2015. július 1., szerda

Louise Erdrich: A Körkunyhó

1988-ban egy tavaszi vasárnapon megtámadtak egy nőt az észak-dakotai rezervátumban. A bűncselekmény részletei csak lassan kerülnek napvilágra, mert a sokkos állapotban lévő Geraldine Coutts nem szívesen éli újra és meséli el a történteket, sem a rendőrségnek, sem a férjének Bazilnek, sem tizenhárom éves fiának Joe-nak.
Joe élete egyetlen nap leforgása alatt gyökeresen megváltozik. A fiú próbál vigaszt nyújtani anyjának, de az nem hajlandó felkelni és egyre mélyebbre csúszik a magány szakadékába. A hirtelen magára maradt Joe idő előtt, teljesen felkészületlenül csöppen bele a felnőttek világába.

A történet az elején egy kicsit lassabban indult be, először nem is igazán tudtam, hogy akkor most miről is fog szólni ez a könyv, aztán tovább olvasva már ott voltam én is a dakotai rezervátumban, együtt bicikliztem Cappyvel, Zackkel és Angussal, velük együtt szívtam a sunyi cigarettákat, és üdítős dobozból ittuk a sört. Joeval együtt hallgattam Mooshum régi történeteit, és nagyon hálás voltam, hogy beengedtek a világukba, és beleshettem az életükbe. 
Nagyon jó volt különböző emberek élettörténetét megismerni, velük együtt sírni, és nevetni, régi indián meséket, legendákat hallgatni, távoli tájakon járni. 
Hogyan dolgozza fel egy tizenhárom éves fiú a feldolgozhatatlant? Vajon mi mit tettünk volna Joe helyében. Nem tudom, de valószínűleg én is Joe útját jártam volna be.


Az összes szereplő a szívemhez nőtt, sajnáltam, amikor a könyv végén el kellett engednem őket. Egy kicsit a könyv elbeszélői stílusa John Irvingre emlékeztetett, ami jó, mert nagyon szeretem a könyveit. Akik szintén szeretik azoknak meleg szívvel ajánlom a Körkunyhót olvasásra. Persze másoknak is, akik szeretnek emberi sorosokról, szeretetről, nehéz döntésekről olvasni.
Az olvasás során  hol meghatódtam, hol felháborodtam és bizony sok olyan rész is volt, ahol hangosan felnevettem, leginkább Mooshum és a többi öreg indián nevettetett meg.
Úgyhogy összességében ez a könyv most nekem nagyon-nagyon tetszett, aki csak teheti olvassa el! :)

U.i.: szeretném megköszönni a Könyvmolyképző Kiadónak a dupla sorközöket, amivel lehetővé teszik, hogy csak úgy suhanjon a szemem a sorok között! :)

10/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése