2017. augusztus 7., hétfő

Agócs Írisz: Szia, Jóga!

Rajzolni az egyik legjobb dolog  a világon! - állítja első mondatában Agócs Írisz. Ezzel egyet kell értsek és rögtön mondok egy másik legjobb dolgot is, az pedig az olvasás. Mindkettő sok üldögéléssel, egy helyben kuporgással, esetleg rossz testtartással jár, amelyek nem túl jó hatással vannak a szervezetünkre. 


A görnyedést a hátunk sínyli meg, és nem is gondolnánk, de ez a tüdőnkre is hatással van, a légzésünk felületessé válhat, mert a helytelen testartástól beszűkül a tüdőnk. Ha sokat ülünk egy helyben ellustulunk, ha egy izgalmas könyvet olvasunk, nem tudjuk abbahagyni, vagy könyvértékeléseket írunk és az agyunk nagyon felpörög, nem tudunk megfelelően pihenni.

Van erre azonban egy csodálatos megoldás, mégpedig a jóga. A jóga segít kiegyenesíteni a hátunkat, javítani a légzésünket, lecsendesíteni a belső gondolatainkat. Arra vesz rá bennünket, hogy a sok minden más mellett, figyeljünk magunkra is, éljük meg a dolgokat, legyünk jelen a saját életünkben.

A könyv három komplett gyakorlatsort tartalmaz, amit kezdők is elvégezhetnek. Nem árt egy kevés jógatermi rutin hozzá a szerző szerint, de én például még nem jártam jógateremben. Lehet, hogy éppen ezért nem végeztem hibátlanul a gyakorlatokat, de szerintem a rendszeresség és az odafigyelés meghozhatja számomra a rutinosabb gyakorlatvégzést.


Miután megismertük az otthoni gyakorlatok elvégzéséhez adott jó tanácsokat, hozzá is láthatunk alaposan megismerni a gyakorlatsorok egyes elemeit. Ne siessünk, ne az legyen a cél, hogy minél hamarabb végigcsináljuk a sort, hanem inkább figyeljünk oda magunkra, a helyes légzés segítségével kapcsoljuk ki gondolatainkat, csak saját magunkra, testünkre és belső nyugalmunkra koncentráljunk.

Az első gyakorlatsor, amit megismerhetünk, az a Napüdvözlet. Anatómiai szempontból  is kitűnő gyakorlat az egész test, de különösen a gerinc és a csípő átmozgatására. A legjobb időszak hozzá természetesen a reggel, még a reggelizésünk előtt, amikor a Nap felkel, a gyakorlatok végzése közben lehetőleg a Nap felé  forduljunk.

A gyakorlatok illusztrációi, rajzai nagyon kedvesek és barátságosak, a gyakorlatokat végző alakok nem tökéletesek, éppúgy van közöttük kissé pocakos férfi, mint vékony, vagy éppen átlagos testalkattal rendelkező hölgy. Valahogy még ezektől a rajzoktól vidámabbak is leszünk közben. 

A Napüdvözlet után a Holdüdvözlet ászanáinak megismerése következik. A Holdüdvözlet tiszteletadás a Holdnak, és a belső, nyugtató energiákhoz való kapcsolódást segíti. Ez a gyakorlatsor a nap során bármikor végezhető, mégis a legjobb este, a nap végén elvégezni, mert akkor tudjuk leginkább átadni magunkat a megnyugtató, lecsendesítő hatásának.


A Nap- és Holdüdvözlet után pedig a Földüdvözlet elvégzését tanulhatjuk meg. Ennek a gyakorlatnak a rendszeres végzése segít megtalálni magunkban a harmóniát, a tudatosságot. Különösen ajánlott nőknek, mert segít a várandósság alatt ráhangolódni a kisbabára testileg és lelkileg, erősíti a méh tápláló erejét. 

A gyakorlatok leírása teljesen érthető, és bár könnyűnek látszanak, ha mozgásszegény életmódot folytatunk, akkor bizony ezeket az egyszerűnek tűnő gyakorlatokat is megérezzük. Egy-két gyakorlat nehezen is ment nekem az elején, ám néhány alkalom után már nem okozott akkora problémát. A nehézség is csak abból adódott, hogy eléggé nem mozgok, azaz sportolok, de most már eme könyvecske segítségével rendszeresen végzem ezt a három gyakorlatsort.


10/10

Bea

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok a rendszeres jógához! Ugye milyen jótékony!? Egy pár nap után már teljesen másképp érzed magad! Kitartás!!

    VálaszTörlés
  2. magam is kedvet kaptam. 🤘🏃🤸🏋️🥇🏊🚵🚴

    VálaszTörlés