oldalak

2018. március 7., szerda

Sarah Pinborough: 13 perc

Engem már az írónő első könyve is meggyőzött, hogy nagyon érdemes odafigyelni rá, és elérte, hogy türelmetlenül várjam a következő könyvének magyar megjelenését. A 21. Század Kiadónak köszönhetően nem is kellett sokat várnunk rá, és remek évindítóként olvashatjuk a 13 perc című thrillert.

Megnyugodtam, nem kellett csalódnom a szerzőben másodjára sem, egy nagyon  jól felépített, színes karakterekkel tarkított történetet kaptunk, amit egyszerre young adult regény és pszichothriller. 

Egyszerre olvashatunk a mai 17-18 évesek problémáiról, mint a klikkesedés, a kiközösítés, a családi elhanyagoltság, az iskolai mindennapok keservei, a közösségi média hatásai és hatalma, és részesei lehetünk egy különös ügynek, mely azzal indul, hogy a 17 éves Natashát kimenti a jéghideg vízből a kutyasétáltató Jamie McMahon. A lány túléli a szerencsétlenséget, bár 13 percig halott volt.

A történet felépítése nagyon jól sikerült, végig több szemszögből olvashatunk és láthatunk rá az eseményekre. 

Először is ott vannak a Barbie-k, Hayley és Jenny, Natasha két legjobb barátnője, de tulajdonképpen Natasha a Barbie-k kulcsfigurája, a triumvirátus középpontja. A két lány nagyon érdekes telefonüzeneteket vált egymással végig a regényben.

A másik nagyon fontos nézőpont Rebecca, Natasha régi, lecserélt barátnőjének nézőpontja, az ő élete, jelenlegi szerelme Aidennel, a gitáros sráccal. Egykor ő és Natasha a legjobb barátnők voltak sok éven át, de semmi sem tart örökké, ez a barátság is véget ért.  13 perc azonban sok mindenre hatással lehet. Rebecca az eset után ismét közel kerül Natashához. 

Azt gondolhatjuk, hogy a legfontosabb szemszög Natasháé lehet, aki a kórház pszichológusával rendszeres beszélgetéseket folytat, majd az orvos javaslatára naplót kezd írni, a vele történtek feldolgozásának és az emlékei visszatérésének elősegítése érdekében. Érdekesek a pszichológussal folytatott beszélgetései, de még érdekesebb a naplója. Feszült izgalommal olvastam lassan visszatérő emlékeit.

Van még egy szemszög, Caitlin Bennett felügyelő jelentései az ügyről, amelynek higgadtsága remekül illeszkedett az iskolába visszatért Natasha gondos naplójegyzetei közé, és Rebecca összekuszálódó érzelmeit is jól kiegyensúlyozta.

A fel-felébredő gyanút olyan jól terelgette bennem a szerző, hogy bár nyilvánvalónak tartottam, hogy ki lehet ebben az egészben a bűnös, mégis végig kétségeim támadtak egy-egy előtérbe került, vagy éppen háttérben lévő szereplőt illetően, hol kristálytisztán tudtam, hogy ki a hunyó abban, hogy Natasha a vízbe került, hol pedig kétségek ébredtek bennem. 

Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben a végén nyilvánvalóvá vált igazság, mert igenis megfordult, hiszen több mindenkit is gyanúsítottam, de ezt a gyanút mindig elterelte valami más momentum, így nem volt időm vele foglalkozni.

Nagyszerű karaktereket ismerhetünk meg a történetben, csak látszatra működő családokat, fiatalokat, akik a felnőtté válás és a gyerekkor határán egyensúlyoznak, mindezt feszült, baljóslatú hangulatban olvashattuk végig, és annyit még elárulok, hogy nem ez volt a történet egyetlen bűnügye.


Szerintem ez egy nagyon jól összerakott thriller, a maga sötét hangulatával és egy fantasztikusan jó befejezéssel. Teljesen lezárt a történet, de talán egy oldalnyi epilógust még szívesen olvastam volna. Ennek hiánya azonban semmit sem von le az értékéből.

10/10

Bea

A könyvet a 21.Század Kiadó oldalán rendelhetitek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése