2019. augusztus 23., péntek

Blogfaggató Sándor Erzsivel



Sándor Erzsinek az idén jelent meg harmadik könyve, Meddig jössz címmel. A könyvről és színházról, írásról, kikapcsolódásról és olvasásról kérdeztem Erzsit a legújabb Blogfaggatóban.


Elolvastam a harmadik könyvedet, mely a Meddig jössz címet kapta. Volt más ötleted is? Tudtad már az írás elkezdésekor, hogy mi lesz a címe?
Dusán szövege és Presser zenéje adta a ritmust a könyvhöz, őket idézem a fejezetek elején, és biztosan tudtam, hogy Meddig jössz lesz a regény címe már akkor, amikor egyetlen mondatot sem írtam még le belőle.


Mennyi van belőled Liliből, mennyire gyúrtad bele a saját gondolataidat és tulajdonságaidat az életébe, a problémáiba, a gondolataiba és a szerelmébe?
A színész is a saját életéből, idegrendszeréből dolgozik, nem hiszem, hogy ez másképpen lenne azoknál, akik regényt írnak. Ők Bovaryné én meg Lili vagyok, belátom, hogy ez minőségi különbség, de ez van.

Sok éve hátat fordítottál a színészi, színházi pályának. Volt ennek valami konkrét oka vagy egyszerűen csak úgy érezted, ez nem a te utad? Szerettél színésznő lenni? Más jobban szerettél volna lenni?
Véletlenül kezdtem el a Magyar Rádióban riporterkedni és elképesztően élveztem, hogy a saját gondolataimmal szórakozhatok, nem egy előre megírt anyaggal. Váratlanul és nagyon boldoggá tett a hely, a lehetőség, a kollégák, az a helyzet, hogy dúlt a Médiaháború, amibe a fejem búbjáig belemerültem. Az akkori helyzetnek köszönhetően egyik napról a másikra lettem újságíró, jelentem meg a 168Órában. Olyan sikereim lettek, amilyenekről színésznőként álmodtam. Hülye lettem volna nem benne maradni. Miközben szerintem egész életemben színésznő maradtam. De ez nyilván születési hiba.

Könnyű volt ezt a könyvet megírnod? Ment simán és gördülékenyen, nem jöttek elő rossz emlékek?
A rossz emlékek ilyenkor a legjobbak, mert legalább van mit megírni. Egyébként munka. Sokat kell ülni, bírni kell ülőizmokkal, mert a sok ülésben megfájdul az ember feneke.

Újságíróként rutinod van az írásban, mennyire más egy könyvet megírni, mint egy kritikát vagy egy cikket? /A hosszától eltekintve persze./
Nem tudom. Lehetőleg jó, ha emlékszem arra, hogy hol hagytam abba az előző nap és nem felejtem el, hogy kit hogyan neveztem el. Elfelejtettem. A szerkesztőm gyomlálgatta ki az összevissza neveket. Egyébként két nyáron naponta írtam és egy menet szinte mindig 8000 karakter. Valahogy leülök és írni kezdek, az egyszerre annyi lesz.

A szerkesztőn kívül ki olvassa el megjelenés előtt a könyvedet? Odaadod barátoknak, hogy véleményezzék? Gyerekeid olvasták a könyveidet? Kritikusak veled szemben?
Gyerekeim olvasták. Mondjuk. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy a lányom is. De lehet. Nem volt elvárás. A szerkesztőmön kívül Szüts Miklós festőművész barátomnak adtam oda, mert bármit mond, azt képes vagyok elviselni.


A három könyved közül melyiket írtad meg legnehezebben? Az Anyavalya megviselt-e érzelmileg? A Szegény anyám, ha látnám című könyvedben együtt írtál a fiaddal. Ennek a könyvnek a megírása sima ügy volt, vagy voltak szülő-gyerek vitáitok közben?
Egyik könyvem sem viselt meg érzelmileg. Azt hiszem arról, ami megvisel éppen, nem is lennék képes írni. Munka volt a szöveggel, más nem történt. A fiam meg írta azt, amit gondolt. Annyira nem voltak vitáink, hogy nem is találkoztunk egész nyáron. Elküldtem neki, elolvasta, hozzáírta, visszaküldte, ment a szerkesztőhöz. Így.

Nagy élmény volt, hogy így beleláthattam egy vidéki színház életébe, közvetlen közelről láthattam összetartást és harcokat, kudarcokat és sikereket, félelmeket és örömöket. Ez jellemző egy fővárosi színházra is, vagy ott teljesen máshogy zajlanak és működnek a dolgok? 
Az egymásrautaltság miatt nyilván a vidéki társulat sokkal zártabb, mint a fővárosi. De sosem dolgoztam fővárosi társulatnál, igazán fogalmam sincs, hogyan működük, miben más, csak képzelem.

Ugyanez a kérdés az időre vonatkozóan is, miszerint egy mai vidéki színházban is hasonlóan zajlanak a dolgok, vagy már nincs ennyire egyben a társulat?
Erről aztán végkép nem tudok semmit. De azt sejtem, hogy az emberek még kiszolgáltatottabbak, még jobban féltik a kenyerüket és a lehetőségeiket és gyanakvóbbak. A világ nem lett barátságosabb hely és ez nyilván mindenütt érződik


Gondolod, hogy egy vidéki színházi társulatban a közelség és a folytonos együttlét miatt vannak közelebb egymáshoz az emberek, ezáltal többet tudnak egymásról és szívesen segítenek is egymásnak, őszintébbek egymással?
Ez az én élményem a nyolcvanas, kilencvenes évekről és lehet, hogy mással nem így történt. Szerettem a kollégáimat, többnyire ők is engem, és ez a szeretet sokukkal a mai napig tart.

Ugyanakkor az érem másik oldala, a rendező és a színészek viszonya. Könyvedben megalázónak tűnik, ahogyan Miklós, aki vendégrendező Lili színházában, tizenhétszer elpróbáltat egy bizonyos kezdő jelenetet. Ahhoz hogy ezt kibírja valaki, nagy alázat és erős idegrendszer szükséges. Túl lehet a próbák végén lépni ezeken a megalázó rendezői utasításokon, vagy mint tüske, sokáig benned marad? 
Ha egy rendező azt látja, hogy a színész nem elég nyitott, ha nincsen birtokában az eszközeinek, akkor megtámadja a színész idegrendszerét. Ez egy technika. Meg kell tanulni a szakma megtanulható részét, elég nyitottnak, kreatívnak, ugyanakkor formálhatónak kell lennie egy színésznek ahhoz, hogy ezt megússza. Nálam tehetségesebb kollégákat már fiatalon sem akasztottak ki a rendezők. Én eleinte sajnos nem voltam sem elég érett, sem eléggé felkészült a feladatokra.

Magánemberként mi a véleményed a Miklós karakterű férfiakról? Azokról, akik nem mernek lépni. Vagy nem akarnak. 
Ha nem valami sármos pszichopatát szedtem össze, mindig halálra untam magam. Hááát, ennek, meg ez az ára. A mulatság vérre megy.


Szerinted színésznek születni kell? Érezni kell már egészen fiatalkorodban, netán gyerekkorodban, hogy színész akarsz lenni? Te hivatásnak tekintetted vagy egy szakmának, amikor színésznő voltál?
Gyereknek kell születni, abból bármi lehet. Színész szerintem az akar lenni, aki kórosan szeretmániás és az azonnali siker a legfontosabb a számára, mert akkor megnyugszik, hogy szeretik. Ki lehet nőni.

Amikor a rádióban kezdtél dolgozni a színház után, az nehéz váltás volt? Vagy azt érezted, hogy ez a te közeged, ezt szereted csinálni?
Nem volt nehéz és boldogság volt. Nagyjából mind a húsz évét élveztem.

Mit csinálsz manapság? Úgy érzed a helyeden vagy?
A Magyar Színház sajtósa vagyok. Az újságíró szakmát ismerem, a színházat szeretem, a színészek elismeréséért bármit képes vagyok megtenni, és semmiféle reklám kedvéért nem mondok mást, mint amiben hiszek, és ami a meggyőződésem. A szerencse az, hogy nem is várják el tőlem. Amúgy is különös képességem nekem az, hogy jól tudjam magam érezni a bőrömben.

Bosszant, amikor azt kérdezik a könyved megjelenése és elolvasása után azonnal, hogy mikor jön a következő?
Nem bosszant, de nem tudok rá válaszolni semmit. Azt gondoltam, hogy három történet van bennem, ezek akkor megvannak.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol? Hogyan tudsz lazítani?
Nem dolgozom, és nem csinálok egyáltalán semmit.


Facebook oldaladon láttam, hogy mostanában akadt egy sünbarátod, a cicád is elég viccesen nyalakodik egy pohárból és kutyád is van. Bemutatnád őket? Mit jelentenek számodra az állatok?
Két macskám és két kutyám van. A volt mesterségtanárom szerint azért vannak, mert hiányzik a közönség. Lehet. Neki is van egy kutyája. A sün átmenő forgalom a barátnőm surányi kertjében ahol nem csinálok semmit. Lehet, hogy nem egy sün, hanem több, de én mindig csak egyet látok.

Mi az, amivel fel tudnak bosszantani? 
A csökött, ostoba, előítéletes, vakhitű, manipulálható tömeg az bosszant és felháborítanak azok, akik ebből hasznot húznak és szítják az országos gyűlöletet.

Könyvesblog lévén egy szokásos kérdés. Mit olvasol most? Van-e kedvenc íród? Mire emlékszel gyerekkorod, és ifjúkorod meghatározó könyveként?
Jolsvai András: Nincsen számodra hely című könyvét olvasom és Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem regényét fejeztem be.


Gyerekkoromban minden pöttyös és csíkos könyvet imádtam, kamaszkorom legfontosabb könyve Kertész Ákos Makrája, később Garcia Marquez, Bulgakov, Camus, Örkény, Karinthy Frigyes, József Attila, Fejes Endre, mint a korosztályomban mindenkinek. Aztán a szakmából kifolyólag rengeteg drámát olvastam a görögöktől az oroszokon át Brechtig és az amerikaiakig. Meg persze Szép Ernő és Molnár Ferenc. Aki meg egy életre az Kurt Vonnegut.


Köszönöm, Sándor Erzsinek, hogy válaszolt a kérdéseimre,  imádom a válaszait, és reménykedem, hogy lesz még  negyedik könyv is. Ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

A fotókat a szerző facebook oldaláról kölcsönöztem, köszönöm, hogy használhattam őket. 

A Meddig jössz című könyvről írt értékelésemet IDE KATTINTVA olvashatjátok.

A Szegény anyám, ha látnám című értékelésemért IDE KATTINTSATOK.

Ha pedig elolvasnátok az Anyavalyáról írt bejegyzést is, akkor KATT IDE.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése