oldalak

2018. március 22., csütörtök

Hillary Jordan: Mudbound

Sárfészek

Örülök, hogy már év elején találkozhatunk ilyen remekművekkel, mint a Sárfészek. Egy nagyon hatásos, magával ragadó történet az 1940-es évekből. 

Sok témát érint a könyv, úgy mint a háborúból hazatért, lelkileg sérült férfiak kísérletét arra, hogy visszataláljanak a háború előtti normális életükbe, a faji szegregáció létét és tragikus eseményeit, a Mississippi deltavidékén élő gazdálkodó emberek nehéz, keserves munkáját a megélhetésért és a boldogulásért.

Számomra azonban mindenekelőtt egy nő élettörténete volt. Kemény, elképzelhetetlenül nehéz életének, reményeinek, vágyainak  története, nem ilyen életet álmodnak maguknak a nők, amikor férjhez mennek és nekivágnak az ismeretlennek.

Laura már nem számított fiatal lánynak, amikor igent mondott Henry McAllannak. Már vénlánynak tartották, amikor 31 évesen találkozott az agglegénynek számító férfival. Laura néhány év után egy sáros tanyán találja magát a lányaival együtt, Henry teljesítette be ezzel élete nagy álmát, miszerint egy saját tanyát szeretne birtokolni és művelni.

A helyzetet nehezíti Henry kibírhatatlan apja, aki nehéz, kötekezdő természetével nem teszi könnyebbé Laura életét. 

A történet fontos szereplője Jamie, Henry öccse, aki pilótaként harcolt a háborúban és hiába ért véget a háború, még mindig küzd a saját ellenségeivel. Egy szintén háborúból hazatért katona, a fekete bőrű Ronsel Jackson helyzete sem könnyebb. Európában fekete bőrű alakulatban szolgált és megtapasztalta az érzést, amikor nem különböztetik meg a bőre miatt, amikor saját magáért kedvelik és szeretik, a tettei határozzák meg, ő volt a hős amerikai katona. Tele feszültséggel és daccal érkezik haza.

A McAllan és a Jackson család élete már Ronsel hazatérése előtt is szorosan összefonódott, Ronsel apja Henry bérlője volt és a földjein dolgozott, anyja Florence pedig szülésznőként volt ismert, és közben Laura házvezetőnője, kisegítője lett.

A két katona hazatérésével minden megváltozik, indulatok szabadulnak el, a tragédia balsejtelme ott lóg a levegőben, érzelmek és vágyak születnek, súlyos események történnek. 
Sejted mi fog történni, közben reménykedsz, hogy mégsem.  

Laura és Florence fantasztikus karakterek, erősek, dacosak és büszkék. Jamie és Ronsel hősök lehetnének, de a háború rémei a békébe is elkísérik őket. A tanyavilág és a falu közössége pedig rideg és kiszámíthatatlan. 


Egy lenyűgöző regény a Sárfészek, családról, szeretetről, szerelemről, büszkeségről, női sorsokról, faji megkülönböztetésről, igazságtalanságról. Szívbemarkolóan, fájdalmasan mutatja be az Amerikai Egyesült Államok akkori társadalmát, az emberek, feketék és fehérek, férfiak és nők egymáshoz való viszonyát, az elvárt szerepeket, a változás reménytelensége és reménysége egyaránt benne van ebben a fantasztikus történetben.

10/10

Bea

Kedvenc idézet: 

"A halál talán elkerülhetetlen, de a szerelem nem az. 
A szerelemben nekünk kell döntenünk."

A könyvet megrendelhetitek IDE KATTINTVA:

4 megjegyzés:

  1. Huhh, ez nagyon nekem való:)) Köszönöm!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit. Remélem neked is ennyire fog tetszeni. :)

      Törlés
  2. Tudtam, hogy ha olvasói válságba kerülök csak ez első bejegyzést kell elolvasnom az oldalon és minden megoldódik. :) Köszi az ajánlóért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez kedves tőled. :D Jó olvasást és ez a könyv tényleg segíthet a válságban. :)

      Törlés