2019. szeptember 12., csütörtök

Varga Szilárd: Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban


A könyv sejtelmes, titokzatos borítója és a beszélő cím, egy hasonlóan sejtelmes, varázslatos mesét rejt magában. Nagyon hamar elragadott ez a történet magával, olyan témával foglalkozik, ami nem gyakori egy könyv esetében, mesekönyv pedig még ritkábban foglalkozik ezzel a témával. 

A Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban a magyar mágia világába, a tündérek, manók, boszorkányok és sellők országába repít el bennünket, ezáltal megalkotva egy izgalmas, fantasy történetet, amit minden tündérrajongó gyerek és felnőtt figyelmébe ajánlok.


A 8 éves Lele és két évvel fiatalabb húga, Lilla kalandjai akkor kezdődnek, amikor a solymári házban nyaralnak, és egy meleg napon a kertben játszanak. A kert egyik sarkában lévő bokor takarásában egy varázskapura bukkannak. Kíváncsi és bátor gyerekek lévén természetesen ki szerették volna deríteni, hová vezet a kapu. 

Még aznap este sor került a nagy kalandra, melyben kiderült, hogy a kapu a bűzös mocsárhoz vezet, ott pedig még egy varázskaput találtak, ami Tündérország kapuja volt, és normális esetben az emberek számára láthatatlan. 

De Tündérországban problémák adódtak, a kapu a gyerekek számára járhatóvá vált, és ők - mint bármelyik gyerek tette volna - be is léptek rajta. Ettől kezdve estéről estére visszatértek és csodálatos, félelmetes kalandok vártak rájuk. A tündérek segítségre szorultak, amely segítségben nagy szerepe volt Lelének és Lillának. Lele bátorságának, Lilla hatalmas szívének és még más fontos dolgok is kiderültek róluk a mese közben.

Találkozhatunk magával Regina tündérkirálynővel, Lél tündérkirályfival és megismerhetjük a tündérek világát. A mese észrevétlenül vezet be a magyar mágia és mondavilágba, megtudhatjuk, hogy a tündérek között is lehetnek ártó szándékúak, akárcsak az emberek között, éppen egy ilyen ártó szándékú banyatündérré változott tündér sodorta bajba a tündérek országát. 

Megismerhetjük a manók világát, a sziréneket, 
találkozhatunk gonosszá vált sármanókkal, 
óriási varangyos békákkal és félelmetes pókokkal. 
Erd király, Manóvár ura szövetkezik a tündérekkel 
és a szirének is a jó oldalra állnak, hogy ezt a varázslatos világot megmenthessék. 
Még egy sárkány is csatlakozik a csapathoz, 
és összefog a négy őselem, a föld, a víz, a tűz és a levegő 
összes képviselője, 
hogy visszaállítsák békés, nyugodt, varázsvilágukat. 

Közben Lele és Lilla nagypapájuk meséiből is sok érdekességet megtudnak a rég élt magyar emberek, az ősök világáról, amikor még a különböző elemek és őserők  képviselői akár szavak nélkül is megértették egymást, és már akkor is tudták, hogy összefogással sokkal többet elérhetnek, mint egyedül, mesélt nekik táltosokról, varázsfákról, mágusokról, tiszteletről és bátorságról. 


Izgalmas mesefolyam, ráadásul olyan mese, amely észrevétlenül tanít is. 
A kalandok közben sok érdekes dolgot megtanulhatnak észrevétlenül a gyerekek 
a magyar tündérvilágról, az ősi magyarok hiedelemvilágáról, 
az őselemek jelentéséről.

A mesék kisebbeknek, 5-7 éveseknek esti meseként is olvashatók, a 8-9 évesek pedig már magukban is elmerülhetnek ebben a fantasztikus lényektől hemzsegő világban.

Néhány fákkal kapcsolatos érdekesség az ősi hitvilágból: 

- Ahol tölgy, kőris és galagonyabokor hármasa van, ott tündérek gyűlnek össze.

- Ahol két tölgyfa egymás mellett áll, ott van Tündérország bejárata.

- A Bodza tündérfa, ha május elsejét megelőző éjjel bodzakoronát viselsz, akkor megláthatod a tündéreket. Kivágni tilos!!!

- Mogyoró tövében fogant gyermek gyönyörű lesz.
/Forrás: http://tisztaforras.info/magikus-fak-1//

- Bea -

A könyvet IDE KATTINTVA megvásárolhatjátok.

Miközben a bejegyzést írtam, ezt a zenét hallgattam, úgy gondolom, hogy a meséhez is nagyon jól passzol. 


"Megértette, hogy az elemek ereje, nemcsak harcra, pusztításra, hanem gyógyításra 
is használható. Valamint gyökeret vert benne egy érzés, vagy inkább sugallat. 
Sugallat arról, hogy talán minden indulatunk, érzelmünk mögött is ugyanezen 
az elemek rejtőzhetnek."

*****
"Ti tényleg nem vagytok egyszerű gyerekek!"

*****
"- Szóval, valamikor nagyon régen, a mi mágusaink együtt lélegeztek a tündérekkel. 
Akkor még minden mágus tisztán látta és ismerte e tündérek titkait. 
Aztán egy napon, a tündérek kétségbeesetten  keresték fel népünk 
legbölcsebb varázslóját. 
Sokáig időztek a keres sátorban, ahova senki nem mehetett be addig, 
amíg a tündér el nem hagyta a tábort. Csodálatosan szép jelenség volt. 
A törzs fiatal harcosai egyből mind szerelmesek lettek 
abba a fehér ruhás, légies tündérlányba. "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése