Egészen a könyv befejezéséig fogalmam sem volt arról, hogy Richard Osman egy ismert brit tévés, műsorvezető, producer. A könyv belső borítóját és a szerzőről szóló néhány sort általában csak a könyv befejezése után szoktam elolvasni, mert többet mond, amikor már megismertem a szerzőt egy kicsit a könyvén keresztül.
Azt sem tudtam, hogy a British Book Awards díjátadóján az év írójának járó elismerést vehette át ezért a regényéért, ami egyébként az első könyve. Ha tudtam volna, akkor talán mindenféle elvárásokkal kezdek a könyv olvasásába, így azonban csupán egy jó olvasmányban reménykedtem.
Amit teljességgel meg is kaptam! Annyira élveztem ennek a könyvnek az olvasását, hogy maximálisan tudom ajánlani. Engem ezek a nyugdíjasok teljesen levettek a lábamról. Az olvasás előtt viszont azt tanácsolnám, hogy semmiképpen se úgy olvassátok, mint egy krimit. Legalábbis ne úgy, mint egy vérbeli krimit, amiben megtörténik a gyilkosság, és jön a feszültségekkel teli nyomozás és kaland meg izgalom. Mert bár minden megvan ebben a könyvben is, gyilkosság is, feszültség is, izgalom is, no meg kaland is, de nem mondanám hagyományos kriminek.
Szerintem inkább a nyugdíjasok felől kell megközelíteni az egész történetet. Adott 4 nyugdíjas, akik a Coopers Chase nyugdíjasotthonban laknak, és minden csütörtökön összeülnek, hogy a Csütörtöki nyomozóklub tagjaiként rég megoldatlan bűnügyeket vegyenek elő és abban nyomozgassanak.
Nem egy szegény kis nyugdíjasotthont kell elképzelni, hanem egy luxus nyugdíjasotthont. A nyugdíjasok luxuslakásokban élnek, minimum 65 évesek és egyáltalán nem csak gyógyszereket szállítanak az autóik csomagtartójában, amikor hazatérnek, hanem borosüvegeket is, tehát olyan nyugdíjasoknak képzeltem el őket, amilyennek mindenkinek lennie kellene. Nem temették magukat azért, mert ennyi idősek és egy ilyen otthonban élnek.
Elisabeth, Joyce, Ibrahim és Ron voltak a nyomozóklub tagjai, akik egy szép napon egy valódi, jelen időben megtörtént gyilkosság közelébe keveredtek, és mivel még érintve is voltak bizonyos mértékben a dologban, persze, hogy nyomozásba kezdtek.
A történet fontos szereplői még a hivatalos, rendőrségi nyomozópárost alkotó Donna és Chris, akik sajátos kapcsolatba kerültek a nyomozóklub tagjaival és próbálták végezni a dolgukat, de a nyomozóklub mindenhol ott volt és olyan dolgokat is kiderítettek, ami a rendőrség segítségére lehetett. Mindeközben a magánéletükbe is betekintést kaptunk egy kicsit, megtudtuk, hogy Chris egy magányos, ötvenes, kissé túlsúlyos, de fogyni vágyó rendőrfelügyelő, akinek a vágya egy jó feleség és barátságos otthon, Donna pedig egy fiatal közrendőr, aki ismeretlen okból a nagyvárosi munkája után kötött ki ebben az álmosnak tűnő városkában.
A regény nagyon sok szálon fut, rengeteg szereplőt kell nyomon követnünk, mert a négy nyugdíjas nyomozón kívül még innen is, onnan is tűnnek fel remek karakterek, nyugdíjasok és nem nyugdíjasok egyaránt.
A nyomozónégyes is fantasztikus csapat, és mivel nagyon barátságosak, főleg Joyce, bízom benne, hogy a következő részekben még közelebb kerülnek majd hozzám, mert én nagyon megkedveltem őket. Izgultam, nehogy valamelyikőjükről kiderüljön, hogy akár ők is lehetnek a gyilkosok. Mert azért közben sok szereplőről gondolhatjuk, hogy volt indítékuk, lett volna okuk bármelyik gyilkosság elkövetésére. Joyce naplórészletei üdítő színfoltot képeztek az események más szemszögből történő megvilágításában.
Fantasztikus karakterek ők négyen, négy energikus, kíváncsi, életerős, szeretettel teli idős ember, akik a jelennek élnek, akik igyekeznek kihozni az életükből, amit csak lehet. Joyce, aki ápolónő volt aktív éveiben, Elizabeth, aki rengeteg titkos, múltbéli kapcsolattal rendelkezett, melyek segítségére voltak a nyomozásban, Ibrahim, a volt pszichiáter és Ron Ritchie, aki magától állított be a klubba és neki is megvolt a maga erőssége, amit hozzátett a nyomozóklub sikerességéhez és esszenciájához.
Mindez gyönyörű környezetben játszódik, kolostor, modern lakópark, erdőkkel teli, dombos táj, tavakkal, kacsákkal, ludakkal és birkákkal, sőt lámákkal.
Vannak gyilkosságok, halottak, drámák, múltbéli titkos események, és jelenbéli rejtélyek, amelyekre szépen lassan fény derül. Talán néhol, leginkább a végén, túl soknak is tűnhet, de nekem az apró hibái ellenére is nagyon tetszett ez a könyv, imádtam a hangulatát, a humorát, a stílusát, a felépítését a rövid fejezetek végén, mindig azt hallottam suttogni: Ne tegyél le!
Szívmelengető pillanatok, mosolyra fakasztó párbeszédek és események, nem lehetett nem szeretni ezt a könyvet.
Bea
"Egy bizonyos kor után az ember nagyjából azt tehet, amit csak akar.
Senki nem szól rá, kivéve az orvosait és gyerekeit."
*****
"Az ember sok mindenről tudomást szerez, ha egy életen át hallgatózik."
*****
"Azt mindig tudja az ember, ha valami az első alkalom.
Azt viszont csak ritkán, ha az utolsó."
*****
"- Vannak, akik jobban szeretik a gyereküket a párjuknál - szól közbe Ibrahim -,
és olyanok is, akik a párjukat szeretik jobban a gyereküknél.
De egyikük se vallaná be soha."
Nagyon jó poszt lett, alig várom, hogy olvashassam. Milyen évszakban játszódik a történet egyébként?
VálaszTörlésKöszönöm!El kellett gondolkodnom a kérdéseden, de nem is tudom, miért. :D Nyáron játszódik. ;) Remélem neked is fog tetszeni, molyon láttam, hogy kissé megosztó.
TörlésSzeretem a megosztó könyveket, hiszen nehezen befolyásolnak bármelyik irányba! Olvassam, vagy ne....Most a te értékelésedet is átgondolom, aztán meglátom! De az bejegyzés mindenképpen figyelemfelkeltő!
VálaszTörlésErről most nehezen tudom eldönteni, hogy tetszene-e neked vagy sem, de inkább mégis az igenre tippelnék. :)
Törlés