2017. október 28., szombat

Interjú Pachmann Péterrel

A Misu háborúja megrázó könyv. Erőszak, megaláztatás, kiszolgáltatottság, betegség, háború és halál váltják egymást a történetben, rendkívül megrázó és felkavaró eseményekben lesz részünk, ha Misuval és édesanyjával tartunk, és megtapasztalhatjuk az anyai szeretet csodálatos erejét és megrendíthetetlenségét.

Nagy örömömre, Péter válaszolt a kérdéseimre, amelyek a könyv olvasása után fogalmazódtak meg bennem. 



Mikor született meg a fejedben Misu története? Mennyi ideig tartott, amíg könyv lett belőle? Mesélnél arról, hogyan szoktál írni? Gondolok itt arra, hogy napi rendszerességgel, meghatározott óraszámban, vagy szinte egyhuzamban megírtad a regényt, vagy esetleg rapszodikusan, hangulatodtól függően.

Misu története körülbelül 10 éve zötykölődik a szívemben. Alapvetően azt próbáltam megérteni és megmutatni, hogy vajon egy édesanya meddig képes elmenni, hogy megmentse a saját gyereke életét, és talán látszódik is a regényben, hogy filozófiám szerint bármeddig, így tulajdonképpen ez a regény egyfajta óda és tisztelgés lett az édesanyák felé, mégha műfajilag nem is sorolható abba a kategóriába. 

Amíg a történet megszületett, az nagyjából 10 év volt, de ez inkább a gyötrődés időszakát jelenti, mert a gépelt, karakterbe öntött történet nagyjából 3 hónap alatt született. Az azt megelőző években égetett, szúrt belülről valami, hogy öntsem formába a történetet. Maga a háborús környezet lett a keret, hogy érzékeltessem, pontosabban sarkosítsam a szeretet mindenekfelettiségét.

A délszláv háborúban haditudósító voltál. Érzelmileg miként lehet távolmaradni munka közben az ott látott eseményektől? Távol kell-e maradni egyáltalán? Mennyire viselt meg a könyv írása?

Valóban dolgoztam haditudósítóként több mint 20 éve a délszláv válságban érintett országokban, de azért az fontos, hogy életveszélyben sosem voltam és a frontot is csak úgy érzékeltem, hogy a stábautóval áthajtottunk olyan falvakon, ahol egy órával korábban még lőttek, és az utcán szanaszét hevertek a szétlőtt állatok, a gyerekek pedig éppen rajzottak elő a búvóhelyekről, hogy folytassák az ugróiskolát vagy a focimeccset, amit korábban abbahagytak, csak most már az állattetemek között. A könyv írása ilyen tekintetben megviselt persze, hiszen nem lehet tudósítóként sem távolmaradni és nem venni tudomást a borzalmakról. De hangsúlyozom, hogy a háborús történet csak keret, a lényegi üzenet nem a délszláv háborúban keresendő.

A történetben a női főszereplő, az anya bőrébe helyezkedtél bele. Egy olyan anyáéba, aki mindenre képes a gyermekéért. Nehéz volt-e, vagy véleményed szerint az apai érzelmek  éppen ennyire erősek, ennyire mindent odaadók?

A történetbeli férj nem tett volna meg annyi mindent Misuért, mint amennyit az édesanyja. De attól még a maga módján és a maga eszközeivel szereti őt. Azt hiszem, a legnagyobb nehézséget az jelentette az íráskor, hogy alapvetően bele kellett helyezkednem egy nő gondolatvilágába és az ő szemén keresztül kellett láttatnom egy férfias és nagyon elrontott világot.

Volt-e olyan regényalakod a könyvben, akit egy hús-vér ember után keltettél életre?

Misu egy hús-vér ember után keltettem életre, előttem van egy kisfiú arca, akivel évekkel a háborút lezáró békeszerződés után egy tömegsírok mellé épített emlékműnél találkoztunk mi, újságírók, tudósítók. De alapvetően csak az arca égett belém, a személyes története neki más volt.

Misu születése nem volt mindennapi, és csecsemőként is meglehetősen nehezen indult az élete. Tulajdonképpen egész életében harcolt. A szeretetért, az egészségért, az életért. Miért raktál ennyi nehézséget egy kisfiúra?

Nemcsak a kisfiúnak, hanem a regény többi alakjának is megvannak a maga terhei. Misué talán azért tűnik hatalmasabbnak, mert felnőtt terheket cipel a gyermekvállán. És talán fontos, hogy ne legyünk naívak, mindannyian terhekkel születünk, az élet pedig valóban tanulási folyamatok és akadályok összessége.

A könyv írása előtt már teljesen kialakultak benned az események, vagy előfordult, hogy  írás közben valamit kihagytál, vagy esetleg hozzátettél a történethez? Azt hiszem erre szokták mondani, hogy a szereplők önálló életre keltek.

Konkrét szinopszisom volt az elejétől a végéig, nem nagyon változtattam a könyvben semmin abból, amit előtte kitaláltam. Talán csak érthetőbbé próbáltam tenni néhány keszekusza, tartalmilag és technikailag nem egyértelmű részt.

Segített-e a könyv a haditudósítóként látott borzalmakat feldolgozni, vagy az már korábban megtörtént, a könyvet inkább mementóként ajánlod az  olvasók figyelmébe? 

Nem mementóként és nem a délszláv haditudósítói tapasztalataim miatt örülnék, ha elolvasnák a könyvet. Hanem, mert nagyon erős és mély érzéseket gerjeszt az anya-gyermek kapcsolat tekintetében.



Nagyon köszönöm Pachmann Péternek, hogy saját szemszögéből is megismerhettük kicsit Misut, és a regény keletkezésének körülményeit.

Ajánlom mindenkinek a könyvet, nagyon kemény történet,  de magában hordozza a szeretetet, a küzdést, az erőt, a hitet és a reményt.

A könyvről írt értékelésemet IDE KATTINTVA olvashatjátok.

Bea

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok az interjúhoz és Pachmann Péternek a könyvhöz, az érzelmekhez ill. azok átadásához "Tisztelgés az édesanyáknak"-hoz. Az interjú olvasása után felnézek rá és én is mindig tisztelettel és szeretettel gondolok rá.

    VálaszTörlés