2019. július 9., kedd

Balaton Sound 2019


Balaton Sound után két nappal már tudjuk, hogy rekord látogatószám volt az idei évben a fesztiválon. 172 ezer ember látogatott el a Soundra, és szombaton ki kellett tenni a "megtelt" táblát. Ebben a 172.000-ben mi is ott voltunk, mégpedig éppen szombaton látogattunk ki, amikor valószínűleg a legtöbben voltak.

Mivel egyikünk sem volt még soha a Soundon, ezért nagyon kíváncsiak voltunk. Már kora délután megérkeztünk, viszonylag gyorsan találtunk a parkolóban helyet, és pillanatok alatt meg is szereztük a karszalagjainkat, még ott a parkolóban elhelyezett  jegyátvevő ponton.




Ezután egy 5 perces séta Zamárdi nyaralóövezetében és már a parton is voltunk, a bejáratnál szintén pillanatok alatt bejutottunk, és kezdődhetett a móka. 




Itt még látszik a kora délutáni nyugalom, mindenki a parton heverészik,
vagy a szállásán a tegnapi napot heveri ki. 
Először körbesétáltuk a fesztivál területét, ami ebben a hatalmas kánikulában óriási méretűnek tűnt, amúgy nem kicsi, de nem is nagy, éppen olyan fesztivál méretű. :D 




A Nagyszínpad délután 

Háttérben a VIP-terasz


Ilyen autók is körbejártak és locsolták a fesztiválozókat.


Sokan voltak már ekkor is, nagyrészük napozott, vagy heverészett a parton, másik nagyrészük az ételes és italos helyeken üldögélt, vásárolt, evett, egy kis részük keményen partizott a 60 fokban egy sátortető alatt, a többiek fel-alá sétálgattak, és időnként meg-megálltak a vízágyúknál. 

Hamar rátaláltunk egy vízpermet ágyúra, vagy nem tudom, mi a neve, és amint felszabadult egy hely az alatta üldögélő sávban, ahol néha megcsapott a permet, de nem jött ránk állandóan, oda én levetettem magam, és itt nagyjából másfél-két órát elüldögéltem, nézelődtem, fotókat készítettem, egyszóval élveztem a nyugalmat, a semmittevést, az agyam teljesen kikapcsolt. Közben persze mindenhonnan jött a zene, elég magával ragadó volt a hangulat. 

Ez egy életmentő eszköz volt a forróságban. :)

Állítom, az egyik legnépszerűbb hely volt szombat délután a vízpermet közelében. Volt aki, hosszasan ácsorgott, volt, aki megállt fél percre és már ment is tovább, volt, aki táncot lejtett örömében, de mindenki arcán látszott a boldogság. :D 














Este 6 órára hatalmasra duzzadt a tömeg, aznap este a Nagyszínpadon fellépő Armin van Buuren produkcióján húszezer ember adta át magát a zene bűvöletének. A nagyon felpörgött helyeket és társaságokat kikerültük, megteremtettük a magunk kis nyugalmát. Az azért tagadhatatlan, hogy a nap második felére sokan annyira hangulatba jöttek, hogy már ők maguk sem voltak benne biztosak, hogy milyen nemzetiségűek. 


Kapcsolatok szövődtek és értek véget a szemünk előtt, csajozós, pasizós szövegek szálltak a levegőben, félmeztelen kigyúrt és nem kigyúrt férfiak vállalták fel és mutatták meg magukat az alul parányi tangabugyiban és felül szinte láthatatlan topban táncikáló lányoknak. 

A fesztivál divatja nagyon sokszínű, fiúknál a lábszárközépig felhúzott zokni, a rövidgatya felett az alsógatya kilátszó csíkja, a térdnadrág, hosszú ujjú, felhajtott gallérú inggel éppen annyira jelen volt, mint lányoknál a bikini felé felvett hosszú horgolt, vagy muszlinmellény, a shortra derékban megkötött bőrkabát, rengeteg glitter,  flitter, csillámtetkó és a színes, póthajas fonások. A fesztivál délutáni slágere egyértelműen a fürdőruha és a flamingós, unikornisos, lámás, fánkos, kaktuszos, stb. úszógumik voltak.

Le vagyok maradva a divatban, nem tudom,
mikor lett újra menő a lábszárközépig felhúzott zokni a 80-as évekből.

Nyilvánvalóan valamikor divatba jött, mert nagyon sokat láttam .... 



Na ő az, aki nem divatozott, egyszerűen csak felhúzta a szandiját.
Lehet, jobban járt volna ő is zoknival? 






Az est folyamán még üldögéltünk sokat a Balaton parton, járkáltunk egyik helyszíntől a másikig, hallgattunk ezt-azt, ettünk lángost és pizzaszeletet, egy-két kávét és lattét, töltöttünk telefont, bámészkodtunk a bungee jumping alatt, láttunk performansz egyensúlyozó művészt (vagy artistát) az óriáskerék tetején, megnéztük a fodrászműhelyt, a tetoválószalont.





Amúgy szemetet sem sokat láttam, mert egész nap, folyamatosan takarítottak, ami hatalmas meló lehetett ennyi ember között. A Soundon fontos a környezetvédelem, elindítottak egy faültetési programot, melynek keretében minden évben 10 fát ültetnek el, egy-egy sztárvendég résztvételével. Idén Armin van Buuren is ültetett fát a hazai sztárok mellett. A The Chainsmokers amerikai DJ duó idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívták fel a figyelmet, de tavaly például az értő olvasásért kampányoltak. Szimpatikus páros! :D



Mindent összevetve nekem pozitív élmény volt a Balaton Sound, rossz tapasztalatom nem is volt, a hatalmas tömeg egy békés, nagy, bulizó családot alkotott, ahol mindenki azt csinálta, amihez kedve van, olyan öltözékben volt, amiben jól érezte magát. Én is jól éreztem magam, szuper hangolódás volt ez a szombat a nyár további fesztiváljaira. Köszönöm a lehetőséget! 

- Bea -

Coca-coláéknál már keményen gyúrnak a karácsonyra.
Fel a kezekkel, aki tudta, hogy a télapó nem is bakancsban jár.


Balaton Sound viselt lettem. A blognak köszönhetően eljutottunk mi is az esemény szombatjára. Alig volt ismerős név az előadók közt, de akikről hallottam már, azok se az én nótámat húzzák. Sebaj, tapasztalatokat gyűjteni megyünk. 

Fesztiválra járós múltamból adódóan volt némi elképzelésem és talán elvárásom a Sound-dal kapcsolatban. Anno, mikor elindult, olyan fellépők voltak, akiket ismertem és nagyon szívesen hallgattam volna, de akkoriban nem jutottam le a Balatonhoz. 

Mostanra a felhozatal annyiban módosult, hogy leginkább a klubzene rajongóinak, az edm stílust szeretőknek szól a feszt. Így végülis nem volt konkrét szereplő, akire vártunk, csak "sodródunk az árral" beállítódással vágtunk neki. 


Sikerült baromi meleget kifognunk (mondjuk júliusban ez nem meglepő), meg is kapta a kopasz buksimat a nap egy kicsit. (Mert a fényvédő krém sokkal inkább a kocsi hátsó ülésén fejti ki a hatását, mint a táskánkban, vagy méginkább a bőrünkre felkenve.)

Először egy séta keretében végigbattyogtunk a területen. Kerestük a sajtós sátrat, térképünk is volt róla, de valahogy nem sikerült a nyomára bukkannunk. Ekkorra már eléggé napszívva, kitikkadva kerestünk egy pultot (egy víz, semmi szesz) meg egy árnyékos helyet.


Szerencsére a "vízpermetágyú" mellett találtunk szabad placcot, úgyhogy még egy-egy szelet pizzával megtámogatva le is ültünk, hogy egy kis megfigyelős 2,5 órácskát eltöltsünk. Amit előszőr nem igazán tudtam hova tenni. Ugyanis régen ilyenkor a srácokkal valamelyik pult közelében foglaltunk helyet, és nemes egyszerűséggel vedeltünk. Mivel ez az opció már nem játszik szerepet az életemben, ezért először meg is kérdeztem, úgy fél óra eleltével, hogy most akkor itt fogunk ülni???? 


Miért, mit csináljunk? - jött a visszakérdés. Ezen elgondolkoztam. Tényleg, mit? Lődörögni nincs kedvünk, nem piálunk, nem vagyunk halvérűek sem, tehát a fürdőzés is kihúzva. Végül is itt ülünk a viszonylag hűvösben, ettünk, kávéztunk, az első fellépőkig meg van még kb 1,5 óránk. Hát, akkor kapcsoljunk nézelődő üzemmódba. 



Így legalább volt alkalmunk megfigyelni kicsit a fesztiváldivatot. Ami a fiúknál a 80-as évekre emlékeztető, sípcsonttakaró zoknit, színes ingeket (már aki nem bőrben feszített) jelentett, lányoknál itt-ott fellelhető függöny (nem tudom egyszerűen máshogy leírni), természetesen bikini (sokszor épp annyi, amennyi nekem a pólóm ujjából elkészíthető), valamint tesis hátizsák viselésében teljesedett ki.


Kaja, pia persze mocskosul drága, de ha már megvetted a belépőt, ami szintén nem kevés, akkor szerintem már ne kezdj el az árakon rugózni. A sound sosem volt olcsó. Nem is lesz. Ennyi.

Estére aztán csúnyán megtelt a fesztiválterület, nem tudok számadatokat, de ha tippelnem kellene, akkor a nagyszínpad előtt kb. 8-10 ezer ember lehetett. (azóta olvastam: 20 ezer ember volt) A többi helyszín is megtelt, de ez szombat lévén egyátalán nem volt meglepő. Légkondis, rácsosajtós trezorban telefont töltöttünk, fél7 tájékán még a wc-k is 10 pontosak voltak, a lángos hatalmas és finom, az ásványvíz az "eldugottabb" standoknál hideg is volt. 




Láthatóan mindenki jól érezte magát, a vip-ben is ment a feszítés. Összességében jó hangulat uralkodott, és ha belegondolunk, akkor nem is kell ennél több. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek!


- G. -



Végül pedig álljon még itt néhány kép, csak a hangulat kedvéért:










Csak azért, hogy rólunk is legyen egy kép. :) 







- itt a vége -

2 megjegyzés:

  1. Na ez kérem egy komplett riport volt! Nagyon jók a képek és a leírások! Kedvet kaptam elmenni és szétcsapni magam a hecc kedvéért! Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!!! :)) Akkor irány az EFOTT! Holnap ott leszünk. :D De ajánlom még figyelmedbe a szintén Zamárdiban megrendezendő B.my Lake fesztivált, aug.21-24. között. :D

      Törlés