2019. október 8., kedd

Kollár Borbála: Alkoss szabadon


Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak

"Minden gyerek egy művész,
a kérdés csak az,
hogyan maradjon művész, 
ha már felnőtt." 

Picassonak ezt a mondatát választotta Kollár Borbála kezdő mottójául gyönyörűszép könyvének. Zergi Borbála fotóssal csodálatos albumot hoztak létre, melyben nem csak beszélnek a kreativitásról, hanem meg is mutatják azt. 


Teljesen magaménak tudom érezni a könyv címadó gondolatát, mely a szabad alkotásra buzdít. Nagyon szomorú és kicsit felháborodott is voltam azokban az időkben, amikor a gyerekeim úgy jöttek haza az iskolából, hogy csak négyest vagy hármast kaptak rajzból a munkájukra. Ezzel éppen a szabad alkotás örömét veszik el a gyerekektől és véleményem szerint egyáltalán nem kellene osztályozni a készségtárgyakat, mert attól, hogy valami nem szabályos, kimegy a vonalból, nem az elvárt színű és formájú, hanem egyedi, teljesen saját, még lehet szép és érhet ötöst, ez teljesen a tanár hozzáállásától függ. 

De ez teljesen más téma, vissza is térek a könyvre, mely szerint a művészet és az alkotás egy végtelenül felszabadító dolog és mindenkinek, gyereknek felnőttnek egyaránt szüksége van arra, hogy valódi kreatív élményeket éljen át. 

Ha pedig a család tagjai együtt végzik a kreatív alkotó tevékenységet, szülők és gyerekek egyszerre ülnek le alkotni, akkor nemcsak egy fantasztikus, közösen eltöltött tevékenység élményével lesznek gazdagabbak, hanem inspirálják egymást, tanítják és nemcsak a gyerekek meríthethetnek ezekből a közös élményekből évek múlva, de a felnőtteknek is inspiráló lehet, valamint azt a jó érzést dédelgethetik magukban, hogy ők mindent megtettek, amivel elősegítik gyerekeik egészséges lelki és kreatív fejlődését. 

A művészetek segítségével gyermekeink az élet más területén is könnyebben boldogulnak majd, mernek új dolgokba belevágni, kipróbálni, megtapasztalni és újrakezdeni. Az alkotó folyamatok során fejlődik a problémamegoldó készségük, nyitottabbak, céltudatosabbak lesznek, szorongások, félelmek oldódhatnak fel bennük. 

A szülők részéről pedig egy jó adag nyitottság szükséges az alkotó tevékenységhez, pl. ne mondjuk azt a gyereknek, hogy a fa nem piros, hanem hallgassuk meg inkább, hogy ő miért rajzolta pirosra. Ne azért morgolódjunk, hogy összekente magát, a ruháját, a lakást, hanem dicsérjük, értékeljük a munkáját és biztassuk.

Ezt a szemléletmódot vallja magáénak ez a könyv, ami nagyon egyezik az én véleményemmel. A könyv két részből tevődik össze, az első részben Bori elmeséli a könyv megszületésének történetét, mesél a blogjáról, néhány szót magáról, alkotóműhelyi foglalkozásokról, önkifejezésről, inspirációról.

Olvashatunk a szabad alkotás módszertanáról, gyakorlati alkalmazásairól, majd 38 fantasztikus, inspiráló ötletet találunk, amelyek a környezettudatosság, az újrahasznosítás és a természetközeliség szellemében keltek életre. Az egész könyvet áthatja a természet szeretete és tisztelete, ezért is találunk szép számmal olyan alkotásokat a könyvben, amelyhez csak ki kell sétálni a természetbe, egy erdőbe, egy rétre és máris tele a zsebünk alkotásra való kincsekkel. 

Készíthetünk lakásdekorációkat,






kerti játékokat,



utazáshoz játékokat és utazás alatt elkészíthető alkotásokat,




ételszobrokat,



én is alkottam egyet az avokádókrém készítése előtt. :)


de készülhetünk ünnepi alkalmakra, szülinapi partira, anyák napjára, húsvétra, halloweenre, vagy karácsonyra, minden ünnepi eseményre találunk kreatív ötleteket, elkészíteni valókat.



Szépséges, igényes, kreatív album, mind tartalmában, mind külsejében, ajánlom nem csak a kreatívkodni szeretők figyelmébe. Soha nem késő elkezdeni, belevágni egy új hobbiba, kipróbálni különböző kreatív tevékenységeket, megtalálni a hozzánk legközelebb állót, mert az alkotás hatalmas örömet ad, megnyugtat, ha pedig gyerekeinkkel közösen alkotunk, akkor csodálatos emlékeket adhatunk mindannyiunknak. 

- Bea -

A könyvet megrendelhetitek IDE KATTINTVA. 




"...szülőként is ebben hiszek. Példát mutatni! Megtanítom a gyerekeimet szeretni az életet, 
észrevenni minden apró csodáját, hogy mindezeket ők is elraktározhassák ma, 
és majd egyszer valahol, valamilyen formában kamatoztassák."

*****
"A boldog gyerek mosolyog, koszos a ruhája, tele vannak a zsebei, vannak titkai, 
tudja használni a fantáziáját, mer cselekedni, tehát ALKOT.  
Mindegy, hogy mit, bármit, akármit. 
A szabad alkotás az, ahol nincsenek mereven, következetesen másolandó minták, 
pusztán egy alapötlet, amit aztán a kreatív gyerek kibonthat, a saját világára formálhat."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése