2019. október 4., péntek

A metszés zsebkönyve

Díszcserjék, bokorfák, rózsák
Gyümölcsfák és bogyós gyümölcsfajok
Alakfák, sövények


Tavasszal megmetszettem az egyik gyönyörű rózsabokromat. Nagyon magasra nőtt, azt gondoltam, hogy csak hasznára lehet. Tavaly nyáron roskadozott a rengeteg sárga rózsától, de alul kicsit már megkopaszodott, ezért megmetszettem,  bízva abban, hogy nagy baj nem lehet belőle. 

Hát lett! Egész nyáron vártam a csodás rózsákat, de csak néha nőtt egy-két bimbó, abból lett néhány virág, és a rózsám így ősz elejére kipusztulni látszik. 



Nem tudom, hogy az én  nem hozzáértő metszésem az oka ennek, vagy valami más, mindenesetre ezt a zsebkönyvet áttanulmányozva remélem, hogy tavasszal több tapasztalattal indulok neki az új kerti évadnak és nem pusztítok ki több rózsát. Kicsit még reménykedem azért, hogy valami csoda folytán a rózsám új erőre kap.

A könyvben nagyon sok hasznos információt találunk a növényekről, felépítésükről, tulajdonságaikról és fajtáikról, szerszámokról, metszőeszközökről és azok használatáról. Nem gondoltam volna, hogy az is fontos, hogyan tartjuk a metszőollót, melyik fele van lefelé és melyik felfelé. Azt is megtudtam, hogy nekünk, hobbikertészeknek a legmegfelelőbb kézifűrész az ívelt fűrészlapú ágfűrész. 

Sajnos azt is megtudtam, hogy egy rossz metszéssel tönkretehetem a növényeimet, mint ahogyan a rózsám esetében ez meg is történt. Nem mindegy, mit vágok és nem mindegy, hogy vágom, milyen szögben és melyik helyen.  Persze, ezt azért magamtól is tudom, de örülök, hogy hamarosan alaposan kiművelem magam metszési alapismeretekből és új szintre emelem hobbikertészkedésemet. 

A könyv nagyon jól megmagyarázza, hogyan metsszük meg a fiatal növényeket, hogy már fiatal korban elkezdjük a formájának kialakítását, mi célt szolgál a gyógymetszés és milyen a virágzást elősegítő metszés. Hogyan kell metszenünk, ha minél nagyobb díszítő hatást szeretnénk elérni, hogyan neveljük speciális formára és milyen rendszeres ápolási munkákat kell elvégeznünk. 

Rájöttem arra is, hogy miért nem, vagy csak alig virágzik az aranyeső bokrom, de remélem ezután már nem így lesz, még nincs késő talán, hogy rendbe hozzam. Nagyon sok virágzó bokor, cserje metszési útmutatóját kapjuk ebben a könyvben, virágonként, mondhatnám azt is, hogy személyes tanácsadást kapunk. Nem gondoltam, hogy a kerti hortenziámra is ráfér időnként egy alakító metszés és nem csak annyi, hogy tavasszal levágom az elszáradt részeket, hanem a metszéssel én is segíthetek neki a virágzásban. 

A könyv alaposan eligazít a metszés világában, megtudhatjuk hogyan hozhatjuk helyre a metszési hibákat, mihez kezdjünk a vadhajtásokkal, gyökérsarjakkal, hogyan ápoljuk sérült és beteg virágainkat. 

Nagy fejezet foglalkozik a rózsák metszésével, képekkel illusztrálva. A kezdő mondatok egyike nagyon tetszik nekem és teljesen igaz: 

Minden rózsa egyéniségnek tekinthető. 

Megismerhetjük a bokorrózsák, a virágágyi rózsák, a kúszó rózsák, a kisméretű bokrot nevelő rózsák, a miniatűr rózsák, a vadrózsák, a magastörzsű rózsák metszését és gondozását, valamint a trágyázást, növényvédelmi tennivalóinkat és téli gondozásukat is.  Ez a fejezet az egyik kedvenc részem. 

Természetesen a gyümölcsfák metszése is hangsúlyos részt kap a könyvben, gyümölcsfánként alapos, részletes instrukciókkal, ábrákkal és fotókkal ellátva. A kedvezőtlen időjárási hatásokról, kártevőkről és kórokozókról, valamint ezek megelőzéséről is kapunk tanácsokat. 

Alakra nyírt lombhullató növények kialakításához is igen kreatív és hasznos tippeket és ötleteket kapunk, valamint alakzatok kialakításába is belevághatunk a könyv segítségével.

Nagyon hasznos és látványos ez az A5-ös méretű, ám vastag zsebkönyv, szerintem mindent megtalálhatunk benne, amit a metszésről tudni kell, de még azon is túl is rengeteg információt és segítséget ahhoz, hogy a kertünk ápolt, gondozott és csodaszép legyen. 

A több száz színes fotó szemet gyönyörködtető, a rajzok szemléletesek és hasznosak, a leírások világosak, érthetőek. Minden kertimádónak ajánlom ezt a könyvet.

- Bea -

A könyvet IDE KATTINTVA meg is rendelhetitek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése