2017. április 7., péntek

Juhász Gergely: Ütközés

Juhász Gergely első regénye annyira beszippantott, hogy egy délután alatt elolvastam. 

Shawn Graham, a fiatal televíziós története nagyon meghökkentő kezdéssel indít, a férfi ugyanis másnap készül véget vetni életének, ám előtte szeretne egymillió dollárt eljuttatni Martha Tylernek, annak a nőnek, akivel tíz éve frontálisan ütközött, a balesetben a nő gyerekei és férje meghaltak, a nő kerekesszékbe kényszerült.

Shawn tíz éve Martha Taylort látja maga előtt, ahogyan az ütközés előtti pillanatban egymás szemébe néztek és a baleset szörnyűségei miatt rémálmai vannak, nem találja a megnyugvást, önmagát hibáztatja. 


Ezért az egymillió dollárral a táskájában elindul New Yorkba. Útközben betér egy kávézóba, ahol megismerkedik Lanával, a fiatal pincérlánnyal. Egy rosszullét az átlagosnál közelebb hozza őket egymáshoz és beszélgetésbe elegyednek. 

Ezen a beszélgetésen keresztül tárul fel előttünk Shawn sorsa, életének első, nagyon kemény pillanatai, amit egész életében próbál feldolgozni és megérteni. Lana lassan lebontja a férfi által maga köré építettt falat, Shawn is úgy érzi, hogy szinte már mindegy, ezért elmeséli Lanának a baleset körülményeit, a baleset pillanatát, és a baleset utáni tíz évét. A tervéről mélyen hallgat. Lanáról is megtudhatunk egyet, s mást, legfőképpen azt, hogy valamit nagyon szeretne eltitkolni, és hatalmas szomorúság nyomja a lelkét.

Megismerünk még embereket, akikkel Lana az összekötő kapocs, egy fiatal lányt, Norinát, aki a kórházban élet-halál között lebegő barátnője miatt nagyon összetört, ám olyan bölcs, mintha nem is tizenöt éves volna. 

Megismerjük Logant, aki az orosz maffia fenyegetésével a háta mögött kerül kapcsolatba Lanával. Alexander, Lana főnöke szintén érdekes színfolt a történetben és megvan a nagyon fontos szerepe Lana életében. Mint ahogy Lana is nagy hatással volt Shawnra. Norina és barátnője életére szintén a Lanával való találkozás lesz hatással.

Ütközések, amelyek mind hatnak a másik ember életére, mint a biliárdgolyók, ha összeütköznek és teljesen más irányt vesznek, mint amely felé eredetileg tartottak, úgy hatottak ezek a találkozások a könyvben részt vevő valamennyi szereplő ember életére, úgy változtatta meg egy véletlen találkozás, egy véletlen beszélgetés, egy apró megnyilvánulása a szeretetnek, a jószándéknak a szereplők életét. 



Olvasmányos, letehetetlen történet, melynek végén meglepő fordulatok történnek, öröm és szomorúság, remény és a jövő ígérete vár szereplőinkre.
 
Voltak részek, amelyekből szívesen olvastam volna részletesebben, és voltak olyanok is, amiből talán egy kicsit kevesebb is elég lett volna, de ezzel együtt, vagy éppen ettől függetlenül, jól sikerült első könyvnek tartom.

A történet vége kellőképpen elgondolkodtató, nagyszerű a befejezés, fel is sóhajthatunk és tovább is gondolkodhatunk. 

8/10

Bea

Fülszöveg: 
Tíz éve azt mondták róla: ő lehet a következő Jay Leno.
Később azt mondták rá: gyilkos.

Shawn Graham, a fiatal televíziós showman, ígéretes karrierje elején tragikus kimenetelű autóbalesetet okoz, amelyben három ember életét veszti, egy pedig - Martha Tyler - örökre lebénul. Shawn összeroppan a szerencsétlenség súlya alatt, és öngyilkos akar lenni. Börtönbüntetésének letöltése után megtudja, hogy Martha Tyler létrehozott egy alapítványt, amivel nehéz sorsú, széthullott családokat támogat. Az extévésztár titokban összegyűjt egymillió dollárt, és elhatározza: mielőtt végez magával, személyesen viszi el a pénzt Martha Tylernek, hogy bocsánatot kérjen tőle.
Los Angelesből New Yorkba utazva olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akikkel más körülmények között sosem találkozott volna. Így ismerkedik meg egy fiatal pincérnővel, aki titokban könyvet ír, egy tizenöt éves lánnyal, aki megpróbál felkészülni gyógyíthatatlan betegségben szenvedő barátnője halálára, és egy bűnözővel, aki az orosz maffia szorításában egy újabb, minden eddiginél komolyabb bűncselekményre készül. Útjaik egy ponton keresztezik egymást, és bár csak néhány órát töltenek együtt, hatalmas fordulatot vesz a sorsuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése