2016. január 1., péntek

Dorothy Koomson: Az utolsó csepp

Két tizenéves lány, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy tanárt. De csak egyikük került börtönbe a gyilkosságért, a másik szabadon élhetett.

Két tizenéves lány, akik akár barátnők is lehettek volna. De ugyanazért a férfiért rajongtak, emiatt örökre megváltozott az életük.

Húsz év eltelével kiszabadul a gyilkosságért elítélt Poppy. Még mindig állítja, hogy ártatlanul került börtönbe, és feltett szándéka, hogy megkeresi Serenát. Szembe kell nézniük egymással és a közös, sötét múlttal. Mi történt valójában? Igaz-e, amit az újságok írtak? És mit tett a tanár a két tapasztalatlan tinédzserrel, amiért az életével fizetett?

Komoly témája és elgondolkodtató története volt ennek a könyvnek. 
A könyv elején megismerjük egyik főszereplőnket Serenát, aki most már felnőtt nő és családanya, férjével együtt neveli két gyermekét, ám Serena nem tudja kitörölni a múlt emlékeit, a szörnyű dolgokat amiken keresztülment, ezek mind folyamatosan kísértik hétköznapjait, ráadásul a férje és gyermekei előtt sem fedte fel még a múltját.
Mi viszont szépen lassan megismerhetjük ezt a visszaemlékezései alapján, megismerjük Marcust, a fiatal tanárt, aki kihasználja Serena ártatlanságát és fiatalságát, szépen lassan teljesen magához köti, és közben folyamatosan megalázza és bántja a lányt.
Serena emlékeinek megismerése során, eljutunk ahhoz a végzetes naphoz is, ami majd teljesen megváltoztatja az életét, Marcus halálának napjához.

A másik főszereplőnk Poppy, épp most szabadult ki a börtönből. Húsz év alatt egyszer sem ismerte be bűnösségét, ártatlannak vallja magát, ő úgy hiszi Serena követte el a gyilkosságot. Az ő visszaemlékezéseiben felidézi a börtönben töltött első napokat, az ottani életét, de később megismerhetjük Marcust az ő szemén keresztül is. Láthatjuk Serenát, mint csinos, fiatal lányt, és Poppy történetén keresztül is eljutunk ahhoz a bizonyos naphoz.
Poppy a szabadulása után visszatér a szülei házába. Édesanyja és az apja viszont úgy tesznek, mintha észre sem vennénk őt, Poppy úgy látja örülnek, ha elmegy otthonról, és ez nagyon fáj neki, hisz húsz évig várt, hogy újra velük lehessen.
Poppy meg akarja keresni Serenát, hogy rábírja, ismerje be bűnösségét, és vallja be, hogy ő követte el a gyilkosságot.

Serena családja ezzel szemben egész végig támogatta őt, mellette álltak a megpróbáltatások során, ám egy családi szóváltáskor fény derül arra, hogy az ártatlanságában nem hittek. 

A sajtó és a közvélemény Marcus halála után őket könyvelte el bűnösként, pedig a visszaemlékezéseik során kiderül, hogy ők voltak a legnagyobb áldozatai ennek az egésznek. 
Az elején sokat gondolkodtam rajta, hogy a lányok miért nem beszéltek, miért nem mondták el ők is a történetüket, de aztán továbbolvasva mindent megértettem. 
Mind a két lánnyal teljesen együtt éreztem, és örültem, mikor végre békére leltek.


Ahogy azon is sokat gondolkodtam, hogy vajon én mit tettem volna a szereplők helyében. Hittem volna a testvéremnek, ha azt mondja nem ő követte el azt, amivel gyanúsítják, vagy kevésbé szeretném-e azért a lányomat, ha elkövetett volna egy gyilkosságot? 
Az írónő nagyon valós helyzeteket, és igazi emberi szereplőket teremtett ebben a könyvben, és egy tragikus történetet, ami akár igaz is lehetett volna.

10/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése