugodott. És meg is dicsért. :D


Szegény, szerencsétlen oroszlánom családi köznevetség tárgya. Mert bár mindenki állítja, hogy aranyos, ám korántsem rettenthetetlen, mint a képen volt. Ami a viccelődés tárgyát képezte azonban, az a meglehetősen kigyúrt hátsó láb és fenék, no de azért a bárgyú ábrázatján is elég sokat nevetgéltek. :D
De nekem ez sikerélmény, életemben nem rajzoltam még oroszlánt, és azért mégiscsak felismerhető.


Amúgy szerintem egész jó kis könyv, lépésről lépésre, utasításokkal és rajzokkal segít megrajzolni a nekünk tetsző dolgot. Van benne a teherszállító repülőgéptől, a betonkeverőn keresztül a traktorig, mindenféle járgány. Természetfölötti lényekből is találhatunk jó párat, van itt kentaur, küklopsz, sárkány, vámpír, vérfarkas és varázsló, de vannak sportolók, hősök és gonosztevők, állatok és világűr témájában is nagyszerű rajzok. 

Szülőknek is ajánlatos, ha el szeretnék kápráztatni gyermekeiket egy nagyszerű sárkánnyal vagy esetleg egy görög harcossal. :)

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése