2018. január 18., csütörtök

Rose Tremain: A Gustav-szonáta

Jól indítom az évet, ismét egy nagy élményt adó könyvre sikerült bukkannom. Méghozzá úgy adott nagy élményt, hogy tulajdonképpen nem volt benne semmi különös. Nem voltak nagy katarzisok, nem voltak nagyon meglepő történések, csak szépen, szelíden áradt a történet, a maga eseményeivel, érzelmeivel együtt.

A barátság volt a történet meghatározója, mely egy olyan barátság volt, ami keveseknek adatik meg, minden szépségével, örömével, szeretetével, támogatásával, csalódásával és bánatával együtt.

Ez a barátság az óvodában kezdődött, Anton Zwiebel és Gustav Perle egy svájci kisváros óvodájában találkoznak először, ahol Gustav egy óvónői kinyilatkoztatás következtében, miszerint "ő lesz a barátod", pártfogásába vette az ajtóban álló és síró Antont. 

Annak ellenére lettek nagyon jó barátok, hogy Anton tehetős zsidó családból származott, Gustav pedig édesanyjával, Emilie-vel élt kettesben, apja még csecsemőkorában meghalt, de Gustav mindig azt hallotta az anyjától, hogy Erich Perle matzlingeni rendőrfőnök-helyettes egy hős volt. Ettől többet nem is tud az apjáról. Szerény körülmények között éltek, Emilie még vasárnaponként is dolgozott, templomtakarítással egészítette ki jövedelmüket.

Emilie nem szerette Antont, azt sejtettük, hogy a származása miatt, de egyelőre be kellett érnünk ennyi információval. Anton szülei, Armin és Adriana viszont nagyon megkedvelték Gustavot, és gyakran magukkal vitték Anton zongoraversenyeire. A két fiú nagyon közel került egymáshoz. Gustave nyugodtsága nagyon jól kiegyensúlyozta Anton stresszes hangulatait a zongoraversenyek közeledtével. Gustav nem értette, miért nem szereti annyira őt az anyja, mint amilyen anyai szeretetet Anton családjában tapasztalt. Mi olvasók sem értjük. 

Ekkor egy hirtelen váltással jön a szonáta következő része, amelyben Gustav szüleinek megismerkedését, házasságát ismerhetjük meg, tanúi lehetünk Gustav születésének és már értjük, hogy Emilie miért olyan, amilyen. Nem megértjük, csak értjük. Megtudjuk, mi történt Erich Perle rendőrfőnök-helyettessel, milyen sorsot szánt neki az élet a semleges Svájcban, hogyan került kapcsolatba a zsidó menekültek ügyével és milyen volt a házassága Emilie-vel.

A szonáta a 18-19. századi hangszeres zeneirodalom egyik legfontosabb, általában három tételes műfaja, amelyet egy vagy két szólóhangszerre írtak. Erich és Emilie kapcsolata után a harmadik tétel egy nagy időugrással következik, melyben Antont és Gustavot felnőtt férfiként látjuk viszont. Anton zenetanárként dolgozik, Gustav pedig szállodatulajdonosként éli napjait. 

Elkísérhetjük őket életük ezen szakaszán is, láthatjuk mit sodor eléjük az élet, hogyan élnek vele, és azt is, hogy mennyire nyomta rá a bélyegét gyermekkoruk eseményei és érzelmei, vagy azoknak hiánya a jelenlegi életükre.

Tetszett az írónő stílusa, az írás egyszerűsége, a szereplők jellemének alapos kidolgozása, az események szolíd, csöndes bemutatása. Az érzelmek sokasága, a regényen átívelő barátság megjelenítése, az anyai szeretet utáni vágyakozás, a szelídség, a csendesség. 


Semmi egetrengető nincs ebben a könyvben, mégis megérint, behatol a gondolatainkba, a szívünkbe és napok után is felcsendül fejünkben a szonáta egy-egy dallama.

10/10

Bea

4 megjegyzés:

  1. Ezt én is el szeretném olvasni! Nagyon jónak tűnik az ajánlásotok szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon jó. Félreteszem neked. :)

      Törlés
  2. Nekem főleg az első rész tetszett, úgy jöttek az emlékek...46 vagyok.
    Imádtam a borítóját is, nagyon szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az első rész tetszett a legjobban. :)
      Az egy év egy tucat könyv bejegyzésnél nem jelent meg a hozzászólásod, de szerencsére emailt is kaptunk róla, így itt mondanám, hogy az értékelést a konyvutcablog@gmail.com címre várjuk. :) Üdv, Bea

      Törlés