2017. március 21., kedd

Vidal Sassoon: Vidal

Az önéletrajz

Már sokszor leírtam, hogy nagyon szeretem az életrajzokat és önéletrajzokat, ezért mindig örülök, ha sikerül egy általam érdekesnek vélt emberről szóló könyvre akadnom. Vidal Sassoon könyvét is azonnal kiszúrtam magamnak és nagyon megörültem, mert tudtam: mindamellett, hogy Vidal Sassoonról, a híres sztárfodrászról szól, az általam olyannyira kedvelt 60-as években "játszódik" a történet. 

"Megmosom a hajam és már indulok is!" - mondta a tusolóba induló fiatal lány, majd azt láthattuk, hogy haja könnyen fésülhető, aztán már száraz, ő pedig beletúr a hajába és a hajszálak gyönyörűszépen hullanak vissza az eredeti állásukba.  

Nem tudom, van-e köztetek olyan, aki emlékszik ezekre a Vidal Sassoon sampon reklámokra? Én gyerekként (tiniként?- hmmm, én magam sem tudom, mikor volt már) nagyon sokszor hallottam ezt a reklámszöveget, meg a "szasszon-frizura" elnevezést, de azt hiszem fogalmam sem volt, hogy ki az a Vidal Sassoon. 

Amikor a Vidal Sassoon Wash and Go szlogen megszületett és világszerte elterjedt Vidal Sassoon samponmárkája, akkor ő már híres sztárfodrász volt és javában forradalmasította Angliában az akkori hajvágási trendet, az egész fodrászatot.

Önéletrajzi könyvében egészen kicsi gyermekkorától osztja meg velünk az életét és erre azt hiszem mondhatom is azt, hogy valóban az élet írja a legjobb történeteket. Vidal édesanyja ukrán származású volt, apja pedig görög, aki hamar magára hagyta a családját. 

Édesanyja pedig sok küszködés után, egy zsidó árvaházba adta a két fiát, mert ott legalább mindennap élelemhez jutottak, ám mindvégig tartotta velük a kapcsolatot. Vidal nem élte ezt meg annyira szörnyű élményként, mert tanulhatott és az árvaházban még fürdőszoba is volt. 7 év után édesanyja új társra talált, kivette a fiúkat az árvaházból és kezdtek igazi családdá formálódni.

Az édesanyja vitte el Vidalt Adolph Cohen fodrászmesterhez, hogy nála inaskodjon. Nagyon vicces, hogy Vidal Sassoon eleinte utálta az inaskodást, esze ágában sem volt, hogy fodrász legyen, de nem tehetett mást, segítenie kellett a családját, így szorgalmasan takarított, súrolta a tükröket és seperte a hajakat és egyszercsak mégis elkezdte érdekelni ez a szakma. Azért is fantasztikus, amit véghezvitt, mert teljesen legalulról kezdte, nagyon mélyről verekedte fel magát a világ egyik leghíresebb fodrászává. 

Persze hosszú út vezet még addig, amíg megalkotja híres frizuráit és forradalmasítja a fodrászszakmát a 60-as években. 

Többféle vágástechnika fűződik a nevéhez, az volt az elve, hogy olyan precízen kell levágni a hajat, hogy ha a viselője megrázza, ugyanabba a formába essen vissza. Megalkotta a könnyed, laza hajviseletet, nem alkalmazott tupírokat, hajcsavarókat, ez a nőknek abban az időben felért egy jókora önmegvalósítással. Az, hogy be merték vállalni ezeket a frizurákat, sőt, hogy ők viselhették elsőként hírnevet hozott a fodrásznak és modellnek egyaránt. 

Vidal Sasson vágta a kor híres divattervezőjének, a miniszoknya kitalálójának és megalkotójának, Mary Quantnak forradalmian új frizuráját. Olyan hajat vágott, amilyet még senki, neki köszönheti Twiggy a 60-as évek ünnepelt modellje ikonikussá vált hajviseletét, de ő alkotta meg Nancy Kwan híres bobfrizáját is. És ne felejtkezzünk meg Mia Farrow rövid hajviseletéről sem,  amelyet szintén Vidal alkotott. 

Elégedett lehetek a könyvvel, mert bőven kaptam a hatvanas évek hangulatából, hírességeiből,  Vidal történeteiből. Szakmai és üzleti fejlődését, sikereit is megosztotta velünk, nagyon tanulságos volt.

Házasságaiba is betekintést nyerhettem, magánélete sikereit, kudarcait és tragédiáit sem titkolta el, számomra Vidal Sasson egy szimpatikus és megnyerő zseni volt. 


Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik az önéletrajzokat, ajánlom fodrászoknak, mert szerintem ez egy alapmű egy fodrásznak, szakmai és üzleti szempontból is, és ajánlom a 60-as évek rajongóinak is.

Találtam egy videót Vidalról, a munkáiról és egy kis 60-as évekbeli életérzésről:


Úgy emlékszem többféle Vidal sampon reklám is volt, de csak ezt az egyet sikerült felkutatnom, figyeljétek 4.38-nál. De azért a többi reklám sem akármilyen! Volt, amelyiktől szó szerint kirázott a hideg, annyira ciki mai szemmel nézve. :D


Amit nagyon sajnálok, hogy egyetlen kép sincs a könyvben, szívesen nézegettem volna. Bár bőven találunk az interneten fotókat Vidalról és a munkáiról, de a könyvben is szépen keretbe foglalta volna a történetét.

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

9/10

Bea

8 megjegyzés:

  1. A jóhajvágás most is fontos, egy jó forma mássá teszi az arcot. Egyébként kevés olyan fodrász van, aki jól vág, és ehhez megfigyeli a kedves vendége arcformáját és ahhoz igazítja a frizurát. Persze azért nagyon sok kivétel van ma is. Vidal Sasson ilyen volt a maga korában és mindenki ilyen frizurát szeretett volna. A könyvet én is várólistára tettem.

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy viccesen hangzik, de mai fejjel, ha újra kezdeném, biztos hogy fodrász lennék. Ez a bejegyzés alapján meg tutifix!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit nem adnék érte, ha háznál lenne egy jó fodrász ...:D

      Törlés
    2. Vagy kettő, mert én még félig-meddig az is akartam lenni, de aztán mégsem ott kötöttem ki, de hobbiként szeretek fodrászkodni. Családtagjaim azért nem bízzák rám magukat /és lehet, hogy nem is merném bevállalni mindenki frizuráját./

      Törlés
    3. Ha kettő lenne, az lenne csak az igazi!! Tényleg, közvetlen családtagoknak még sosem vágtad le a haját. :D

      Törlés
  3. Valóban érdekes lehet, kíváncsi lettem, beszerzem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg az, néhol kicsit részletes, de nekem még az is tetszett. :)

      Törlés