2020. július 22., szerda

Laura Barnett: Variációk egy párra


Bizonyára mindenki elgondolkozott már azon, ha nem abba a középiskolába jelentkezett volna, amelyikbe végül igen, akkor hogyan alakult volna tovább az élete. Ha nem arra az egyetemre veszik, fel, ahová végül felvették, hanem egy másikra, ahol más első szerelme lesz, más bulikon más emberekkel ismerkedik  meg, és nem ahhoz a férfihoz megy feleségül, akihez végül ment, hanem egy másikhoz.

Ha azon a sarkon másfelé fordul, ha abban a pillanatban máshogy dönt, akkor vajon mi lett volna. Laura Barnett első könyvében ezzel a gondolattal játszik el. Vannak-e véletlenek, avagy minden előre elrendeltetett? Milyen szerepet játszanak az életünk alakulásában a döntéseink, és milyet a véletlenek? 


Eva és Jim. Tizenkilenc évesek, egyetemisták, Eva Cambridge utcáin biciklizik, Jim sétál. Majdnem összeütköznek. Ez a majdnem-esemény megváltoztatja az életüket. Megváltoztathatja így is, úgy is. Meg változatlanul is hagyhatja, ha mondjuk, nincs ott a majdnem és észre sem veszik egymást. 

Három különféle variácót olvashatunk az életükre, ami fejezetenként változik, tehát egymás után következnek a változatok, egyes, kettes, hármas, majd megint egyes, megint kettes és így tovább. Ez eleinte okozott némi visszalapozási tevékenységet nálam, de egy idő után rájöttem, hogy felesleges, mert fogom tudni követni anélkül is az eseményeket, hogy visszalapoznék minden egyes fejezet előtt. 

Így is volt, egy idő után már annyira lenyűgözött ez a váltakozás a lehetséges életek és életesemények között, a különböző életek teljesen mássága és hasonlósága, hogy faltam az oldalakat és csodáltam az írónőt a fantasztikus ötletért és a még fantasztikusabb kivitelezésért.

Ez egy komoly, igényes történet, mély tartalommal és elgondolkodtató momentumokkal, eseményekkel. Életváltozatokat mutat be, elmulasztott lehetőségekkel és hirtelen jött fordulatokkal.

Egyedi, eredeti történet, melynek olvasása közben óhatatlanul eszünkbe jutnak saját életünk döntései, és el-elmélázunk felette, hogy ha vajon, akkor úgy döntünk, akkor most hol lennénk, és vajon sajnálnánk-e, hogy nem ezt az életet éljük, amit most. Nem, nem sajnálnánk, mert akkor a mostaniról nem tudnánk. 

Nagyon apró dolgokon és döntéseken múlik egy ember életének alakulása, és az is eszünkbe jut közben, hogy akkor meg van-e írva a sorsunk, vagy sem. Vagy több sors van megírva és a döntéseinktől függ, hogy melyiken megyünk végig. És leléphetünk arról az útról? Akkor pedig mi történik? Már ismét egy teljesen másik életet élünk?

Amellett, hogy elgondolkodtat és szórakoztat, kiváló agytrenírozás ennek a könyvnek az olvasása, mert nekünk is bele kell helyezkednünk fejezetről fejezetre azokba a bizonyos életekbe, amelyeket hőseink élnek. 

Nagyszerű karakterek, bámulatos történetvezetés, az élet és döntéseink sokszínűségét mutatja meg, a lehetőségeink végtelenségét, a szerelem erejét. Szívszorító, lenyűgöző, fantasztikusan jó olvasmány volt.

Ám ne olvasd el, ha egy könnyed regényre vágysz. Ne olvasd el, ha csak egy szerelmes, romantikus történetet szeretnél, és akkor sem, ha egy gyors, laza olvasmányélményre van szükséged. Ebbe a könyvbe bele kell tenned magad, ott kell figyelned minden fejezet minden variációjánál, és ha így teszel, akkor érezni fogod a könyv nem mindennapi hatását, mely egy egyedülálló, páratlan élménnyel ajándékoz meg. 

Bea

"Talán mindig így jön el a szerelem, írta a jegyzetfüzetébe: 
észrevehetetlenül siklik át ismertségből bensőséges viszonyba."

*****
"Tudod, hogy küzdeni kell ahhoz, ha az ember bármiféle igazi értéket akar alkotni."

*****
"Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. 
Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, 
de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, 
egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. 
Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is."

*****
"Mivé lett volna nélküled az életem?"

2 megjegyzés:

  1. Most vettem le a polcról, hogy olvassam a szülinapomra vásárolt könyvet, amitől sokat várok! Akkor láttam, hogy te is olvastad és értékelted! Ez megerősít, hogy jó választás! Olvasás után, megvitajuk majd!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, tetszeni fog. Nem egy könnyed olvasmány, de mindent leírtam a bejegyzésben. :) Még jó, hogy megvitatjuk! :)

      Törlés