2021. június 11., péntek

Blogfaggató Dórival és Ákossal

Fotó: Nimba Photo by Kisfalusi Niki

A közelmúltban írtam Dóri és Ákos könyvéről, amit azóta is imádok és már sok receptet elkészítettem belőle, IDE KATTINTVA elolvashatjátok a bejegyzést. Ez egy vegán szakácskönyv, de mindig hangsúlyozom, hogy a nem növényi étrend szerint étkezőknek is ajánlom a vegán szakácskönyveket, hiszen mindenki eszik  hús nélküli ételeket is a hétköznapokban. Dóri és Ákos könyve pedig jórészt nem csak szimplán vegán ételeket tartalmaz, hanem egészséges vegán ételeket.

Nagyon örültem, amikor igent mondtak a megkeresésemre és válaszoltak a kérdéseimre. Alaposan kifaggattam őket. Sokat tanultam a válaszaikból, jókat mosolyogtam és minden szavukat meg tudom erősíteni az étkezést illetően. Engem is ért egy hatalmas sikerélmény ezzel kapcsolatban, amiről majd egy külön bejegyzésben fogok beszámolni. Na de lássuk Dórit és Ákost. 

Mióta  és miért lettetek vegánok? Egyszerre kezdtétek, vagy külön-külön?

Dóri: Kb. 2 és fél éve. Én pár hónappal előbb kezdtem, de akkor még nem tudatosan. Csak egyszerűen elhagytam az állati eredetű élelmiszereket. Egészségügyi okokból, mert úgy éreztem, így jobban leszek.(nőgyógyászati és hormonális problémáim voltak, plusz a családban autoimmun betegség van, arra is kerestem a megoldást) Majd mikor pár hónap múlva találkoztam a teljes értékű növényi étrenddel, tudtam, megérkeztem, ezt kerestem. Greger könyvét olvastam elsőnek, és nem bírtam kivárni, hogy megérkezzen, gyorsan letöltöttem angolul. 

Ákos: Dóri folyamatosan mesélte, hogy miket olvas, aztán megnéztünk néhány dokumentumfilmet, nem volt kérdés, hogy én is váltok. 

Az állatok jólétének fontossága, a környezetvédelem is ekkor jött a képbe. (mert ugye a vegánság és a növényi étrend nem ugyanaz) nekünk előbb jött az étrend, és utána a többit hozta magával. 

Hol találkoztatok először a növényi étkezéssel?

Dóri: 10 éves korom óta nem ittam tejet, és többször próbálkoztam kamasz éveimben a vegetáriánus, vegán étrenddel. Akkoriban azonban még meggyőztek, hogy a húsra igenis szüksége van a szervezetnek. Később aztán több diétát is kipróbáltam: paleo, makrobiotika… és így visszagondolva, mindig akkor éreztem a legjobban magam, mikor növényi étrenden voltam. 

Ákos: Én húsevő családban nőttem fel. Dóri révén próbáltam ki mindenféle étkezési irányzatot. A tejről mondjuk az első hónapokban már lebeszélt. Igazából én mindig azt ettem, amit Dóri. Szívesen kipróbáltam bármilyen ételt. Szerencsére mindent nagyon finoman készít el, sosem volt okom panaszra. 

Mennyire volt nehéz elkezdeni? Egyik napról a másikra tettétek, vagy fokozatosan?

Dóri: én olyan típus vagyok, hogy valamit vagy csinálok, vagy nem. Tehát, mikor úgy döntöttem, hogy váltok, egyik napról a másikra történt. A következő lépés a teljes értékű növényi étrend volt. Abban már Ákos is velem tartott. És nem lacafacáztunk. 

Ákos: Azért azt szeretném elmondani, hogy ezt nem feltétlenül ajánljuk mindenkinek. Akinek nincs hozzászokva az emésztőrendszere a sok rosthoz, hüvelyesekhez, azt meg tudja gyötörni a hirtelen váltás. (nekünk is kemény volt az első 2 hét) Érdemes inkább fokozatosan bevezetni a magas rosttartalmú táplálékokat.

Meddig kaptátok a szokásos vegán kérdéseket? Pl. Még mindig nem eszel húst? Hogy lehet salátán élni? Mennyire vagy vegán? A pacal belefér? Mi a kedvenc ilyen kérdésetek?

Természetesen eleinte mi is kaptuk mindenkitől a "szokásos" mondatokat, kérdéseket… De azért halat esztek? De sajtot sem? De legalább tojást? Többen meg akartak minket győzni, hogy márpedig a hús kell. 

Mostanra már elfogadták, hogy így eszünk, sőt, egyre több vegán fogás van a családi ünnepeken az asztalon. Mi nem győzködünk senkit. A példamutatásban hiszünk. 


Hogyan reagált rá a környezetetek, szüleitek, barátok?

Dóri: Barátaink nem feltétlenül értenek egyet velünk, de ez nem vita tárgya, elfogadjuk egymás döntését. Ha mi megyünk hozzájuk, mindig van vegán opció a kedvünkért, ha ők jönnek, elfogadják, hogy itt csak vegán ételek vannak. 

Ákos:  A szülők eleinte furcsállták. Főleg Apukám. Sokáig úgy gondolták, hogy ez nem a saját döntésem, hanem Dórié. Nagyon vicces volt, mikor egyedül voltam náluk, mindig kínálgattak, hogy most ehetek, nem látja senki. 

Ti tapasztaltatok-e a közérzetetekben/ egészségi állapototokban változást a vegán étrend hatására?

Mi nem csak hogy vegán, de teljes értékű növényi étrendet folytatunk. 

Nagyon sok pozitív hatását érezzük. Sokkal energikusabbak vagyunk. Szebb a bőrünk. Jót tett a hormonrendszerünknek. Szuper egészségesnek érezzük magunkat. Elkerül minket minden betegség. 

Vannak-e még növényi étrendet követők a családotokban? 

Ákos: A húgom is már teljesen növényi étrenden van, egymás után teszteli Dóri receptjeit - önszántából-, és nagyon pozitívan nyilatkozott mindről. Ráadásul ő nagyon komolyan edz, biciklizik. És arról számolt be, hogy sokkal jobb lett a teljesítménye, mióta így étkezik, és könnyebben regenerálódik a teste. 

Most már eljutottunk oda, hogy több vegán fogás van a családi asztalon, mint nem vegán. Bátyám, szüleim is kifejezetten szívesen kóstolják meg őket. Egyre könnyebb dolgunk van. 


Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a vegán étkezés hiánybetegségekkel jár, ti mivel szoktátok ezt megcáfolni?

Ákos: Valóban, én is többször megkaptam, hogy mindenféle hiányom lesz. Ráadásul, én beleestem abba a hibába az elején, hogy nem ettem eleget, és  nagyon lefogytam. Akkor aztán hallgattam, hogy, ugye megmondták?

De mikor odafigyeltem, hogy elegendő táplálékot, kalóriát fogyasszak, visszaállt a szokásosra a súlyom. Úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem úgy nézünk ki, mint akiknek bármilyen hiánybetegsége lenne. Azt valljuk, hogy ha valaki változatosan, eleget eszik, a növényekből mindenhez hozzájut a szervezete. 

(azt azért hangsúlyozzuk ki, hogy B12 vitamint mi is szedünk, és mikor nem jutunk elegendő napfényhez, D vitamint is - ezeket azonban a nem csak növényi étrenden lévőknek is pótolniuk ajánlott)

Ákos, a videó poénjait előre megírod, vagy csak úgy jön? Nem csak a jelenetekre gondolok, hanem a vicces szófordulatokra is. Ezeket gyűjtöd előre?

A jelenetekre előre szoktam készülni. Néhány poén is előre fel van jegyezve - bármikor eszembe jut valami, felírom. De a nagy részük abban a pillanatban jön, a helyzet adja. 

Hogyan indítottátok a Youtube csatornátokat? És hogy alakult úgy, hogy Ákos lett a szakács és Dóri van a kamera mögött?

Ákos: A csatorna ötlete úgy jött, hogy gondolkoztunk, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a növényi étrendre nyitottaknak. És hát haladnunk is kell a trendekkel. Sokan vannak a Facebook csoportunkban, de szerettünk volna még több embert elérni, motiválni. Arra gondoltunk, hogy ez lenne a módja. 

Dóri: Mivel nálunk mindig is Áki volt az ügyeletes mókamester, én pedig nem vagyok túl szereplékeny, nagyon gyorsan leosztottuk a szerepeket.
Én szolgáltattam a recepteket, know-howt. Nekem talán több affinitásom van a műszaki dolgokhoz. Ákinak meg jól áll a szereplés (legalábbis szerintem). 

Ákos: Barátaink mindig is cukkoltak, hogy elmehetnék standuposnak, hát, most kipróbáltam. Bevallom, eleinte nagyon furcsa volt. Most így visszanézve… hát voltak bénázásaink. De talán egyre ügyesebbek vagyunk, minden szempontból. Mentségünkre szolgáljon, hogy nulláról indultunk. 

Hogyan jött a szakácskönyv ötlete? Mennyi ideig készült? Hányszor készítettetek el egy ételt, mielőtt  a könyvbe került?

Egy ismerősünk látott benne fantáziát először, és győzött meg minket, hogy adjuk ki. Majd segített is a kiadásban.

Egy hirtelen ötlet volt. Összesen 2 hónapunk maradt rá, ugyanis Karácsonyra szerettük volna időzíteni. Már le volt foglalva a nyomda, gyorsan rohantunk fotóshoz. Szerencsére a receptek, ételfotók készen voltak. De az is iszonyatos nagy munka volt, hogy összeválogassuk, összerendezzük ezt a sok anyagot. Egy szuper csapat segített ebben. 

A recepteknek nagyon szigorú zsűrizésen kell átmenniük. A Lányaink nagyon válogatósak. Tehát, ha valami ízlik nekik, az nagy valószínűséggel másoknak is ízlik majd. Legalább 2-3-szor elkészültek ezek a receptek, melyek a könyvben vannak. De többet rendszeresen készítünk mi is, a kedvenceink is benne vannak. 

Néhány kivételtől eltekintve a receptek megfelelnek a teljes értékű növényi étrendnek. Mi a különbség a vegán és a teljes értékű növényi étrend között? Ti mennyire tudjátok tartani a teljes értékű étrendet a hétköznapjaitokban?

Ez egy nagyon jó kérdés. Elég nagy kavarodás van most a vegánsággal kapcsolatban. Sok mindenre a vegán szót használják, ami csak arra utal, hogy növényi. Holott a vegánság egy egész életmódot, világhoz való hozzáállást takar, nem csak az étkezést foglalja magában. Az állatok jóléte a főszempont. Tehát a vegán nemcsak, hogy nem eszik állati eredetű élelmiszereket, de semmilyen módon nem használja ki az állatokat - nem hord állati eredetű ruhákat, elítéli az állatkerteket, cirkuszokat, lovaglást, stb. 

De maradjunk csak az étkezésnél. 

A vegánul étkezők nem feltétlenül esznek egészségesen. Nekik csak az a szempont, hogy egy állat se legyen kihasználva, míg azt az élelmiszert előállítják. 

Míg egy téné (teljes értékű növényi étrend) étrendet folytatónak az a fő motiváció, hogy ne fogyasszon állati eredetű élelmiszert, és amit megeszik, minél kevésbé legyen feldolgozott. (tehát nem minden ténés vegán) 

Azért általában elmondható, hogy sokakat megérint az állatok jólléte, a környezetvédelem, környezettudatosság miután találkozik a teljes értékű növényi étrenddel. 

A hétköznapokban mivel otthon eszünk, mi főzünk, tudjuk jól tartani a ténét, de azért nem 100 %-ban. Sokszor a kenyeret lisztkeverékből készítjük - mondjuk nagyon kevés kenyeret eszünk. Néha mi is megengedünk magunknak egy kis kényeztetést, kényelmeskedést. Megvesszük a bolti növényi tejet, joghurtot. Egy kis étcsoki, borsófehérje, és nagyon ritkán veszünk vegán előrekészített ételeket, vegán sajtot. 

Összegezve: törekszünk a legegészségesebb táplálkozásra, de mi is emberek vagyunk, és nem akarunk aszkéta életét élni. Egy életmód csak akkor folytatható egy életen át, ha az fenntartható, minden szempontból. 

Ha vendégségbe, barátokhoz mentek, okoz-e még gondot, hogy ti is tudjatok mit enni, vagy már készülnek rátok? Vagy esetleg visztek magatoknak?

Szerencsére nagyon jó fej barátaink vannak, mindenhol készülnek nekünk étellel. Sokszor együtt is főzünk, hogy ellessenek pár praktikát. Az olajmentességet szoktuk ilyenkor elengedni. Étterembe is ha megyünk, ilyenkor ezzel nem foglalkozunk. Szeretnénk jól érezni magunkat, és egyszer-egyszer belefér egy kis lazítás. 

A hétköznapokban ki főz otthon? 

Ákos:  Dóri. 

Dóri: De Ákos sokat segít a konyhában. Sokat fejlődött a videóknak köszönhetően. 

Az egészséges étkezés mellett sportoltok-e rendszeresen? (És mit?)

Igen, mind a ketten úgy nőttünk fel, hogy életünk része volt a testmozgás, sport. Hetente többször is edzünk. Idő függvényében.

Ákos: súlyzós edzéseket szoktam általában végezni. És nagyokat sétálunk, mikor Dóri elrángat. 

Dóri:  saját súlyos edzések, jóga - most a kijárás tilalom alatt online edzések. 

Milyennek látjátok a vegánság helyzetetét Magyarországon? Mennyire toleránsak az emberek ezzel az életmóddal kapcsolatban? Véleményetek szerint mennyire könnyű Budapesten kívül olyan helyet találni, ahol a vegán étel nem csak a grillezett zöldségeket és a sült krumplit jelenti?

Hát, még van hova fejlődni, de mindenképpen elmondható, hogy javul a helyzet. Egyre több helyen elérhető vegán fogás. 

Fiatalok körében talán menő is a vegánság. Az biztos, hogy őket leginkább a környezetvédelemmel, a bolygó védelmével lehet megfogni, míg az idősebb korosztályt már a saját egészsége is foglalkoztatja. 

Mit javasoltok azoknak, akiknek szándékukban el elkezdeni, hogyan kezdjenek hozzá?

Érdemes először tájékozódni. Sok tévhit kering a növényi étrenddel kapcsolatban. Ezekről már lehet több fórumon is informálódni, ahol ezek el vannak oszlatva. Illetve tanácsokat kapni a hibák elkerülésére. Jó indulásképpen dokumentumfilmeket nézni. 

Hasznos, ha csatlakoznak a Facebookon csoportokhoz. Ott is sok kérdésre választ fognak kapni, tapasztalatokat lehet cserélni, inspirálódni. Fontos, hogy legyen meg a motiváció a váltásra. Különben nem lesz hosszútávú. 

És mindig saját döntés, hogy milyen ütemben történik meg a váltás. Van aki egyik napról a másikra teszi meg, van aki lépésenként halad. Mindkettő egyformán jó. 


Ha már a fiatalabb családtagok vegánok, hogyan tudnák rávezetni az idősebb családtagokat, szülőket arra, hogy ezzel jót tesznek maguknak?

Az a tapasztalatunk, hogy erőből nem lehet megváltoztatni senkit. Talán azzal érjük el a legjobb hatást, ha példát mutatunk. Megosztunk olyan információkat velük, amelyek számukra hasznosak lehetnek. Kipróbálunk velük közösen új ételeket. Hogy lássák, így is lehet enni finomakat.

 De fogadjuk el, hogy ez az ő döntésük. Erőltetéssel pont az ellenkező hatást érjük el. 

Kérdezték már tőlem és érdekes kérdésnek tartom, kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok róla. Úgy gondoljátok, hogy most már mindig vegánok lesztek? El tudnátok képzelni, hogy abbahagyjátok a színtiszta növényi étkezést?

Dóri: Én most olyan jól vagyok, hogy erről nem szeretnék lemondani már. A sok tanulmány, könyv, amit olvastam, néztem engem meggyőzött, hogy így étkezni a legjobb. Ráadásul így teszem a legtöbbet a gyerekeim, a Föld jövőjéért. Nem tudom elképzelni, hogy ezt feladjam önszántamból. És az állatok iránti szeretet is olyan erős, hogy annak tudatában, hogy mit szenvednek el, már nem tudnék újra állati eredetű élelmiszereket enni. 

Van-e valamilyen kitűzött célotok? Újabb könyv, új utak a csatornán? Ákos mozgásvideóit nagyon jó ötletnek és hasznosnak tartom. 

Célként annyi lebeg a szemünk előtt, hogy még több embert elérjünk, és megismertessük, megszerettessük velük is a növényi táplálkozást, az egészséges életmódot. 

Ősszel kezdjük a következő könyvünket összerakni. Ez az, ami biztos. A többit meglátjuk. Folyamatosan jönnek új ötletek, új lehetőségek. Csak idő kérdése a megvalósítás. 

Melyik a kedvenc vegán alapanyagotok? Szerintetek mi az, amit a legsokoldalúbban lehet felhasználni?

Dóri: Hüvelyesek. Nekem fantasztikus volt a felismerés, hogy babból, csicseriborsóból mennyi mindent lehet készíteni. Nemcsak hummuszt.  Kitünő fasírt alapanyag, tésztaszósz, és akár édesség. Tortát, browniet, mindent lehet belőlük csinálni. 

Ákos: Egyértelműen a csicseriborsót emelném ki. Mikor áttértünk a növényi étrendre, akkor gyakran készültek az ételeink csicseriborsóból. Hummusztól kezdve, a főételeken át, a desszertekig. Előtte jóformán sosem ettünk. 

Mit szoktatok mondani akkor, ha valaki azzal példálózik, hogy a vegán étkezés nagyon drága mulatság?

Akkor drága a növényi étkezés, ha a mindenféle pótló élelmiszereket vásárolja valaki. (Vegán sajt, tejföl, húspótlók, stb.) Tény, hogy a friss zöldség, gyümölcs sem olcsó, de elvileg, azt egy vegyes táplálkozású egyén is veszi. Érdemes mindig a helyi termesztésű, idényterményeket vásárolni. A hüvelyesek, gabonák nem drágák. Magokból mértékkel fogyasztunk. A tofu is megfizethető. 

Mi a kedvenc vegán ételetek? És édességetek?

Vegán rakott krumpli gazdagon a családban a legsikeresebb fogás. Édesség pedig az áfonyás sajttorta kesuból. 

Van-e hobbitok? 

Ákos: Motorozás

Dóri: Táplálkozással kapcsolatos ismeretterjesztő könyvek, cikkek, filmek nézése/olvasása, sorozatnézés

Kedvenc, emlékezetes könyvetek? 

Dóri: Greger: Hogy ne halj meg! - megváltoztatta az életem. 

Az utolsó válaszhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem is.:) Nagyon köszönöm Dórinak és Ákosnak, hogy válaszoltak a kérdéseimre. Felsorolom az elérhetőségeiket, garantálom, hogy bárhová látogattok, hasznos információkat, recepteket találhattok, a videókban pedig az ételek elkészítési menetén kívül Ákos viccein is jót szórakozhattok.

Honlap:https://veganblog.hu 
Vegán receptek csoport: https://fb.com/groups/veganblogreceptek/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCMjP4rHhLwe_SETrB32RikQ

Fotó: Nimba Photo by Kisfalusi Niki



4 megjegyzés:

  1. Mosolyogva és sürven bólogatva olvastam. Örülök hogy más is így érez/étkez mint mi! 😊🙋‍♂️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye-ugye, milyen jó, ha hasonszőrűekre bukkan az ember? :D

      Törlés
  2. Már egy ideje foglalkozunk a témával!:) A hús elhagyása teljesen egyszerű, sose szerettem. A tejjel és tejkészítményekkel van problémám! A csatornára már régebben feliratkoztam, tényleg tetszik, ahogy Ákos humorral fűszerezi. Valahol mégis mindig elakadok, valami hozzávaló nincs, vagy nem cserélném le. Zöldségimádóként viszont, sok ötletet kaptam már! Nem fogadom meg, hogy átállok, de a gondolat foglalkoztat!:) Dórinak és Ákosnak köszönöm, hogy megosztják a tapasztalataikat!:) További jó étvágyat!:)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már beszélgettünk róla. :) De mindent el lehet hagyni, csak fejben dől el a dolog. Én, veled ellentétben imádtam a húst, a húsos ételeket. A férjem szintén, és mindketten el tudtuk hagyni. A sajtokkal ugyanígy voltunk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy másik, egy új világ tárult ki előttünk, ami ráadásul egészséges is, ha odafigyeléssel csináljuk. :)

      Törlés