2017. július 25., kedd

Mary Alice Monroe: Nyárutó

Egy igazi nyári trilóga harmadik része a Nyárutó, ami most már nem is trilógia, mert egy újabb, negyedik résszel bővült, ami nemrégiben jelent meg. Én egyáltalán nem bánom, mert annyira tetszett az első három rész, hogy szívesen olvasom még tovább a három nővér és nagymamájuk életéről, napjairól szóló történetet. 

Így most nagyon boldog vagyok, mert ebben a bejegyzésben ugyan a harmadik részről írok nektek, de már itt várakozik a polcomon a negyedik is, amely a Nyári menyegző címet viseli.



Az első két részben a két nagyobbik nővért ismerhettük meg alaposabban, illetve a nagymamájukat, Mariettát és az ő házvezetőnőjét, aki egyben barátnője is volt, Lucille-t. A két idős hölgy elhatározta, hogy összehozza az egy apától, de három anyától származó nővéreket, akik gyerekkorukban sokszor nyaraltak a nagyinál, de felnőttkorukra valahogyan eltávolodtak egymástól. 

Marietta meghívja őket egy utolsó nyaralásra a dél-karolinai tengerparton álló házába, mielőtt eladja azt és idősek otthonába vonul. 
Az első két részben Carson és Dóra életét, problémáit ismerhettük meg, illetve a három testvér ismerkedett, barátkozott egymással, felelevenítettek gyerekkori emlékeket, felidézték az elhunyt apjukról megmaradt emlékeiket. 

Mint ahogy a testvérek között szokás, nem ment minden zökkenőmentesen, nem csak nyugalom és vidámság jellemezte ezt a találkozást, hamar hajba kaptak, összetűzésekbe keveredtek, különbözőségeik és eltérő életkörülményeik miatt. Mindez azonban annak a számlájára írható, hogy nem ismerték egymást, szinte idegenek voltak egymás számára. Marietta és Lucille pedig hol háttérbe húzódva, hol segítségükre kelve egyengették a három nővér kapcsolatát.

Ebben a részben Harper, a legkisebb testvér életét ismerhettük meg, aki egyben a legjobb anyagi körülmények között nőtt fel, ugyanakkor mintha a legkevesebb szeretetben részesült volna. Nagymamája tengerparti házában lassan ráébredt arra, hogy mit is szeretne kezdeni az életével, erőt merített a tengerparti idillből, nagymamája és testvérei szeretetéből, és nagy lépéseket tett ennek érdekében, hatalmas dologra szánta el magát. Mindezt a legnagyobb titokban, csak mi, olvasók tudunk róla, a testvérek és Marietta nagyi nem sejtettek semmit. 

És mit ér a nyár szerelem nélkül? Egy nyári, kedves, könnyed könyvből nem hiányozhat a szerelem, tudja ezt jól Mary Alice Monroe is. Ebben a kötetben duplán kapunk ebből az érzésből, de megtudhatjuk azt is, hogy az előző részekben kialakult kapcsolatok hogyan alakultak a nyár vége felé.


Természetesen Palack, a delfin sorsát is tovább követhetjük, odaképzelhetjük magunkat Marietta gyönyörű házába, kortyolgathatjuk a hideg limonádét, miközben gyönyörködünk a tengerparti naplementében.

Hamisítatlan nyári olvasmány, könnyed, humoros, kedves, bájos, nyaraláshoz tökéletes útitárs. Kíváncsian várom a következő részét.

9/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése