2016. november 14., hétfő

Antoine Leiris: Csak azért sem gyűlöllek titeket

Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméért, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket.
Nem, nem teszem meg nektek azt a szívességet, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig ez volt a célotok, de ha a gyűlöletre haraggal felelnék, akkor ugyanannak a tudatlanságnak engednék, ami benneteket tett azokká, amik vagytok. Azt akartátok, hogy féljek, hogy honfitársaimra gyanakodva tekintsek, hogy feláldozzam szabadságomat a biztonságom kedvéért. 
Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, mint minden nap, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket.

Héléne Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életet 2015. november 13-án. Férje Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára, nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót. Bővített változata, melyet kezében tart az olvasó, több mint 20 nyelven jelenik meg. 
Antoine Leiris felkavaró története arról szól, hogy lehet emberi választ adni a terrorizmus értelmetlen emberségére.

"Kedves Antoine!

Olyan országban élek, ahol a terrorista támadásnak jóval kisebb a lehetősége, mint a te országodban. 

Csodálom az erődet, amivel túlélted a napokat egymás után, a gondolatodat, miszerint nem gyűlölöd őket. Tudod mit? Ha a helyedben lennék, én gyűlölném. Vigasztalhatatlan lennék,  elvesznék a kétségbeesésemben, fejemet fognám és nem érteném, hogy történhetett meg éppen vele. Miért történt meg egyáltalán? Miért volt ő éppen ott a Bataclan stadionban? Haragudnék az egész világra.

Dühöngenék, törnék-zúznék, és amikor már éppen darabokra törnék én magam is, rájönnék, hogy ha így folytatom tovább, akkor valóban elérték a céljukat. Ha kifordulok önmagamból, akkor az már nem én vagyok, akkor bármire képes vagyok, éppen úgy, mint ők. Akkor már én is olyan lennék, mint ők, és ezt nem hagyhatom. Nem gyűlölhetek és nem is félhetek. 

Nem tehetem meg, hogy nem megyek többé oda, ahol emberek, tömegek vannak, nem tehetem meg, hogy nem utazom el sehová, hogy nem ülök fel egy repülőre, nem utazok metrón, nem megyek parkba, nem élvezem az élet szépségeit. Nem engedhetem meg magamnak, hogy felemésszen a félelem, nem tehetem tönkre sem a saját, sem a gyermekem életét azzal, hogy legyőzöttnek érzem magam.  

Nem tudom minek kellene történnie, hogy megszűnjön a világon a terrorizmus és az erőszak, de egyet kell értenem veled, miszerint nem szaporíthatod a lelketlen emberek számát, nem gyűlölhetsz, mert a gyűlölet erőszakot szül. 

A te feladatod, amint ezt te is tudod, Melvil felnevelése. Ne légy anyja helyett anyja, mert az van neki. Még akkor is, ha már nincs vele és veled. Tudom, hogy tudod, hogy mindig ott lesz a közeletekben. Látja majd kisfia napjait, csetlés-botlásait, örömeit és boldogságait. Talán mosolygott is azon, amint nap, mint nap hazavitted a bölcsiből az anyukák szeretetételeit és nem tudtál mit kezdeni a sok ennivalóval, hiszen kisfiad a konzerv bébiételekhez van szokva.  

Közben nagyon büszke rád, mert tudja, hogy jó apja leszel, jó apja vagy kisfiatoknak, és csak azért is egy boldog ember lesz belőle. Sírj időnként, hogy ne emésszen fel a fájdalom, biztos vagyok benne, hogy Héléne is ezt teszi ott, ahol van, amikor Melvil elesik, és ő már nem ölelheti magához, nem simogathatja meg bozontos fejecskéjét, nem puszilgathatja meg puha, bársonyos kezét, nem bújhat hozzá, hogy elaltassa és csak távolról szeretheti. 

Ilyenkor gondolj arra, hogy neked még ott van a fiad, mindezt megteheted. Vigasztalhatod, puszilhatod, ölelheted, foghatod a kezét. Mert erős vagy és kibírod. Tudod, hogy az élet szép volt, szép lesz, csak a ma nehéz. 

Tisztelem benned, hogy nem gyűlölöd őket, én még mindig nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy menne ez nekem, de inkább arra fordítom a figyelmemet, hogy élek a mában, szeretek, amíg szerethetek, boldog vagyok és nem félek. Tudom, hogy neked már nem kell ezeket kívánnom, mert te már hamarabb rájöttél erre. Egy anyai ölelést küldök Melvilnek."


Ezt írnám Antoine Leirisnek.

A könyvet köszönöm a Libri Kiadónak!

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése