2016. október 12., szerda

Jodi Picoult - Samantha Van Leer: Lapról lapra

A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a "Boldogan éltek, amíg meg nem haltak" mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje...

Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandók kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek...

Mint egy anya-lánya blog anyája nagyon kíváncsi vagyok, hogyan született ez a könyv. Jodi írt egy fejezetet, majd Samantha folytatta? Vagy felosztották egymás között a szereplőket és ily módon oldották meg az írást? Vajon vitatkoztak, ne adj' isten veszekedtek-e közben? Egyforma részt vállaltak belőle, vagy valakinek jóval nagyobb rész jutott? Netalán megbeszélték szóban először az eseményeket, és azt is, hogy ki a soros az írásban? Lehet, hogy nyilatkoztak is már erről interjúban, nem néztem utána, csak úgy hirtelen eljátszottam a gondolattal.

Az biztos, ha én Zsófival írnék közösen egy könyvet, akkor nagyon sokat vitatkoznánk. Azaz Zsófi sokszor megvétózná, amit én mondok, én nem engednék a magam igazából, majd egy nap múlva rábólintana, hogy végülis mehet úgy is, mert nem olyan rossz az, ahogyan én kitaláltam. Ez persze fordítva is megtörténhetne, mindenesetre nagyon érdekes, szórakoztató dolog lenne. Ha úgy gondoljátok, hogy a blogot is így írjuk, akkor nagyon jól gondoljátok. :D Időnként nagyokat vitatkozunk egymás ötletein, duzzogunk egy napig, kettőig, aztán valamelyikünk enged. Közben néha elhangzik az a mondat, hogy akkor én kiszállok, csináld egyedül. :D DE ezt sosem gondoljuk komolyan!!

Mindenesetre, ha esetleg Jodiéknál is törtek tányérok, hangzott el hasonló mondat, a végén ők is megegyezésre jutottak, mert megszületett ez a remek második rész. Ami még az elsőnél is jobban tetszett. 

Olivér a valódi világban csetlik-botlik, ez rendkívül mulatságos, megmosolyogtató helyzeteket szül. Iskolába jár, ahol barátokat szerez vagy nem, lányokat hódít meg akaratán kívül, miközben szíve Deliláért dobog. Ismerkedik ezzel a világgal, ahol nem állnak helyre a dolgok a könyv minden kinyitása alkalmával.

Itt mindig nyitva van a könyv, és ha egyszer valami megtörtént, legyen az jó vagy rossz, nem lehet ismételni, meg nem történtté tenni. Lehet javítani rajta, de semmi nem kezdődik elölről, és semmi nem történik ugyanúgy. Ezt még Olivérnek meg kell szoknia. Mint ahogyan a veszteségeket, a szomorúságot és a vidámságot is. 

A fejezetek most is felváltva íródtak, Olivér és Delila szemszögéből, kedves, bájos tiniszerelem az övék, még ők maguk sem hiszik, hogy valósággá vált egy álom. Két álom, mert mindkettejük álma teljesült, együtt vannak, szerelmesek, Olivért pedig nem kötik meg a lapok, a betűk, a mese.

Közben a mesében is zajlanak az események, Edgar megvalósítja  fantáziájának ötleteit, mintha csak örökölte volna az édesanyjától a meseszövés képességét. Elég vicces dolgok vannak így most a mesében, ami ellen a könyv időnként lázadozik... Jó volt viszontlátni a szereplőket, Rajmund kapitányt, Matilda királynőt, Orbáncot, Naspolyát, Froclit és a többieket. Régi ismerősként üdvözöltem Örökkön örökké partot, a palotát, az Elvarázsolt Erdőt, Piró barlangját és a nagy Sziklát. 

Nem felejtkeztem el Szerafima hercegnőről sem, aki ebben a részben igazi meglepetéseket okoz, és sokat nevetgéltem rajta.

Nagyon kíváncsi voltam, hogyan zárják le a szerzők a történetet, és most már elmondhatom, hogy nagyszerűen megoldották a befejezést. Igaz, beleszőtték az élet kegyetlenségét, szomorúságát, de ugyanakkor a vidámságát, elevenségét és szépségét is.


A mesében pedig minden lehetséges, az élet drámai eseményeit is segíthet megoldani. 

A Lapról lapra egy eseménydús és vicces, szomorú és vidám, bájos és fiatalos, mesés és életteli történet volt. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Kapcsolódó bejegyzés:  Sorok között

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése