2018. november 30., péntek

Bernhard Schlink: Olga



Egy egyszerű női név: Olga. Mennyi mindent foglal magába ez az egyetlen név. Egy korán elárvult kislányt, egy reménykedő és vágyakkal teli fiatal lányt, egy szerelmes fiatal nőt, és egy bölcs, szeretettel teli életet. Egy egész életen át elkísérhetjük Olgát és mire élete végére érünk, úgy érezzük majd, mintha egy jó barátunkat veszítettük volna el.

A történetet a szerző három részből építette fel, mely három részt Olga személye, szerelme és szeretete köt össze. Az első részben az alig egyéves Olgát ismerjük meg, akit édesanyja gyakran beadott a szomszédasszonyhoz, aki többet látta a szomszédasszonyt, mint a szüleit, és azt is neki köszönhette, hogy egyáltalán megtanult beszélni és megérteni a világot.  Majd megtanította írni és olvasni.

2018. november 29., csütörtök

Dan Moore: Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve



Nálunk a családban nagy népszerűségnek örvendenek a különböző rejtvényes, rejtélyes feladványokat tartalmazó könyvek, főleg Bence és Titusz forgatja előszeretettel és képesek hosszasan elmélkedni a megoldáson. 

Nem, ez így nem teljesen igaz. Bence képes hosszasan elmélkedni, ami napokat is magában foglal, Titusznál a hosszas elmélkedés max félórát jelent, ha ennyi idő alatt nem találja ki a megoldást, akkor hátralapoz és megnézi.


2018. november 28., szerda

Jodi Picoult: Életszikra



Jodi Picoult önmagához hűen ismét nagyon érzékeny témához nyúlt. Ebben a regényében a még meg nem született gyermekek, a magzatok jogait, illetve a várandós nő jogait állítja szembe, vagy boncolgatja egymás mellett, mindenféle nézetből és megvilágításban.

Méghozzá egy túszdráma kellős közepén kapcsolódunk be a történetbe, vagy azt is mondhatnám, hogy ott kezdődött minden, de ez nem lenne igaz, mert nem ott és nem akkor kezdődött.

2018. november 27., kedd

William Paterson: Kalligráfia

Tanuljunk 15 perc alatt

15 feladat  * 15 technika * 15 variáció

Mivel imádom a kalligráfiával foglalkozó könyveket, minden egyes új kiadásnak, új megjelenésnek nagyon örülök. 

Így volt ez most is, nagy boldogsággal lapoztam végig ezt a kisméretű - A5 - könyvet, amely a mérete miatt nagyon kézbevaló, könnyű felkapni, akár magunkkal hurcolászni, lapozgatni, és ha egy filcet is viszünk hozzá, akkor bárhol gyakorolhatunk.

2018. november 24., szombat

Játszik a család: Luxor


Bence
A Luxor egy több szempontból is nagyon érdekes társasjáték. Már az elején fontos leszögezni, hogy ez egy szórakoztató, a vége felé kifejezetten izgalmas, igazi családi játék. A feladatunk, hogy Luxor piramisában egyre beljebb haladva, minél több kincset és ezáltal pontot gyűjtsünk össze. Ez az egyiptomi téma már az elején erős alaphangulatot kölcsönöz a játéknak.

Azt írtam, nagyon érdekes játék, ezt többek között az alapmechanizmusára értettem, mely egy nagyon tipikus, klasszikus társasjáték-mechanizmus, vagyis az, hogy haladj előre a megadott mezőkön és juss el a célig. A Luxor azonban sok mindenben különbözik a klasszikus dobókockás társasoktól.

2018. november 23., péntek

Plüssök és hangjegyek

Két olyan gyerekkönyvet szeretnék ma megmutatni, amelyek nem megszokottak, mindkettő eltér a megszokottól, de éppen ezért különös és érdekes mindkettő. 

Olga Kamozina: Játékos szolfézs

Elöljáróban el kell mondanom, hogy bár szerettem énekelni és énekkaros is voltam általános iskolában, a szolfézs az énekórákon nekem mindig igazi mumusnak számított. 

Azt hiszem, ez azért lehetett, mert az énektanár nem fordított nagy gondot arra, hogy mindenki alaposan megtanulja, ezért néhány gyereknek, akik zeneiskolába jártak és valamilyen hangszeren tanultak, jól ment a szolfézs, az osztály többségének pedig nem.

2018. november 21., szerda

David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei

Vigyázat! Ezzel a címmel egy egész sorozat készül, Nagy-Britanniában már a harmadik kötetnél tart a világ legrosszabb gyerekeinek felsorolása. 

Természetesen mindannyian tudjuk, hogy rossz gyerekek nem léteznek. A gyerekek nem rosszak, csak élénkek, energikusak, és mi felnőttek nem értjük meg őket. Mindegyik gyerek jó, szép és aranyos. 

Biztosak vagytok ti ebben????!!!! 

Ha azt hiszitek, hogy nincsenek rossz gyerekek, olvassátok el ezt a könyvet! Olvassátok el a gyerekeiteknek is. 

Elsősorban azért,  mert fergetegesen jól fognak szórakozni, nagyokat hahotáznak majd, amikor erről a gusztustalan 10 gyerekről olvasnak, mert valamiért a gyerekek szeretik az undi dolgokat. 

2018. november 20., kedd

Jane Corry: A halott ex


Ez a könyv meglehetősen figyelemre méltó írás. Egyrészt, mert  tetszett, letehetetlen volt, és mint ahogy egy thriller, pszichothriller esetében lenni szokott nálam, pörgött az agyam rendesen, hogy mi is fog kisülni ebből az egész történetből. 

Tulajdonképpen kicsoda Vicki, a magányosan élő aromaterapeuta, aki epilepsziában szenved és a rohamai alatt nem emlékszik semmire. Miért olyan magányos és miért él meglehetősen elszigetelten az emberektől. 

Scarlett, az anyja viselkedése  miatt nevelőszülőkhöz kerülő kislány hogyan kapcsolódik a történethez és lesz-e valamiféle szerepe a tulajdonképpeni bűnügyben, lesz-e köze Vicki exférjének az eltűnéséhez.

2018. november 19., hétfő

Roy Jacobsen: A láthatatlanok

Ingrid Barroy 1.

Az utóbbi időben  egyre több skandináv országban játszódó írással találkoztam, amelyek között volt lassabban, nehezebben csordogáló történet, és volt izgalmasabb, cselekménydúsabb is. Mind a két fajta kedvemre való. Tehát kijelenthetem, hogy szeretem a skandináv történeteket.

Emellé pedig még hozzájön az is, hogy azokat a történeteket is nagyon szeretem, ahol távol a világtól, az emberektől, a civilizációtól kell a mindennapokkal megküzdenie a szereplőknek, kemény munkával, ahol látszólag nincs helye az érzelmeknek és a gyengeségnek.

2018. november 16., péntek

Blogfaggató Vámos Miklóssal

Legközelebb majd sikerül - ez egy optimista mondat, amelyet Beethoven mondogatott a zenészeinek, Vámos Miklós könyvcímnek választott, én  pedig arra gondoltam, milyen helyre kis mondat lesz ez, ha Vámos Miklós nemet mond nekem, vigasz gyanánt elsüthetem majd magamnak néhányszor.

Nagyon nagy örömömre ezt a mondatot más helyzetben kell majd alkalmaznom, ugyanis VM nem mondott nemet. (Szereti magát VM-nek nevezni, hallottam egy interjúban, becsszó.)

Azt is hallottam, hogy néha mogorva az interjúkban és szűkszavú. Ezt is ő maga mondta. Szóval egy kihívás volt nekem. Kérdezzem, ne kérdezzem. Merjem, ne merjem. "Én még kihívásnak nem álltam ellen." Szép lenne, ha ezt most én mondtam volna, de ezt is tőle hallottam. Sajnos én néha ellenállok. Sokszor nem. Így megkérdeztem. Ő válaszolt. Remélem, ti is szeretni fogjátok.

2018. november 15., csütörtök

Chris Tribe: Famunkák nagy könyve

Alapvető fogások és technikák

Egy olyan könyvet szeretnék ma mutatni, aminek nagyon megörültem, amikor megláttam. Biztos észrevettétek már, hogy szeretjük a fával foglalkozó kreatív könyveket, legyen az apró állatkák faragása vagy meglévő régi deszkák, lomtalanításból származó faanyagok újrahasznosítása. Imádjuk a fát, ebben az imádatban leginkább Bence osztozik velem (mi ketten alkotjuk a család művészi vénáját :D ).

A Famunkák nagykönyve azonban már túlmutat, a hobbi kategórián és komoly, alapos, szakmai ismereteket sajátíthatunk el a segítségével. 

2018. november 14., szerda

Igaz Dóra: Egy fiú a csapatból

Beszéljünk róla! Tabutémák. 

Akár ezek közül a címek közül is választhatnánk egy sorozatcímet, ha hasonlóan érzékeny és elhallgatott témákat szeretnénk megpendíteni, mint Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című könyvében. 

"Kevés vagy ehhez, mint Hitlerben a jóindulat" - hangzik el Dani osztályában a mondat, amikor az egyik fiúnak nem sikerül valami. A szokásos röhögés, az óra megy tovább. Dani és Zsombi a legjobb barátok, együtt töltik az óraközi szüneteket, és ha szerencséjük van, akkor a szülők azt is megengedik, hogy átmenjenek egymáshoz. 


2018. november 13., kedd

Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül

A Töredelmes vallomással tértem vissza ismét Vámos Miklós könyveihez, és IDE KATTINTVA elolvashatjátok, hogy miként vélekedtem róla. Ha nem lenne kedvetek a kattintáshoz, elárulom, kedvenceim közé is bekerült a könyv. 

Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy új könyv érkezik hamarosan. Vámos Miklóson kívül Beethoven miatt. Kíváncsi voltam, hogyan kapcsolódik Beethoven a könyvhöz, tulajdonképpen nem is nagyon olvastam el a fülszöveget, de azt gondoltam, hogy valamiféle tisztelgés Beethoven előtt, valamilyen zenei jellegű írás lesz, hiszen tudható, hogy Vámos Miklós nem áll messze a zenétől. 

2018. november 12., hétfő

Játszik a család: Új társasjátékok érkeztek!


Aki követi blogunk instagram oldalát, már láthatta zenés instasztorikban az új társasjátékokat, amelyekről hamarosan írni is fogunk. Elöljáróban annyit, hogy szuper játékok, és a legjobb az, hogy mindenki megtalálhatja köztük a saját kedvencét, nincs ez a mi családunkban sem másként. 

Bár Bence és Titusz eléggé hasonló ízléssel bírnak a játékok terén, de azért még ők sem mindig ugyanazt a játékot találják a legjobbnak, talán az is közrejátszik, kinek hogy sikerül az első játék, milyen benyomásokat szerzett, érzi-e a játék végén, hogy most azonnal játszana még egy kört.

Mi nem bírtunk magunkkal és már szinte valamennyi új játékkal játszottunk legalább egyszer, de van amelyikkel már többször is. A következő napokban, hetekben bemutatjuk nektek részletesen is ezeket a játékokat.


2018. november 9., péntek

Játszik a család: Bee smart és Jungle trip

Mai bejegyzésünkben két olyan társasjátékot szeretnénk bemutatni, melyek a kisebb korosztálynak szólnak. 4-5 éves korú gyerekekkel már nyugodtan játszható, és az a jó benne, hogy a szülők és a nagyszülők és remekül szórakozhatnak. Ezenkívül pedig egy remek programlehetőség gyerekpartikra, a gyerekekcsapat önállóan is játszhat vele, miután egy felnőtt ismerteti velük a szabályokat.


BeeSmart

Bence:
A BeeSmart egy nagyon aranyos és rendkívül egyszerű játék gyerekeknek, mellyel azért az egész család jól elszórakozhat. A játék menete nagyon pörgős, a szabályok pedig könnyen elsajátíthatóak.

2018. november 8., csütörtök

Blogfaggató Dániel Andrással

Fotó: Szöllősi Mátyás

„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” 



A kuflikkal két évvel ezelőtt találkoztam először, és ahogy az már lenni szokott abban az esetben, ha nagyon tetszik valami, sorban elolvastam a szerző, Dániel András többi könyvét is. A kufliknak nem csak írásban a szülőatyja ő, hanem a képi megjelenítője is, és saját könyvein kívül más könyvekben is találkozhatunk az  illusztrációival.



Nagy kedvencem lett, ezért nagy öröm és megtiszteltetés, hogy interjút készíthettem vele. Én nagyon élveztem András válaszait, remélem nektek is tetszik majd.


2018. november 7., szerda

Sarah Perry: Melmoth

Az írónő előző könyve Az essexi kígyó teljesen elvarázsolt, nagy hatással volt rám, a kedvenc könyveim listájára is felkerült. A Melmoth hangulatában, stílusában nagyon hasonlít az előző könyvre, mégis teljesen más.

A könyv főszereplője Helen, ő és Melmoth köti össze, szövi át a történet sorait, ők ketten az alfája és omegája ennek a sötét, titokzatos, meglehetősen nyomasztó történetnek. Az eseményekben, a könyv lapjain nagy szerepet kap a misztikum, mely Melmoth köré szövődik.

2018. november 6., kedd

Légrádi Gergely: Nélkülem

Légrádi Gergely már előző könyvével is nagy hatást tett rám, melyben a novellák különössége, eredetisége varázsolt el, így természetesen nagyon érdekelt a nemrég megjelent regénye.

A könyv borítója nagyon tetszik, a fej helyén lévő fehér folt kiválóan érzékelteti az egész könyv, de legfőképpen a főhős, Miklós hangulatát, érzelmeit és gondolatait, jövőjét és reményeit.

Miklós kétgyermekes családapa, aki - mondhatjuk azt - átlagos házasságban él, marketing szakemberként hajszolja a munkát, jóval több időt tölt munkahelyén, mint otthon, felesége és családja körében. A családi programokra nem ér oda időben, vagy lemarad, mert mindenek elé helyezi karrierjét.

2018. november 5., hétfő

Kakebo, avagy kiadástervező napló mindenkinek

Gazdálkodj okosan a világhódító japán módszerrel!

Nemrég olvastam, hogy a japán háziasszonyok nagy része titkos megtakarítási számlával rendelkezik. Arról nem szólt a cikk, hogy tulajdonképpen mire használják ezeket a titkos megtakarításokat, de azt gondolom, hogy a család és saját biztonságuk érdekében megnyugtató érzés, hogy ha bármi váratlan dolog történik, ami plusz anyagi terhet róna a családra, akkor ott a titkos tartalék. 

A japán kakebo szó szerint háztartási naplót jelent. A japánokat a világ legtakarékosabb népeként tartják számon, náluk a takarékoskodás, a megfontoltság életfilozófia, kakebo-t már gyerekek számára is készítenek, hogy már kicsi koruktól megtanulhassák hogyan gazdálkodhatnak majd a pénzzel.