2018. április 26., csütörtök

Most én olvasok!


Olyan szerencsém volt, hogy a Pagony Kiadó Most én olvasok! sorozatából egy szerző mind a négy könyvét el tudtam olvasni, ami azt jelenti, hogy a különböző nehézségi szinteken íródott történeteket egymás után olvastam.

Így össze tudtam hasonlítani, ahogyan valóban részről-részre nehezedik egy kicsit a szöveg, egyre több mondat van egy oldalon, a kezdetben nagyon egyszerű történetbe néha egy kis kaland, egy kis izgalom is keveredik, a mondatok hosszabodnak, a szavak között egy-egy idegen szó is előfordul.



Nézzük egyenként is a történeteket:

Igaz Dóra: Az első bé hörcsöge

1. szint

Aranyos és kedves történet, melyben Pali iskolába megy, ahol kiderül, hogy az osztálynak van egy hörcsöge, valamint az is, hogy jónak lenni nem is olyan könnyű.

A könyveket 5-8 éveseknek ajánlja a kiadó, ebben a részben az oldalakon 1-2 mondat van, a nagy képek vonják magukra a figyelmet, és a gyerekek észre sem veszik, hogy annak a két mondatnak az elolvasása nehézséget okozna, mert a történet viszi magával őket. Bár itt még a történet teljesen egyszerű, de szerintem a gyerekeknek hatalmas sikerélmény lehet, ha saját maguk olvassák el.


Igaz Dóra: Ültetés az első bében

2. szint

Ebben a könyvben ismét Palival találkozunk, aki az első bébe jár, legjobb barátja Soma, akivel egymás mellett is ülnek, Igen ám, de nehéz annak megállni, hogy egész órán csendben maradjon, aki a legjobb barátja mellett ül. Nem is tudja megállni, de a tanító néni a türelmesebbek közé tartozik. Egészen addig, amíg Pali és Soma egy tréfa miatt nem bírják órán sem abbahagyni a nevetést.
Ekkor a tanító néni elülteti őket egymás mellől.  Pali Luca mellé kerül, aki az első sorban ül és nem mellesleg még lány is. Nagyon aranyos ez a rész is, ahogyan Pali rájön, hogy egy fiú és egy lány is lehetnek barátok.

Ebben a kötetben már oldalanként 6-8 mondatot is találunk, nagyjából fele-fele a kép és a szöveg aránya, de jól követhető a történet, a betűk nagyok, néha egy-egy nehezebb szóval is találkozhatnak az ifjú olvasók.

Igaz Dóra: Az elveszett távirányító

3. szint

Pali egy távirányítós autót kap a születésnapjára, amit azonnal meg akar mutatni a barátainak, ezért magával viszi az iskolába. Nincs is semmi baj, egészen addig, amíg a távirányító el nem tűnik.
Ekkor mindenki akcióba lendül és az egész iskolát tűvé teszik a távirányítóért, de akkor kerül elő, amikor már nem is számítanak rá.
Nagyon érdekes dolog derül ki a tanító néniről, a matek óráról és a távirányítós autóról.
Ez a rész az elveszett távirányító utáni kutatással már izgalmasra is sikerült, tanulságot is levonhatnak a gyerekek és egyre bővítettebb és összetettebb mondatokat olvashatnak, amelyek nehezebb és hosszabb szavakból állnak.

Igaz Dóra: Az erdei iskola

4. szint

Az előző részek is nagyon tetszettek, de ez a rész a kedvencem. A gyerekek ezúttal erdei iskolába mennek néhány napra, ami mindannyiuknak újdonság. Nagyon jól érzik magukat, élvezik, hogy egy leterített pléden fogyaszthatják el a reggelit, nem kell közben csendben maradniuk és sietniük sem.
Kirándulnak, játszanak, egész jól telik az idő, egészen estig, amikor egy idegen helyen, egy idegen ágyba kell bújniuk. Még a mindig vagányságot mutató fiúk is elgyengülnek az első szüleiktől távol töltött éjszaka miatt, de minden jó, ha a vége jó.

Nagyon komplett kis élményt kap az a gyerek, aki elolvassa a 4-es szintű könyvet a hosszabb mondatokkal, a kerek történettel és a megjelenített érzelmekkel.

Mind a négy kötetet Horváth Ildi rajzai kísérik, melyek vagányak, életteliek és kedvesek, mint a történetek. Szép színekkel, nagyon szerethetően jelenítette meg a szereplőket és a könyv történeteit.

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése