2015. október 1., csütörtök

Dan Wells: Partials/Részben ember

Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel - az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel - folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.

Nem tudom miért szeretem a disztópikus könyveket. Szinte mindegyik borús, lehangoló, az általunk szeretett világ véget ért, és különböző változatokat, lehetőségeket olvashatunk minden egyes disztópiában az élet folytatására. Egyik világ sem tetszik, egyikben sem élnék szívesen, mégis nagyon szeretem olvasni őket. Ezzel a könyvvel nehezen indult a barátságom, mindazok ellenére, hogy  lekötötte a figyelmemet, és a szereplők sem voltak ellenszenvesek. Persze a Szenátus és ténykedése nem volt túl szimpatikus és ahogyan haladtam a történetben, az én fejemben is ugyanúgy felébredtek a kétségek, mint Kirában és társaiban. Nagyon érdekeltek (volna)  a Részlegesek, de tudom róluk a következő részben fogok többet olvasni, megtudni. Voltak olyan dolgok, amik számomra nem voltak egyértelműek, hogy pl. a Tanyákon élők milyen viszonyban vannak a Long Islanden élőkkel, és hozzájuk hogyan viszonyul a Szenátus, vagy ők miért döntöttek úgy, hogy a Tanyákon élnek, és milyen hátrányok érik őket ezért. Ez a része nem volt teljesen tiszta, mint ahogyan a Hangot sem tudtam sokáig mire vélni, erre a végén nagyjából választ kaptam. Mindettől függetlenül szerettem olvasni a könyvet,  és rosszat nem tudok írni róla. Érdekes világ, izgalmas helyzetekkel és szerethető karakterekkel. Kíváncsian várom a folytatást.

8/10

Bea

5 megjegyzés:

  1. Én is régóta szemezek már vele, vagy inkább talán halogatom, hogy belevágjak a sorozatba. Előbb-utóbb sorra kerül. :)

    VálaszTörlés
  2. Azóta én már elolvastam a másik két részt is. A második már 10 pontos lett. :) Szerintem mindenképpen olvasd el valamikor. Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejha, akkor nagyon tetszhet, ha ilyen gyorsan befaltad a folytatásokat! :) Biztosan megpróbálkozom vele majd én is, csak kérdés, hogy mikor.

      Törlés
  3. Na igen, nálunk is nagyon sok könyv áll sorban, olvasásra várva.:)

    VálaszTörlés