2015. november 15., vasárnap

Ezeket néztük a héten

A film törénete 1865-ben indul, Abraham Lincoln meggyikolásának évében. A történet középpontjában az elkövetők feltételezett cinkosának, Mary Surratnak a pere áll.
Egy jó kis történelmi, jogi film volt ez, tulajdonképpen az események csupán egy bírósági tárgyalóteremben folytak csak, de a film így is nagyon izgalmas volt.
A főszerepet James McAvoy játszotta, igazából az ő neve miatt néztük meg a filmet, a magyar hangja sajnos nem a megszokott volt, és így egy kicsit fura volt, de ő jól játszott, hozta a formáját.

Anya a könyvtár kiselejtezett könyvei között talált egy kilcenvenes évekből származó, valamilyen mozis-filmes újságoknak a számait egybekötve tartalmazó könyvet, és visszatarthatatlan vágyat érzett, hogy hazahozza őket (igen, őket, mert kettőt is talált). Ezeknek az időknek a film alkotásait amúgy is szeretjük, így egy csomó jó filmet szemezgetünk belőlük. Így találtunk erre a filmre is.
A Thelma és Lousie szerintem egy gyönyörű film volt, Bencének a vége nem tetszett, de szerintem szép volt.
Susan Sarandon és Geena Davis is nagyon a szívembe lopta magát.

Ez a film műfaji besorolása alapján egy sci-fi/thriller volt. Egy üstökösnek a Földre gyakorolt hatásáról szól, vagyis hát, hogy mi volt a hatása egy vacsoratársaságra.
Érdekes film volt, az már biztos, egy idő után egy kicsit katyvasznak tűnt, mintha a film készítői is belegabalyodtak volna a dolgokba. De végül is egy nagyon izgalmas, végig feszültségben tartó film volt. Aminek még egy nappal a megnézése után is vitákat folytattunk, hogy akkor, most mi hogy, és mi miért volt. És mindenkinek megvolt a saját maga elmélete, véleménye az eseményekről, szóval jól megmozgatott minket.

Ez a filmet teljesen random módon választottam ki a megnézésre váró filmek közül. Na jó azért nem teljesen, mert láttam, hogy Domhall Gleeson játszik benne, aki az Időről időre óta nagyon megkedveltünk.
Érdekes robotos sci-fi volt, amely komoly kérdéseket vetett fel, a gépek öntudatával kapcsolatban nekünk a Terminátor is beugrott róla, de a hasonlóság teljesen ki is merült ennyiben. A film vége szintén nagyon meghökkentő, és mindenkinek meg lehet hozzá a maga elmélete.

Ezt az animációs filmet természetesen nem most láttuk először, csak az ifjabb generációval is ismertessük meg a régi jó meséket program keretein belül néztük meg újra (és a következő nap újra... Amikor Titusz úgy négy éves lehetett volt egy időszak, amikor a Shreket 3 hónapig mindennap vagy háromszor néztük meg...).
Meg is állapítottuk, hogy lehet az animációs filmek elkészítésének, kivitelezésének technikája sokat fejlődött manapság, de a történetek nyomába sem érhetnek a régieknek. Elképesztően vicces ez a mese. És azt észrevetéttek, hogy a halak is nagyon hasonlítanak a szinkron hangjaikra? :)

A How to get away with a murder második évadjával is haladok, bár néha már azt sem tudom ki mennyit tud kiről, és egy kicsit már kezd elegem lenni, hogy hol Bonnie, hol Annalise bőg és ordibál felváltva, de azért nézem csak tovább (és mintha az ágyjelenetek mennyiségén is egy  kicsit csökkentettek volna, ez mindeképpen plussz pont!). Ja és így angol felirattal nézve már tanultam egy csomó új jogi kifejezést és fogalmat, ki tudja, lehet majd hasznukat veszem valamikor :)

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Hú, hát azért remélem, hogy a jogi szavakra nem lesz szükséged! Mindenesetre örülök, hogy mérséklődik a sorozat... én még mindig nem kezdtem el. Párom nem akarja velem nézni, pedig szerintem az első évad tetszett neki. De most azt állítja, hogy annyira nem volt jó. :S

    Mélyen egyetértek azzal, hogy a mesék jobbak voltak régen. Igaz, mostanság nem nézek már olyan sokat, de pont azért, mert amit mégis, az valahogy nem az igazi. Túl leegyszerűsített, nem olyan szép, nincs igazán mondanivalója...

    Köszi az ajánlásokat, némelyiknek utána fogok nézni még alaposabban is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tesómmal (meg mondjuk a család összes tagjával) is ugyanez a helyzet, az első évadot együtt néztük meg szinte egyhuzamban, most meg senki sem nézi velem. :(
      Igen, mi a mesékből a humort hiányoljuk mostanában a leginkább, de mondjuk némelyiknek már története se nagyon van.
      Örülük, hogy kedvet csináltam a filmekhez. :)
      zsófi

      Törlés