2017. február 22., szerda

William R. Forstchen: Egy évvel később

Már az első rész elolvasása után is láttam, hogy most egy olyan világvégés (legalábbis Amerika vége) sorozattal van végre dolgom, amiben nincsenek se életükért, se szerelmükért harcoló, majd egy kegyetlen szerelmi háromszögben szenvedő tinik.
Nem, itt csak egy klasszikus, régimódi világvégében van részünk, pontosabban egy EMP támadással, ami egész Amerika elektromos berendezéseit megbénította.

Ez első hallásra nem is tűnt számomra olyan vészesnek, de aztán rájöttem, hogy igenis vészes, nagyon vészes és nagyon durva, hisz mindent árammal működtetünk, de tényleg MINDENT, szóval egy ilyen támadás pont elég ahhoz, hogy sok száz évvel későbbre dobjon vissza időben.


A Később trilógia első részében megismerhettük az észak-karolinai kisvárost, Black Mountaint, az itt lakó embereket és történetünk főszereplőjét, az exkatona, jelenleg pedig egyetemi tanár John Mathersont. Aki, most már bátran kijelenthetem, az egyik legszimpatikusabb és legkedvencebb világvége történet főhősömmé lépett elő. Nem tökéletes, sőt nagyon is emberi karakter, akinek, mint apa és mint városvezető is helyt kell állnia a katasztrófa utáni napokban.

Az Egy másodperccel később története a támadás után helyzetről, a káoszról, a kétségbeesett emberekről szólt, akiknek nap nap után meg kellett küzdeniük az életükért. John Matherson családjának az életét is nyomon kísérhetjük és őszintén bevallom, az ő története olyan módon ért véget, amire egyáltalán nem számítottam (na jó, egy kicsit azért igen, csak nem gondoltam, hogy az író megteszi ezt a lépést).

Az első rész egy új kezdet ígéretével zárul, amit a második rész teljesít be. Black Mountain-ről, és a város lakóiról is bátran kijelenthetjük, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy a legjobbat hozzák ki a jelenlegi helyzetből. Ha szükséges száz éves technikai témájú folyóiratokat tanulmányoznak, antibiotikumot készítenek, vagy éppen átbütykölik a benzinmeghajtású kocsikat, a város védelmét is profi módon megszervezik, mindent megtesznek azért, hogy az életük továbbmenjen, még ha nem is abban a minőségben, mint amit a támadás előtt megszokhattak.

Azt is szeretem ebben a sorozatban, hogy a szerző még egy ilyen katasztrófa után is kiemeli a teljesen apró hétköznapi problémának tűnő dolgokat, amiknek az elvesztése igenis hiányzik az embereknek, tehát teljesen érthető, hogy a könyvben a wc papír, mint luxuscikk tűnik fel.
A város újításairól, a terveiről és arról, hogy az emberek képesek összefogni egy magasabb cél érdekében egyszerűen pedig felemelő érzés volt olvasni.

És akkor itt is jön nekünk a főcselekményünk, bonyodalmunk, a történet szereplői mind nagyon emberiek, s amellett, hogy képesek összefogni, ha arról van szó, ugyanúgy képesek a kegyetlenségre, s a zsarnokságra is, ami pedig mindig nagy bonyodalmakat okoz.
Black Mountain lakóinak pedig újból össze kell fogniuk, ha győzni akarnak.


Izgalmas harcjelenetek, megható emberi pillanatok, s meglepő fordulatok - ezektől most sem volt mentes William Forstchen letehetetlen története.
A történet befejező kötetét pedig már nagyon-nagyon várom! :)

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

10/10

Zsófi

Fülszöveg:
Két év telt el a "nap", vagyis a világ több országát egyszerre sújtó, összehangolt, elektromágneses hullámokat (EMP) gerjesztő támadása óta. Áramszolgáltatás híján az Egyesült Államok kontinentális területeinek nagy részén középkori állapotok uralkodnak, s becslések szerint az offenzívát, valamint az azt követő káoszt az ország lakosságának csupán húsz százaléka élte túl. Az észak-karolinai Black Mountain városa - lakóinak hősies helytállása folytán - nem semmisült meg teljesen, de a halál és az emberfeletti megpróbáltatások őket sem kímélték. Vezetőjük, John Matherson otthona porig égett és az inzulinkészletek kiapadása miatt a férfi elveszítette egyik lányát, a cukorbeteg Jennifert is. A Bluemontban újjászerveződött amerikai kormány látszólag mindent megtesz annak érdekében, hogy feltartóztassa az országba humanitárius segítségnyújtásra hivatkozva benyomuló idegen katonai erőket. Az új vezetés tervének részeként John egyetlen életben maradt lánya, a tizennyolc éves Elizabeth is megkapja a katonai behívóját...

3 megjegyzés:

  1. Nekem kicsit lassan indult be ez a rész, de aztán letehetetlen könyvvé változott. Újabb okok a konzerv felhalmozásra. 😵😱

    VálaszTörlés