2020. december 11., péntek

Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél & Li Söderberg & Katy Kimbell: Állat születik

Lehet, hogy furcsának tűnik ennek a két könyvnek az egy bejegyzésben való összeboronálása, de én nem találom rossz ötletnek, hiszen alapvetően új életek létrejöttéről szól, a születés mikéntjéről van szó mindkettőben. Míg az egyik felnőtteknek szól és egy gyerek megszületéséről szól, a másik elsősorban gyerekeknek mutatja meg, hogyan születnek az állatok. 

Katharina Vestre: Mielőtt megszülettél

9 hónap az anyaméhben

Akinek van már gyermeke, minden bizonnyal olvasott hasonló témájú könyveket, mert természetes kíváncsiság, hogy a fogantatás pillanatától szeretnénk tudni, hogyan alakul, növekszik bennünk a kisbabánk, hogyan lesz egy apró pontocskából olyan cuki kis emberi lény, aki végül megszületik belőlünk. 

Mindig nagyon érdekesnek találtam a témát és mindhárom gyermekemnél újból előszedtem az ilyen témájú könyveimet és követtem az eseményeket, és közben elámultam az emberi szervezet eme csodálatos alkotó képességén.

Katharina Vestre az Oslói Egyetem Biológiai tanszékének munkatársa, sejtbiológus, aki olyannyira szórakoztatóan, mégis érthetően, új dolgokat megvilágítva mutatja be ezt a témát, hogy azoknak is ajánlom ezt a könyvet, akik nem kismamák, nem állnak szülés előtt, tehát lehetsz akár férfi, akár fiatal, akár idős, anyuka, nagymama, olvasd el ezt a könyvet, mert a te születésed és fogantatásod is így történt és nagyon érdekes, fantasztikus dolog.

A szerző megszólítja az olvasóit, tehát hozzád beszél, ami közvetlenebb volt, mintha csak úgy leírta volna érdekes mondanivalóját amolyan száraz ismertetőként. A könyvet Linnea Vestre illusztráció színesítik a háttérben, aki valószínűleg valamilyen rokonsági kapcsolatban állhat a szerzővel, de ez a könyv szempontjából nem lényegi információ. :)

A könyv fő erőssége, hogy mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és nagyon érdekes, új információk birtokába juttatott, érthetően, egy átlagember számára is felfogható stílusban megfogalmazva.

Emellett vicces, laza módon közölte velem a sok érdekességet, mintha csak egy jó kis biológia órán lettem volna. Természetesen a megtermékenyüléstől indultunk, illetve még előbbről, és jutottunk el az édesanyám hasáig, ami egy rejtett univerzum.

Fantasztikusan csodálatos az emberi szervezet, olyan, mintha egy sci-fit olvasnék, egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi minden történik benne, amire mi, laikusok nem is gondolunk. Mennyire tehetséges és mennyire csodálatos kis biológiai társadalom működik bennünk, amiért valóban csodálni és tisztelni kellene a testünket, és minden jó és egészséges dolgot megadni neki, hogy minél tovább működhessen, ezáltal pedig mi is. 

Térjünk vissza a megfogant embrióra, akit végigkísérhetünk a születésig, tulajdonképpen megtudhatjuk az ember receptjét, megismerhetjük a DNS-eket, és a szervezetnek azt fantasztikus munkáját, amit egy megtermékenyített embrió életben maradása és fejlődése esetében végez.

Egy kis időutazásban is részünk lesz, ugyanis azt is megtudhatjuk, hogy bizonyos vizsgálatokat hogyan végeztek évtizedekkel ezelőtt és miből alakultak ki a mai modern vizsgálatok. El tudjátok pl. képzelni, hogy valamikor régen megitta a vizsgálatot végző tudós személy a vizeletet, hogy megállapítsa a cukorszintjét? 

Az is nagyon érdekes információ, hogy míg magzatként mi vagyunk az édesanyánk hasában, évtizedekkel később a szülőanyánkban is találhatók olyan sejtek, amik tőlünk származnak, amit méhen belül lakó korunkban juttattunk át neki. 

A szerző összehasonlítja az emberi fejlődést más lényekkel, például nagyon sok párhuzamot megismerhetünk az ecetmuslincákkal, akik DNS-ében nagyon sok egyezőség található az emberi DNS-sel.

Tényleg mindenkinek olvasnia kell ezt a könyvet, mert egy fantasztikusan összeszedett, érthető, érdekes és nagyon informatív kiadvány, ami rólunk szól. 

Bea



"Na és Te? Te nagyjából harminchét milliárd sejtből állsz. 
Nagyjából - mivel ez olyan iszonyatosan sok, hogy senki sem fog leülni végigszámolni."

*****

"A megtermékenyítés utáni első napokon a sejtek őrült tempóban osztódnak.
Még arra sem szánnak időt, hogy megnőjenek, egyre kisebb sejtekre válnak szét.
Két sejtből négy lesz. Négyből nyolc. Nemsokára 16 apró, kerek és teljesen egyforma sejtből állsz.
A mikroszkóp alatt egy málnára hasonlítasz."

*****

"Az inzulin csak egyike annak a sok anyagnak, amellyel a sejtek kommunikálnak.
A tested ily módon stabil és szervezett társadalommá válik, amelynek több lakója van,
mint ahány galaxisból a világegyetem áll. Ehetsz rendszertelenül, átmehetsz egy meleg helyiségből egy hidegbe, pihenhetsz, futhatsz, felkelhetsz hajnalban, fent maradhatsz késő éjszakáig,
a tested belül mindent lenyűgözően stabilan képes tartani.
Ügyel rá, hogy a véred kellően savas legyen, elosztja a tápanyagot és az energiát,
eltakarítja a hulladékot és elpusztítja a baktériumokat anélkül,
hogy egy pillanatig is gondolnod kellene minderre."

Li Söderberg & Katy Kimbell: Állat születik

"Mind mások vagyunk, és az állatvilágban sincs ez másként. Ebben a könyvben arra kapsz választ, hogy miként és hányféleképpen nézhetnek ki a családok, és arra is, hogyan fogannak és születnek a madarak, a halak, a rovarok és az emlősállatok utódai."

Ez a könyv éppen annyira különös, mint az illusztrációja. Nem találunk benne babát hozó gólyákat, sem méhecskéket és virágokat. A gyerekeket gondolkodó, kíváncsi lényeknek tekintve mutatja be, hogyan termékenyülnek meg és születnek az állatok. 

Felnőttként elsőre elgondolkodtam, hogy vajon a gyerekeket ez mennyire érdekelheti, aztán eszembe jutott Zsófi, akit már óvodásként is nagyon érdekelt mindenféle ehhez hasonló információ. Ez a könyv minden bizonnyal nagyon tetszett volna neki. 

Olvashatunk ebben a könyvben a Darwin-békáról, akiknél az apa hordja a hangzsákjában az ebihalakat, ő gondozza, és ad nekik biztonságos menedéket a megszületésükig, amikor is két hónapos korukban felköhögi őket. 

Vagy például megtudhatjuk, hogy a kilencöves tatunak mindig négyesikrei születnek. a hattyúmama és hattyúpapa örök életükben együtt maradnak, a pingvinpapák a lábukon egyensúlyozva védik meg mindenáron a tojásaikat.

Ilyen és még sok nagyon érdekes információt tudhatunk meg az állatokról és születésükről, ami nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is nagyon érdekes lehet. Nekem az volt. 

Bea 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése