2019. március 5., kedd

Martin Kay: Eastern



Mielőtt belevágnék, le kell szögeznem: nem olvastam még mangát, mindeddig nem tudtam, mi az anime és a manga közötti különbség, (most már tudom, mert utánaolvastam) és nem éreztem még késztetést arra, hogy mangát olvassak. 

Mondhatnám, hogy az életkoromból adódóan, de ez nem volna igaz, mert akkor mesét sem, és ifjúsági könyveket sem kellene feltétlenül olvasnom. Nem tudom, valahogy távol maradtunk eddig egymástól, de ez még változhat.

Így én most egyszerűen csak illusztrációknak fogom nevezni a könyvben szereplő manga-szerű rajzokat, amik nagyon tetszettek nekem, alapból szeretem, ha egy könyv tartalmaz illusztrációkat. Az tetszett különösen a képekkel kapcsolatban, hogy tényleg azt ábrázolták, ami a történetben megjelent a szemünk előtt, nem keltett csalódást, nem kellett gondolkodni, hogy ez most vajon melyik jelenet lehet. 

Ami szokatlan volt, és kicsit nehezen barátkoztam meg vele, az az akciójelenetek részletessége. Mintha csak egy akciófilm elevenedett volna meg a szemem előtt, annyira aprólékos és alapos leírást kaptam egy-egy akcióról, tűzpárbajról. Miután pedig megbarátkoztam vele, és a szereplőkkel együtt éltem át a lövöldözések és menekülések izgalmát, kezdett kibontakozni a szemem előtt egy nagyon különös és érdekes világ, amelyre egyre inkább kíváncsi lettem.

Két főszereplőnk véletlen találkozásából egy kényszerű együttlét születik, és ketten vándorolnak a könyv lapjain tovább, mi pedig kíváncsian figyeljük, mi fog kettősükből kisülni. Barátság, szerelem, bajtársiasság, vagy csak a közös, vagy legalábbis hasonló cél tartja őket egymás mellett?

Yuko, egy fiatal lány, aki haraggal szívében makacsul üldözi Corbent, a zsoldosvezért. Először azt gondoljuk azért, mert kiirtotta a családját, de a későbbiekben rájövünk, hogy sokkal több is van itt a háttérben. Vajk szintén Corbent akarja kézre keríteni, így tulajdonképpen mindketten jól járnak a véletlen találkozással. 

Viccesek voltak ők ketten, amikor éppen nem lövöldöztek és nem menekültek, sőt ahogy bontakoznak ki a történet szálai, jobban megismerjük őket és rájövünk, hogy mindkettőjüknek megvannak a maguk feldolgozatlan problémái, attól, hogy kifelé keménykednek, önmagukban még az érzelmeikkel, emlékeikkel, múltjukkal is viaskodnak. 

A történet világa nagyon egyedi, egyszerre western és posztapokaliptikus, modern és régies. Az Uráli Köztársaságban járunk, ahol a frissen trónra került Bagoáz nevű diktátor vette át a hatalmat és uralja a fennálló világot, hőseink pedig nem tudni pontosan milyen céllal és szándékkal üldözik a zsoldosvezért, mint ahogyan azt sem, hogy kinek milyen titkai vannak. 

Úgy érzem a történet folytatásában érnek még bennünket meglepetések, a történet befejezése volt az első ilyen meglepetés, és elgondolkodnivalót is adott bőven. Jó kis ifjúsági regény ez, ami a következő részekkel fog igazán beérni, ahol még jobban kibontakozhat az első részben felépített világ, megtudhatjuk talán azt is, hogy mi történt a múltban, hogyan jutott az emberiség a jelenlegi helyzetbe. 

Olvasmányos, vicces, fantáziadús, és egy röpke pillanatra feltűnő karakterért még egy Könyvutca különdíjat is adnék a szerzőnek:

"A szerencsétlen flótás továbbra is habozott szólásra nyitni a száját. Hátratenyerelt a bárpultra, és tapogatózni kezdett a sapkája után. Borvirágos orra megrándult, foghíjas szájából cefreszag áradt. Miután meglelte a koszlott tökfödőt, félkörívben végigtörölte vele a pultot, majd zsíros hajára nyalta koronaként.
- Én... én... Nekem most... Ha megbocsát... kevés itt a' zoxigén!
.......
- Mi-mit óhajt tőlem?
- Tudni szeretném, mi dolguk itt a zsoldosoknak - felelte Vajk, bár mind kevesebb reményt táplált aziránt, hogy érdemi választ kap.
- Hát, hogy akarjam magának kifejezni - dünnyögte Deril némi szünet után. "



A fiatal magyar szerzőről többet megtudhattok, ha ellátogattok a honlapjára:

https://www.facebook.com/martinkaywrites/

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a lehetőséget!

    Az Eastern folytatása 2020 őszén érkezik! Ha szeretnétek többet megtudni a regényről, kíváncsiak vagytok a műhelytitkokra, akkor kövessetek az alkotói oldalamon: https://www.facebook.com/martinkaywrites/

    VálaszTörlés