2019. október 9., szerda

Gyerekeknek: Tiki otthonra talál, Koppány betűket firkál, Matricás Laci és a nagy zenebona


A Most én olvasok! sorozatból ajánlok a figyelmetekbe három kedves kis könyvet, melyek mindamellett, hogy segítik a kezdő olvasókat a tudásszintjüknek megfelelően, még bájosak és szívet melengetőek is. 

Ha még nem hallottatok róla a Most én olvasok! sorozat egy  szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar olvasni tanulok sorozat, öt különböző nehézségi szinttel. 

A NAGYBETŰS SZINT csupa nyomtatott nagybetűvel íródik, oldalanként 2-5 sor található, rövid, könnyen olvasható mondatok, egyszerű, könnyen követhető történetek. A szintek között fokozatos nehezítéseket találunk, kisebb betűket, több sort egy oldalon, összetettebb mondatokat és kicsit bonyolultabb történeteket, például a 3. szintű részekben már oldalanként 8-10 sort találhatunk, bővített és összetett mondatokat, nehezebb és hosszabb szavakat, bonyolultabb történetszövést, de persze ez még mind olyan szinten van, hogy az a megfelelő korosztály számára teljesen érthető és olvasható legyen.

A többi  szint leírását megtaláljátok a Pagony Kiadó oldalán.



Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Ez a kötet a NAGYBETŰS SZINTbe tartozik, éppen megfelelő egy olyan gyereknek, aki már érdeklődik a betűk iránt, megpróbálja összeolvasni az utcán és bárhol található feliratokat, vagy pedig első osztályos és most tanult meg  olvasni. 

Tiki egy hörcsög, aki az állatkereskedés kirakatában várja, hogy gazdára és otthonra találjon. Az ovis Luca és a még szintén oviba járó Pali gyakran nézik vágyakozva a kirakatot és nagyon szeretnének egy hörcsögöt, de szüleik azt mondják, hogy még kicsik hozzá, nem tudnának gondoskodni róla. 

Ezért sóvárogva gondolnak a nagyobb, az iskolás gyerekekre, akik már gondoskodhatnak egy hörcsögről. Közben ők is megnőnek, első osztályosok lesznek, és Tikit meglepő helyen látják viszont.

Bájos, szórakoztató történet, tulajdonképpen egy előzménytörténete a Tiki könyveknek, melyből megtudhatjuk, hogy került Tiki az osztályterembe.

Nagyon szeretnivaló az illusztráció, Tiki irtó aranyos, és úgy egészében tetszenek a rajzok, melyeket Horváth Ildi alkotott meg. 

Az is egy jó dolog, hogy a leghosszabb szavak szótagolva vannak, ezáltal segítve az elolvasásukat.

Dávid Ádám: Koppány betűket firkál

Ennek a történetnek főhőse Koppány, aki hétéves és iskolába készül, ez lesz az első napja. Bátyja Milán, reggel egy füzetet nyom a kezébe azzal, hogy a füzetbe nyugodtan firkálhat.

Az iskolában szóba elegyedik egy lánnyal, Hevesi Hangával, aki megpróbálja kitalálni, hogy hívják Koppányt, miközben a fiú leírja a neve betűit.

Ez természetesen sikerül is, egymás mellé ülnek és megállapítják, hogy igazán jól indul az iskola. 

Ez a könyv is NAGYBETŰS SZINT, a mondatok összetétele és a történet egyszerűsége is ennek megfelelő.

Szerintem a célközönség az egyszerűsége és kedvessége, témája és pozitív beállítottsága miatt kedvelni fogja.
A rajzok Kasza Julianna munkáját dicsérik.


Vadadi Adrienn: Matricás Laci és a nagy zenebona

Matricás Laci egy híres rabló, aki az utcán ballagva egy gyönyörű dallamot hall hirtelen. Rablóként erről egyből az jut eszébe, hogy ő bizony ezt a dalt ellopja. Mikor azt hitte, hogy sikerül, kiderül, hogy nem. Ezért visszamegy a dallam és a tett helyszínére és ellopja a hangszert is, amiből a dallam jött ki. 

De Matricás Laci egy igen ügyetlen, vagy inkább peches rabló, nem teljesen úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeli, ezért a helyzet kicsit bonyolódik. A végén minden jóra fordul,  és Matricás Laci ezúttal sem feledkezik meg a  matricákról.

A történet már kissé kacifántosabb mint az előző két könyvnél, ez egy 3. szintű könyv. Matricás Laci szerethető figura, akinek nem is igazán sikerül a rablás, és akinek tulajdonképpen lehet, hogy nagy lelke van.  Mayer Tamás remek rajzai illusztrálják a történetet.

- Bea -

A könyveket megrendelhetitek IDE KATTINTVA. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése