2020. január 28., kedd

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk


A pipacsok ártatlanok

Egyre több olyan regény születik a magyar kortárs irodalomban, amit örömmel ajánlanék a kötelező olvasmányok közé, mert olyan mondanivalót hordoz, vagy olyan eseményt dolgoz fel, ami fontos és amiről beszélni kell.

Hajdú-Antal Zsuzsanna könyvét is beletenném ebbe a csomagba, annál is inkább, mert szereplői fiatal felnőttek, akik 5 évvel vannak túl az érettségin, de egy olyan baleset részesei voltak középiskolában, ami erre az 5 évre nagyon keményen rányomta a bélyegét.


Amikor Csilla 5 éves osztálytalálkozóra hívja Antit és Korit, nem értettem, hogy miért reagálnak rá olyan furcsán és egyáltalán miért olyan furcsák ők maguk is. Ám hamarosan kiderül, hogy milyen tragédia történt velük a gimnáziumban, milyen szörnyűség árnyékában próbálják folytatni az életüket.

Egy középiskolás buszbaleset következtében hármójukon és az osztályfőnökükön kívül minden osztálytársuk életét vesztette. Ők túlélték a balesetet. Az azóta eltelt öt évben is azt próbálják túlélni. Nem találkoztak egymással, amíg Csilla nem szervezett osztálytalálkozót. Hármójuknak.

Meg azért, hogy emlékezzenek a többiekre. Talán azért is, hogy segítsenek egymáson, hogy továbblépjenek. Továbblépjenek úgy, hogy soha nem felejtik el, ami történt, soha nem felejtik el a többieket, emlékeznek rájuk, de tudjanak élni, anélkül, hogy belerokkannának. Anélkül, hogy hibáztatnák magukat és minden napjuk önmarcangolás lenne.

Kori, aki az önkormányzat művészeti pályázatán nyert pénzt az osztályának ajánlotta fel egy síkirándulásra, soha többé nem festett színeket. Ahogyan életébe beköltözött a szomorúság, a gyász és a saját maga hibáztatása, úgy lettek rajzai feketék, napjai szürkék és komorak. Saját maga és tehetsége elől is bezárkózott, neki a lelke égett el a balesetben.

Anti, amikor nem dolgozik egy belvárosi irodában, leginkább a virtuális világban él, vadnyugati lótolvajok között tölti az idejét. Ám hiába próbál elmenekülni másik világokba, másik életekbe, a vége mindig ugyanaz. Füst, fuldoklás, forróság, áldozatok. Nem tud szabadulni a tragédia emlékétől.

Csilla az utazásba menekült, utazásairól blogot vezet, bejárta a fél világot. Látszólag rendben van, de mi van, ha utazásai csak a menekülést jelentik az emlékei elől? Ha az utazásokkal távol akar kerülni mindentől, ami a balesetre emlékezteti. Miközben bárhová megy, magával viszi az emlékeit.

Ez a három ember végül találkozik, emlékek kerülnek elő, sebek szakadnak fel, a fájdalom még mindig mar, de most már hárman együtt idéznek emlékeket, barátokat, talán együtt könnyebb megbirkózni a tragédiával, jobb így emlékezni, talán ők is életre kelhetnek újból, lesz erejük megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek sokkal nagyobb szüksége van segítségre, mint azt ahogy ők gondolták, és akinek ők is nagyon sokat köszönhetnek. 


Szép, megrendítő emlékezés ez a történet a buszbaleset áldozataira, egy gyászfeldolgozást segítő regény, megbirkózás a lehetetlennel, egy útmutatás, miszerint mindenből van kiút, hogy a legmélyebb gödörből is vissza lehet térni.

- Bea -

"Bárcsak tudnám, hogyan keményedhetnék meg jobban és növeszthetnék valamiféle védőburkot!"

*****
"Bármennyire is akarom, nem kaphatom Korit se szó, se beszéd a hátamra, hogy hazahurcoljam és megkérjem, hogy üssön már össze egy jó tojásos lecsót, bújjon a gyerekkori mozdonymintás takaróm alá, és soha többé ne mozduljon mellőlem."

*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése